3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 2.

Turbo-koncert lesz az A38-on

Copyright:

A híresztelésekkel ellentétben ez a koncert még nem a Turbo harmadik nagylemezének bemutatója lesz, de biztosra vehető, hogy az új anyag nagy dózisban tesztelésre kerül majd a Hajó gyomrában. A Turbo vendégeként egy remek osztrák banda, a Hella Comet érkezik, akik a november 20-án Wild Honey címmel megjelenő lemezüket prezentálják az A38 közönségének.

A grunge, progresszív és garage jegyekkel bíró Turbo 2005-ben született az alapító tagok közös rock and roll iránti szerelemébol. 2006 elejétol folyamatos koncertezés kezdodött, 2007 tavaszára elkészült az első, Németországban rögzített EP “Boarman sessions” címre keresztelve.

Néhány tagcserét követően a zenekar végleges felállása: Tanka Balázs – ének, Vigh David – gitár, Dure - Hammond/Fender Rhodes + ének, Jero – basszusgitár, Delov Jávor – dob.

Az EP-n található One More Time című dalra készített videoklipet a publikum és hazai MTV igen pozitívan fogadta. A dal és a klip is több hétig előkelő helyeken szerepelt a legtöbb listán.

Első nagylemezük 2009-ben jelent meg "Vol.1", majd 2011-ben a második "Lost Measure" címmel.

 

 

Nem árt tudni azonban, hogy a 2013. december 7-én szombaton tartandó koncert még nem a Turbo harmadik nagylemezének bemutatója lesz, de biztosra vehető, hogy az új anyag nagy dózisban tesztelésre kerül majd az A38 gyomrában. A Turbo vendégeként egy remek osztrák banda, a Hella Comet érkezik.

Turbo
vendég: Hella Comet (AT)
A38 Budapest
2013. december 7. szombat
Start: 19:00
Pontos kezdés, a koncerteknek 22:00-kor vége!

Jegyár: elővétel 1000.- / helyszínen 1400.-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky