3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 24.

A döntés megszületett: Alfa Fesztivál augusztusban!

Copyright:

Várpalota, Cseri Parkerdő: egy ismerős helyszín a magyar fesztiválozóknak. Az elmúlt években több ezer fiatal vert sátrat a gyönyörű természeti adottságokkal megáldott kisváros mellett. 2014-ben a fesztivál szervezésébe bevonták a közönséget: februárban megkérdezték a rajongókat, mikor legyen az esemény.

A válaszadók egyhangú szavazatai alapján 2014. augusztus 28-30. között lesz a 3 napos rock'n'roll őrület! Az Alfa Fesztivált 2013-ban hívták életre a szervezők. Az esemény helyszínét éveken keresztül már bejáratták a fesztiválozók, hiszen korábban több fesztivált is rendeztek Várpalotán, amikor tízezrek buliztak napokon át a Cseri erdőben. Új fesztivál egy megszokott helyszínen - hangzott el a múlt évi kampány során. A szervezőket hatalmas kihívás elé állította, hogy melyik is az az időpont, ami a legkedvezőbb a közönségnek. Az időpontválasztást nem a véletlenre, hanem a rajongókra bízták!

„Sokáig gondolkodtunk azon, hogy mikorra szervezzük a fesztivált. Az már hónapokkal korábban eldőlt, hogy másodszor is megrendezzük, hiszen mind a 2013-as visszajelzések, mind Várpalota vezetésének pozitív hozzáállása szinte megkövetelte a folytatást. Több ezer szavazat érkezett a három lehetséges időpontra. A szavazatok egyhangú eredményt hoztak, így kijelenthetjük: megalapozott döntést hoztunk az augusztus 28-30. közötti időponttal" – mondta Goreczki Szabolcs főszervező. „Az időpontválasztás azért is szerencsés, mert augusztus vége a statisztikák alapján nagyon kedvező, illetve a fiatalok nálunk búcsúztathatják a nyarat, és bulizhatnak egy nagyot a tanévkezdés előtt. A zenei felhozatal is izgalmasnak ígérkezik, terveink szerint a 2013-asnál is színvonalasabb programot tudunk összeállítani, úgy, hogy ne kelljen elrugaszkodott belépőjegyekre számítani. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen a fesztivált a közönségnek szervezzük.”

A szervezők március elejére ígérik az első nevek bejelentését. Az biztos, hogy a számos neves zenei fellépő mellett izgalmas szabadidőprogramokat is terveznek. Az elővételes bérletek, és napijegyek szintén hamarosan elérhetőek lesznek.

A részletes információk hamarosan elérhetőek a megújuló alfafesztival.hu weboldalán, és a fesztivál közösségi felületén, a www.facebook.com/alfafesztival cím alatt.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky