3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. november 18.

Minden eddiginél zúzósabb Ganxstáék új albuma!

Copyright:

A Petőfi Csarnokban mutatja be legújabb lemezét Ganxsta Zolee és a Kartel. A „Hatalmat a népnek!” című, december 1-jén megjelenő album a frontember szerint keményebbre, zúzósabbra sikerült, mint bármelyik korábbi. A rajongóknak már csak december 29-ig kell várniuk, hogy a Tetoválók Éjszakája keretében élőben felhangozzanak a dalok.

Tartalmas évet tudhat maga mögött a zenekar. Év elején egy alapos vérfrissítésen esett át a csapat, de a jelek szerint nem csupán összeforrtak a nyár végére, hanem eddigi pályafutásuk legsikeresebb fesztiválszezonját tudhatják maguk mögött. Akkora lendületet kapott a jelenlegi formáció, hogy az összes neves hazai fesztiválon láthattuk, hallhattuk őket és egy felejthetetlen koncertélménnyel ajándékoztak meg bennünket. Májusban pedig új videoklippel is jelentkeztek, melyet természetesen a hamarosan megjelenő „Hatalmat a népnek” című lemezről már jól ismert „MiTiSzó?” című nótához forgattak. Miután tehát sikert sikerre halmoztak, a srácok újra stúdióba vonultak, hogy minél előbb befejezhessék az új anyagot. „Meglehetősen nagy mozgásteret enged nekünk stílusban az a zene, amit játszunk. Ne csak valami zúzós, hard rock, metál albumra számítsanak. Big Daddy-vel elég kemény és pörgős rapet nyomunk, de rendkívül színes a zenei alap: metál, latin, funk hangzások is szerepelnek benne. Az új lemezen közreműködik Majka, Funktasztikus, Siska Finuccsi, Curtis, valamint a Csillag Születikből megismert Plazma. Sőt, egy dalban énekel Dér Heni is. Ez az egyetlen szám, amiben énekhang szól, a többi színtiszta rap” – mondta az új albumról Ganxsta Zolee.

A Kartel már a nyári koncertek alkalmával megvillantott egy-két újdonságot az új albumról: a rajongóknak egész biztos ismerősen cseng a lemez első slágere, a „MiTiSzó?”, amivel nem csak élőben, de a hazai rádióadókban, illetve a különböző internetes megosztó oldalakon is találkozhattak már. Zolee emellett egy különleges meglepetéssel is szolgál: a Die Hard 5. részében kapott szerepe dalt ihletett, amivel az album utolsó trackjeként találkozhatunk majd. Az új lemezen 17 vadonatúj slágergyanús rap szerzemény szerepel, a számok mennyisége pedig akár utalás is lehet egy majdnem két évtizedes sikertörténetre, mivel a Ganxsta Zolee és a Kartel idén lépett tizenhetedik életévébe.

A dalokra visszatérve a régi idők Vato Loco hangulatához visszanyúló „MiTiSzó?” mellett minden bizonnyal a premier előtt álló „Telepi Gyerekek” lesz az új közönségkedvenc. Míg az előbbi többek között a mindennapi problémák bulizással való leküzdéséről szól, és örökös jókedvre buzdít bennünket már lassan egy éve, addig az utóbbi a Havanna, nyolcker és Angyalföld dzsungeleiben felnőtt telepi gyerekekhez, az igazi magyar gettó szülötteihez szól. Mondhatunk bármit a Kartel zenéjére, egy dolog ezen a lemezen sem változott: a szókimondó szövegek mögött mindig egyértelműen ott lapul az a bizonyos, néha már-már fájdalmasan őszinte és aktuális társadalomkritika, mely tükröt tart elénk, hogy meglássuk benne saját hibáinkat. Ha a változáshoz pedig káromkodni kell, hát üsse kavics! Mert, ahogy azt már szüleink is gyakran kérdezték tőlünk: „Hát neked nem elég a szép szó?”

A fentiek tükrében minden bizonnyal fergeteges lemezbemutató koncert előtt állnak a magyar gengszter rap fenegyerekei! Az este különlegessége, hogy a Tetoválók Éjszakája nevű esemény keretein belül kerül megrendezésre, mely az egész világon egyedülálló fesztiválnak számít! Ötven, a Tetoválók Szakmai és Érdekvédelmi Egyesületéhez tartozó tetováló, kivonul a helyszínre és korábban soha nem látott módon az egész napjukat annak szentelik, hogy a rendezvényre érkező közönség között ingyenes tetoválásokat sorsolnak ki. Így bárki, aki érvényes jegy birtokában látogat el a rendezvényre, automatikusan esélyessé válik arra, hogy a művészek által hozott minták egyike a szerencsés testét díszítse. Nos, ennél testhezállóbb eseményt pedig el sem tudunk képzelni az amúgy is tetőtől-talpig kivarrt rosszfiúknak! „Már nagyon várjuk a lemezbemutató koncertet! Rengeteget koncerteztük idén, mindenhol szétszedtük a színpadot, de ez mégis más lesz. Ez nekünk is egy különleges alkalom! Nagyon kíváncsiak vagyunk a közönség reakciójára a koncerten, mivel rengeteget dolgoztunk ezen az anyagon és magán az eseményen is. Szeretnénk, ha az emberek is olyan örömmel fogadnák, mint ahogy mi munkálkodtunk rajta. Ráadásul nagyon baró, hogy egy ilyen különleges és hozzánk is közel álló rendezvény keretein belül mutatjuk be az új anyagot! Abszolút passzol hozzánk!” - mondta Ganxsta Zolee

A Petőfi Csarnokban, december 29-én este tíz órától. Olyan nevek is fellépnek mellettük, mint a Hooligans, a The Grenma vagy a Blind Myself.

Régen várt album és lemezbemutató koncert 2012. december 29-én Budapesten a PECSA Music Hall-ban, egy különleges estén a Ganxsta Zolee és a Kartel gondozásában!
DÁTUM: 2012. december 29.
KONCERT KEZDÉS: 22:00
CÍM: Pecsa Music Hall

1146 Budapest, Városliget Zichy Mihály út 14.
JEGY: Elővételben 2500HUF - Már kaphatóak Ticket Express Hungary hálózatán keresztül, valamint az Eventim.hu rendszerében.
Helyszínen: 3000HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky