3427 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2014

2014. május 6. | Stewie

Ki van a Volton?! – Skillet

Copyright:

Az elmúlt hónapokban egyre-másra jelentek meg a Volt fesztivál fellépőinek nevei. Amikor megnéztük a listát, be kell, hogy valljam férfiasan, nem tudtam mindegyiket hova tenni, még műfajilag se. Mivel a baráti társaságom is így volt vele, gondoltam ideje lenne egy kicsit rendszerezni, hogy pontosan mire is számíthatunk idén július 2-a és 5-e között Sopronban. Ezúttal egy kicsit keményebb vonalat véve, az amerikai Skillet-et mutatom be.

Az együttest John Cooper alapította Ken Steorts gitárossal, első körben egy side-projetkes grunge zenekarként, természetesen keresztény hangvétellel. A kezdeti (a vártnál sokkal nagyobb) sikerek és megannyi tagcsere után folyamatosan kiforrt a post-gurnge-os keresztény rockos hangzásviláguk, de erről majd később. Ennek a folyamatnak a vége 2003, amikor a Collide című albummal berobbantak a mainstreambe. A zenekar további három albumot, két Grammy-jelölést és még több tagcserét tud maga mögött az azóta eltelt 10 évben.  Jelenleg Copper mellet felesége, Korey Copper gitáros, Jen Ledger dobos és Seth Morrison gitáros van a bandában. Utolsó két albumuk, az Awake és a Rise már nemcsak a keresztény lelkületűek körében volt kiemelkedően sikeres, hisz a US. Charton mindkét lemez a TOP 5-ben landolt. A VOLT a második fellépésük lesz hazánkban, hisz tavaly már tiszteletüket tették, mint a Nickelback előzenekara.

És akkor pár szót a lényegről, a zenéjükről. Alapvetően post-grunge, egy kis keresztény mentalitással megspékelve. Ez annyit tesz, hogy a gitár letisztult, nem hivalkodó, de erőteljes, a szöveg pedig Istennek tetsző. Nem kell itt mindjárt arra gondolni, hogy Mózestől idéznek, inkább arra, hogy az üzeneteik pozitívak, és elég sokszor van egy-két utalás arra, hogy van egy felsőbb hatalom. Aki nem merül bele mélyen, az észre sem veszi a vallásos vonulatot. Viszont ahogy teltek az évek, úgy változott a zenéjük is. A 2000-es évektől (amikor Korey belépett) megjelent a szintetizátor, az elektronika a zenében. Nem fog egyetlen metálfant sem eltántorítani a koncertektől, csak éppen annyi, hogy kicsit színesebb lett az instrumentális rész, egyedibb a hangzásviláguk tőle. Ezen kívül a klasszikusabb hangszerek is szerepet kaptak a zenében: sok számuk alapja hegedű, sokszor a fő motívum is erre íródik. Sokkal könnyebb lesz tőle a szám, de a kemény vonal is megmarad, így se a hard-rockerek, sem a lágyabb dallamokat kedvelők nem panaszkodhatnak. A végső döfést mégis a vokál adja. Főleg Jen belépése után, az éneklés megoszlik: a fő sávot még mindig John énekli, de nagyon sok vokálkiséretet, és még több önálló szekciót énekel Jen. Ez a párbeszédesség ugyan elüt egymástól (nagyon nagy a hangszínek közti különbségek), de mégis harmonikusan kiegészítik egymást, így alkotva egészet. Az egyetlen kis szemrehányás, amit mondhatok, az az, hogy az albumokon belül a számok kicsit monotonak, nagyon egy sémára íródtak. Ez főleg a régi lemezeknél van így, mostanra már nem annyira súlyos a helyzet, az utolsó két albumuk már tényleg világszínvonal.

Hires számaik: Sick of it, Monster, Awake and alive, Rebirthing, Not gonna die, Whispers in the dark...

 

 

Amire biztos nem lehet majd panasz, az a hangulat: egészen biztos, hogy itt is fergeteges bulit fognak csinálni. A U2 óta ők az egyik legnagyobb koncertzenekar (lehetne őket utolsó utáni aréna rock bandának nevezni). Mindenkinek ajánlom, aki legalább egy kicsit szereti a rockot. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róluk, a keresztény előtag, csak egy kis adalék.  Őszintén sajnálom, hogy nem nagyszínpadon lesznek, de így legalább tuti, hogy tele lesz a küzdőtér.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 8.

Péntek esti pangás a színpadokon

Az első három nap fergeteges estéi után erős stagnálás állt be az éjszakai programban. Próbálkozott a fesztivál, de már nem tudta magát überelni, sőt valahol alul is múlta az előző kései progikat. A délutáni koncert után a Tankcsapda és a 30y is hozta a kötelezőt, nem lehetet ok panaszra. Tovább

2014. július 8.

Indokolatlan időjárás a VOLT-on

Valaki biztos nem szeret engem, mert eddigi összes fesztiválomon béna volt az idő. De ilyen összevissza esőzést és kánikulát még nem láttam. Mintha nem tudnák eldönteni az égiek, hogy mit akarnak velünk csinálni. Tovább

2014. július 7.

The only reason that you came - Arctic Monkeys először

Eljött hát a nap, amire valószínűleg többezren vártak a márciusi bejelentés óta: a VOLT utolsó, "speciális" napján először lépett fel Magyarországon a világ jelenleg talán legkeresettebb zenekara, az Arctic Monkeys. Betonbiztos számlista, rengeteg ijedtség, egy profi produkció, keserédes szájíz - szubjektív beszámoló a vasárnapi eseményekről. Tovább

2014. július 7.

Mágikus utazás Sopron szíve tavaszán

Az olajban sercegő rántott sajt émelyítő illata arra ösztönöz, hogy felszálljak a „fesztivál járatra”. Ha már van bérletem. És ülőhelyem is van! Az ajtók záródnak. A busz beröffen és a város ékszerdobozaként készül végigsuhanni Sopron szíve tavaszán. Viszont attól,hogy a homlokán domborodó Ikarusz felirat neon zöldre van festve, a sufni tuning nem menti fel az alól a tény alól,hogy feltételezhetően már 1984-ben leselejtezték. Tovább

2014. július 7.

Az Aoki koncert után

Mindenki jónak tartja a floridai DJ bulijait és el kell ismerni, hogy azok is. A hangulat frenetikus, és Aoki is kitesz magáért a színpadon. Egy DJ-től ritkán látni ennyi energiát. A show tetőpontja a tortadobálás, amit most a soproni cukrászok készítettek feszített tempóban. Viszont a kívülálló nem tudja meg, hogy mi történik a koncert után... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky