Őszi, országos turnéja előtt egy utolsó nagy bulira készül Budapesten a hazai punk ’n’ roll koronázatlan királya, a Junkies. Az idén Fonogram-díjjal is jutalmazott banda szeptember 27-én, pénteken a Zöld Pardon szezonzáró hétvégéjén csap majd a húrok közé, ráadásul karácsonyig a fővárosban egészen biztos, hogy utoljára.
Az ország legnépszerűbb punk ’n’ roll bandája, a Junkies októberben a Depresszió zenekar társaságában indul két hónapos országos turnéra, aminek keretében a legnagyobb vidéki városokat is célba veszik. Azonban mielőtt a fiúk útra kelnek, még utoljára egy hatalmas önálló koncertet adnak a Zöld Pardonban szeptember 27-én, pénteken este 20 órától.
- Óriási sikerrel és remek élményekkel gazdagodva zártuk a fesztiválszezont, hihetetlenül jól sikerült az idei nyár. Éppen ezért szeretnénk méltóképpen elbúcsúztatni egy igazi nyárzáró koncerttel, amihez tökéletes helyszínül szolgál régi kedvenc helyünk, a Zöld Pardon. Azért is érdemes lesz eljönni a Rákóczi híd budai lábához, mert egészen karácsonyig biztosan nem láthat minket a Budapesten a nagyérdemű, ugyanis októberben indul az országos turnénk, amivel két hónapon át járjuk majd az országot. A Mi van veled? Semmi? című lemezünk korszakát is lezárjuk lassan, hogy aztán jövőre egy új albummal ünnepeljük meg, hogy a zenekar 2014-ben betölti a 20. születésnapját. Úgyhogy ez a mostani egy remek alkalom lesz arra, hogy egy utolsó, nagyszabású, önálló, szabadtéri bulin tomboljon velünk mindenki a fővárosban, szeptember 27-én, pénteken, 20 órától a Zöld Pardonban. – mondta Szekeres Andris, a zenekar énekese.
A Junkies előtt a The [hated] Tomorrow melegíti be a közönséget, 19 órai kezdettel.
A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább
2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább
Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább
A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább
A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább