3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. október 12. | govinda

Balhé: a The Killers gitárosának elege lett

Copyright:

Dave Keuning, a The Killers gitárosa az NME magazinnak vallotta be, hogy torkig van a turnézással. A zenész a banda mostani, hong kongi fellépése után nyilatkozott a sajtónak egy interjú keretében, mely koncerten egyébként a basszeros Mark Stoermer személyes okokra hivatkozva meg sem jelent.

A folyamatos úton levés kapcsán Keuning beismerte, hogy nagyon tele van már a... hócipője. „Befejeztem, végem van. Közel a vég. Néhányan azt kérdezhetik, miért panaszkodom? De ők nem csinálták végig, amit nekem kellett, úgyhogy nem is érezhetik át. Cseszettül sok fellépésünk volt.”

Stoermer hiányának apropóján mind a frontember Brandon Flowers, mind pedig a dobos Ronnie Vanucci felszólalt. Vanuccit idézzük: „Nem akarunk semmit eltúlozni. Az, hogy ennek a gépezetnek a része vagy, mentálisan és fizikailag is kimerítő.” A kérdésre, hogy Stoermer kiválásával folytatná-e a csapat, így válaszolt: „Remélem, hogy tovább menetelnénk. Ugyanakkor az már nem lenne ugyanaz a zenekar.”

Az interjú további részében Brandon Flowers arról beszélt, hogy 2014-et a következő szólóalbuma megírásának és felvételének szeretné szentelni, az anyag kiadását pedig 2015-re tervezi, amikorra már a The Killers turnéjának vége lesz. A banda mostanában jelentette be első best of lemezének megjelenését, melyet a Direct Hits névre kereszteltek; a megjelenés időpontja november 11-e. 

A 15 dalból álló válogatáson két új dal is helyet kap – az egyik a Just Another Girl című, amelyen Stuart Price, régi és gyakori közreműködőjük is dolgozott újfent, a másik pedig a Shot At The Night, mely november 4-én kislemez formájában is elérhető lesz, és nem kisebb név látta el a szám produceri munkálatait, mint az M83-ból ismert Anthony Gonzalez. A best of deluxe változatán szerepel majd a Mr. Brightside demóverziója, valamint a When You Were Young egy új remixe Calvin Harris kezei alól. 

A zenekarral készült teljes, hosszú interjút elolvashatjátok az NME digitális kiadásában. 

Forrás: nme.com 

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky