3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2014

2014. február 28. | Stewie

Ki van a Volton?! - Volbeat

Copyright:

Az elmúlt hónapokban egyre-másra jelentek meg a VOLT fesztivál fellépőinek nevei. Amikor megnéztük a listát, be kell valljam férfiasan, nem tudtam mindegyik nevet hova tenni, még műfajilag sem. Mivel a baráti társaságom is így volt vele, gondoltam ideje lenne egy kicsit rendszerezni, hogy pontosan mire is számíthatunk idén július 2-a és 5-e között Sopronban. Elsőként az MGMT-t mutattam be, most jöjjön a Volbeat zenekar.

A dán banda 2001-ben kezdte meg működését. Ekkor Michael Poulsen kivált régi bandájából, a Dominusból, és saját együttest alapított. Miután megtalálta a csapatba legjobban illő tagokat (Anders Kjølholm, Jon Larsen és Teddy Vang személyében), koncertezni kezdtek. 2005-ben indult be a szekér, amikor kiadták az első nagylemezüket. A korong siker lett Dániában, de a külföldi áttörésre még várni kellett. A folyamatos gitároscserék miatt nem volt kellően erős a felállás, nem tudtak nagy ütemben fejlődni. A külhoni sikerek 2007-ban jöttek: a második album, a Rock the Rebel / Metal the Devil nagy siker lett a finnek körében. Ezután jött Amerika meghódítása, majd az egész világ.  A kritikusok jó véleménye a zenekarról az elismerésekben is megmutatkozik: eddig 9 különféle díjat nyertek, és már jelölték őket Grammyre és MTV Music Awardsra is.

A fiúk a dán metál elsőszámú képviselőiként ismertek, akik nem a délutáni teapartikról híresek: bulijaikon hihetetlen hangulat alakul ki: aki nem volt Volbeaten, az állítólag még nem is járt igazi pogókörben. Lemezeiket könnyű felismerni már név alapján is, mert szertik a hosszú, összetett lemezcímeket. Nevük a Volume beat kifejezésből jön, ami gitárszaggató ütemességükre utal (valamint Poulsen előző bandájának, a Dominusnak a harmadik albuma is ezt a nevet viselte).

Zenei stílusuk alapvetően olyan, mint az étel, amit egy ideges szakács készít, amikor gyorsan kell valami finomat összedobni: KONKRÉTAN mindent belerak, amit csak talál a kamrában. Váltakoznak a számokban a punkos alapok (főleg gitárnál) a rock’n’rollra jellemző táncolható ritmus (szájharmonika is befigyelhet), a James Hetfield (Metallica) által híressé tett hajlítások az énekben, és akkor ez még csak a jéghegy csúcsa. A dob hol punkosan egyszerű, hol trashmetálosan durva, de mindenképp nagyon ritmusos, mint egy jó country szám. Egy dal hallgatása közben nem tudjuk, hogy most Elvis, a Green Day, vagy az Anthrax volt a fő irányvonal. Az igazság valahol a sok-sok példa között van: egy nagyon összetett, igazán egyedi hangzásvilág, ami szinte minden, a rock műfajt kedvelő személy ízlését ki tudja elégíteni. A legérdekesebb, hogy meg se próbálnak egy koherens stílust létrehozni: a különböző számok teljesen eltérnek egymástól, a felsorolt hozzávalók mértékétől függően, de mégis érződik rajtuk, hogy igazi, hamisítatlan egyedi összetartó erő, ami a Volbeat sajátossága.



Egészen biztos, hogy fergeteges hangulatot fognak varázsolni Sopronban. Aki már régóta vár egy olyan koncertre, ahol végig lehet tombolni, ahol biztos nincs olyan, aki finnyás lesz a pogózás láttán, ami után biztos nem fog tudni rendes hangon beszélni a sok ordítás miatt, az ne keressen tovább, a Volbeat elhozza, amire már annyira szüksége volt.

Stewie
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 8.

Péntek esti pangás a színpadokon

Az első három nap fergeteges estéi után erős stagnálás állt be az éjszakai programban. Próbálkozott a fesztivál, de már nem tudta magát überelni, sőt valahol alul is múlta az előző kései progikat. A délutáni koncert után a Tankcsapda és a 30y is hozta a kötelezőt, nem lehetet ok panaszra. Tovább

2014. július 8.

Indokolatlan időjárás a VOLT-on

Valaki biztos nem szeret engem, mert eddigi összes fesztiválomon béna volt az idő. De ilyen összevissza esőzést és kánikulát még nem láttam. Mintha nem tudnák eldönteni az égiek, hogy mit akarnak velünk csinálni. Tovább

2014. július 7.

The only reason that you came - Arctic Monkeys először

Eljött hát a nap, amire valószínűleg többezren vártak a márciusi bejelentés óta: a VOLT utolsó, "speciális" napján először lépett fel Magyarországon a világ jelenleg talán legkeresettebb zenekara, az Arctic Monkeys. Betonbiztos számlista, rengeteg ijedtség, egy profi produkció, keserédes szájíz - szubjektív beszámoló a vasárnapi eseményekről. Tovább

2014. július 7.

Mágikus utazás Sopron szíve tavaszán

Az olajban sercegő rántott sajt émelyítő illata arra ösztönöz, hogy felszálljak a „fesztivál járatra”. Ha már van bérletem. És ülőhelyem is van! Az ajtók záródnak. A busz beröffen és a város ékszerdobozaként készül végigsuhanni Sopron szíve tavaszán. Viszont attól,hogy a homlokán domborodó Ikarusz felirat neon zöldre van festve, a sufni tuning nem menti fel az alól a tény alól,hogy feltételezhetően már 1984-ben leselejtezték. Tovább

2014. július 7.

Az Aoki koncert után

Mindenki jónak tartja a floridai DJ bulijait és el kell ismerni, hogy azok is. A hangulat frenetikus, és Aoki is kitesz magáért a színpadon. Egy DJ-től ritkán látni ennyi energiát. A show tetőpontja a tortadobálás, amit most a soproni cukrászok készítettek feszített tempóban. Viszont a kívülálló nem tudja meg, hogy mi történik a koncert után... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky