3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. szeptember 25.

THE TROUSERS: Nyilvános klipforgatás és koncert

Copyright:

Szeptember 27-én, szombaton különleges esemény helyszíne lesz a budapesti Roham Bár. A budapesti garázsrock-zenekar, a The Trousers nyilvános klipforgatással egybekötött koncertet ad a [zalan] és a pozsonyi The Signature társaságában.

Az utóbbi hetekben lemezborító-betiltást (ide kéne a mymusic-os hiperlink a betiltásról) is abszolváló Trousers szeptember elején jelentette meg a tavalyi, nagysikerű Freakbeat albumhoz készült harmadik videoklipjét, a Nicke Andersson (ex The Hellacopters, Imperial State Electric) közreműködésével készült ’Real Deep Groove’-hoz:

 

 

ám az együttes nem ül a babérjain, hanem máris a következő videon dolgoznak. A Freakbeat címadó dalához a nyersanyagot a Roham-beli koncerten rögzítik, maga a klip előre láthatóan decemberben jön majd ki.

Az est folyamán fellép a szintén budapesti [zalan] és a pozsonyi The Signature is.

A [zalan] A 2011-ben az Abbey Road-on fejezte be bemutatkozó anyagát majd rövidebb szünet után a címadó dalból számos remix készölt, melyet 2013-ban kazettán adtak ki „Heavenly Remixes” címmel. A dal Gianluca Licciardi VHS című művészfilmjét is gazdagította. Ugyanebben az évben az énekes, Szabó Balázs Zalán elhatározta, hogy újra alapítja a zenekart, amelynek eredményét a Roham közönsége is szemügyre veheti.

 

 

A Signature 2008-ban alakult pozsonyi rockbanda; az elmúlt években több száz koncertet adtak Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában és Magyarországon. Tavaly egy Halloween partyn vendégül látták a The Trouserst Pozsonyban, most a budapestiek vendégszeretetét élvezhetik. 2012-es „The Time Has Come” című EP-jüket követően kezdtek dolgozni új 12 számos albumukon.

 

 

The Trousers
[zalan]
Signature (SK)
2014. szeptember 27., szombat 20:00
Roham Bár (1074. Dohány utca 22.)

Belépő: 600 HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky