3426 zenekar 12491 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2014

2014. július 7. | Halmi Annamária

The only reason that you came - Arctic Monkeys először

Copyright:

Eljött hát a nap, amire valószínűleg többezren vártak a márciusi bejelentés óta: a VOLT utolsó, "speciális" napján először lépett fel Magyarországon a világ jelenleg talán legkeresettebb zenekara, az Arctic Monkeys. Betonbiztos számlista, rengeteg ijedtség, egy profi produkció, keserédes szájíz - szubjektív beszámoló a vasárnapi eseményekről.

Előre kell bocsátanom, hogy mindeddig nem jártam sem a Szigeten, sem a Volton, külföldön pedig pláne nem, tehát számomra ez a mostani volt az első találkozás egy igazán nagy fesztivállal. (Ezzel párhuzamosan igazi világsztárokat is először láttam emberi közelségből, de erről majd később.) Röviden az állapotokról: büdös, személytelen és drága - mindez persze nézőpont kérdése, az alaphangulattal nem volt semmi gond napközben, ha hozzászokik az ember, hogy ilyen a feszt-nagyüzem. Az elviselhetetlenség határait súroló meleg se könnyítette meg a dolgunkat,  de azért kellemes beszélgetésekkel és például "élő számhúzással" töltöttük a délutánt. (Röviden: egy daruszerű eszközzel beemelnek egy gumilabdatengerbe, ahol a laszti számának megfelelő nyereményt kapod kézhez, ha felemeled a levegőben lógva a labdát. Valamivel el kellett ütni az időt...)

Hat óra környékén indultunk a nagyszínpadhoz, ahol már javában adta nyereménykoncertjét a Nagyszínpad versenyét többek közt ügyes marketing-, reklámkampánnyal megnyerő Mary Popkids. Félreértés ne essék, nincs gondom a zenekarral, ráadásul úgy tűnt, tisztességesen helytállnak a számukra nagyon nagy elismerésnek számító szituációban - még Somló Tamást és Süveg Márk Saiidot is hozzácsapták a produkcióhoz. A MP egyike a kevés minőségi pop(uláris) zenét játszó magyar csapatoknak, ezért remélem, még egy darabig maradnak a palettán.



Kicsivel negyed nyolc után jött a szinte még gyerekekből álló The Strypes - figyelem, közhelyhalmok következnek: egészen döbbenetes, amit ezek a fiúk csinálnak. Persze, szó szerint mindenki leírja, megjegyzi velük kapcsolatban, mennyire fiatalok és mennyire profik, de ezt szinte kötelező leírni. Ugyanis valóban döbbenetet okoz a rátermettségük, az energiájuk, a lazaságuk, az, ahogyan úgy nyomják le egymás után a szaggatósabbnál szaggatósabb, néha forgószél-szerű dalocskákat, mintha születésük óta egyfolytában ezt csinálnák, lendületben pedig magasan leelőzték a főfellépőt. A dolog egyetlen negatívuma a kicsit túl torz, "egybeszakadó" hangosítás és a számomra kissé egybefolyó számsorrend volt, de annak ellenére, hogy még csak most ismerkedem velük, nagyszerű kedvvel mozogtam végig a több, mint egyórás előadást. Akkor még nem sejtettem, hogy a mozgásnak még a lehetőségétől is el kell búcsúznom...

Mert ami negyed tíz környékétől kezdődött, azt egészen nehéz megfogalmazni. És sajnos nem azért, mert az élmény annyira lehengerlő lett volna. (Igaz, fizikailag szó szerint az volt.)



Rögtön hozzáteszem, nagyon sokakkal ellentétben nekem a koncerttel, mint előadással magával az égegyadta világon semmi problémám nem akadt. Nem érdekel, hogy esetleg a zenekar rossz hangulatban érkezett Magyarországra, nem érdekel, hogy megint a régebbmindenjobbvolt mantráját lehet olvasni a médiumok többségénél. Persze, régen minden jobb volt, hiszen "régen" még nem látott napvilágot az az album, amelyet szinte az egész világon már-már perverz magasságokba emeltek (sajtó, rajongók, zenehallgatók), s amelynek kiadását megelőzően megkezdődött a zenekarban egy minden addiginál tudatosabb brandépítési folyamat. Régen minden jobb volt, hiszen nem kapkodtak ezért a bandáért a világon mindenütt habzó szájjal és vastag pénzkötegekkel. Az Arctic Monkeys mára egy brand, egy termék, amely meg van tervezve, komponálva, és fantasztikus gépezetként működik. Az általuk létrehozott zene (az AM sikeréből kiindulva) még a semlegesek számára is kiemelkedő lehet, és ennél több egy bizonyos fokú népszerűség felett nem kell. Nem mondom, hogy engem kicsit sem zavart a produkció steril profizmusa, de tökéletesen jóllaktam a ténnyel, hogy ezek az iszonyatosan jó dalok akkor és ott élőben megszólaltak, többek között nekem, az én élvezetem érdekében.



Élvezetről azonban sajnos nem beszélhetek, és erről nem az Arctic Monkeys tehet; olyan szintű tömeg gyűlt össze ugyanis, ami már veszélyeket is rejthetett magában, persze erre azért mindannyian felkészültünk. A nagy számú közönséggel semmi gond nem lenne (erről szól a fesztivál), az ugrálással, hangoskodással, önfeledt tombolással sem (erről is szól a fesztivál), az azonban egészen érthetetlen számomra, hogy az egymás iránti minimális(!) tiszteletet és elővigyázatosságot mennyire nem sikerült elsajátítaniuk a jelenlévőknek. Voltam már többezres tömeg elején, nem egyszer, és mindig, de mindig azzal kell szembetalálnom magam, mennyire nem érdekli az átlag magyar közönséget egyénenként, hogy más is létezik rajta kívül az univerzumban. Nem érdekli, hogy helyet adjon a (jelen esetben) mellette zokogva pánikoló lánynak, hogy kiemelhessék a biztonsági őrök, nem érdekli, hogy a már így is elképesztően zsúfolt tömegben alig lehet levegőt kapni, csak ő előrébb kerülhessen; nem érdekli semmi, csak a saját felelőtlen lelkesedése. Jöhet a riposzt, hogy ilyen egy szuperkoncert, ehhez viszont ajánlom akár a Glastonbury, a Pinkpop, a Coachella felvételeinek megtekintését - a Pinkpop hatvanezres tömegének első sorában nagyobb biztonságban lettem volna, mint itt harmadannyi ember között. Így elég hamar megfosztattam attól, hogy kedvem szerint figyelhessem Alex Turner arroganciáját, mert sok társamhoz hasonlóan lefoglalt a harc a talpon maradásért.



vissza a koncerthez: igen, az úriemberek tényleg a jópár hónapja bejáratott dallistával érkeztek, és ha szigorú vagyok, valóban nem láthattunk többet egy remekül levezényelt rutinmunkánál. Számon lehet kérni a lelkesedést, az energiát, de ezt a fajta sterilitást is lehetséges a brand részének tekinteni, az érdektelenség vagy a fásultság ellenében. Meg lehet nézni a tavalyi szezonból a tegnapinál jobban sikerült, jobb hangulatú fellépéseket: Turnernek ugyanolyan allűrjei vannak, időnként ugyanannyira jól áll neki az olykor felháborító flegmaság, Jaime Cook és Nick O'Malley ott is hasonlóan mellékszereplők, Matt Helders pedig még mindig varázslatos, mackónadrág ide vagy oda. Alex Turner önmagát tolja a rivaldafénybe, néhol a cseperedő kisgyerekek szereplési vágyára emlékeztető gesztusokkal, de ez is csak egy eleme az egésznek: a 2011-ben történt stílusváltása aligha lehetett más, mint szándékos imidzsépítés (vagy -rombolás, kinek mi). Ráadásul az elmúlt években tapasztalt arroganciájából mintha kevesebbet is csepegtetett volna. Megértem, akik csalódottak vagy ki nem állhatják, ad elég indokot az ellenszenvre, de a karizmája még mindig képes átütni a megosztó jelenlétén.



Azt gondolom, a legfontosabb dolog a zene és annak szeretete, ez pedig toronymagasan uralta az estét. Mert aligha hiszem, hogy a közönség nagyrésze, aki a kedvenc dalait jött meghallgatni, és talán egy kicsit szemlélni a mára már intézményesült sheffieldi zenészeket, foglalkozott volna azzal, hogy a setlist hónapok óta ugyanaz, vagy azzal, hogy a frontember adott pillanatban mennyire unott arcot vág. A dalaikat, amelyeket még mindig pofátlanul jól írnak meg, szinte tökéletesen adták elő, még akkor is, ha már közel sem szeretik ezeket hasonló vehemenciával. Ettől még ugyanazok a briliáns zenészek, persze lehet, hogy csúnyán ráfáznak azzal, ha inkább csak a szobában hallgatják őket majd. Kaptunk egy terméket, csillogott, szép volt. Lehet, hogy tízmillió másik ember is vett hasonlót, de azért még mi is szerethetjük.

A Voltnak sikerült megkaparintania egy, a pályája csúcsán(?) lévő, igazán menő világsztár csapatot, akik megtették, amit meg kellett tenniük. Van mit behozni, ha lesz ismétlés, az élményeket mindenesetre már senkitől nem lehet elvenni, akár pozitívak, akár negatívak. Én inkább az előbbiekre emlékezem.

 

Fotók: VOLT Fesztivál
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 8.

Péntek esti pangás a színpadokon

Az első három nap fergeteges estéi után erős stagnálás állt be az éjszakai programban. Próbálkozott a fesztivál, de már nem tudta magát überelni, sőt valahol alul is múlta az előző kései progikat. A délutáni koncert után a Tankcsapda és a 30y is hozta a kötelezőt, nem lehetet ok panaszra. Tovább

2014. július 8.

Indokolatlan időjárás a VOLT-on

Valaki biztos nem szeret engem, mert eddigi összes fesztiválomon béna volt az idő. De ilyen összevissza esőzést és kánikulát még nem láttam. Mintha nem tudnák eldönteni az égiek, hogy mit akarnak velünk csinálni. Tovább

2014. július 7.

Mágikus utazás Sopron szíve tavaszán

Az olajban sercegő rántott sajt émelyítő illata arra ösztönöz, hogy felszálljak a „fesztivál járatra”. Ha már van bérletem. És ülőhelyem is van! Az ajtók záródnak. A busz beröffen és a város ékszerdobozaként készül végigsuhanni Sopron szíve tavaszán. Viszont attól,hogy a homlokán domborodó Ikarusz felirat neon zöldre van festve, a sufni tuning nem menti fel az alól a tény alól,hogy feltételezhetően már 1984-ben leselejtezték. Tovább

2014. július 7.

Az Aoki koncert után

Mindenki jónak tartja a floridai DJ bulijait és el kell ismerni, hogy azok is. A hangulat frenetikus, és Aoki is kitesz magáért a színpadon. Egy DJ-től ritkán látni ennyi energiát. A show tetőpontja a tortadobálás, amit most a soproni cukrászok készítettek feszített tempóban. Viszont a kívülálló nem tudja meg, hogy mi történik a koncert után... Tovább

2014. július 7.

Jumpoljunk a Jared Leto Show-n

A 30 Seconds To Mars zsinórban második Voltos koncertjét adta a Nagyszínpadon.  Eddig is lehetett tudni, hogy a bulira van kihelyezve a performansz, de ez most még annál is poposabb maszlag lett mint, amit vártam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky