3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 6.

A Black Flag Tour hazai állomása az A38!

Copyright:

Idén már tíz éve, hogy első angol nyelvű anyagával jelentkezett az Ektomorf, azonban 2012 nem csupán a Felüvöltök az égbe évfordulójáról szól Farkas Zotyáék számára, hiszen – amennyiben ide számoljuk a Romok alatt-ot, valamint a zenekar nevét viselő kiadványt, és figyelmen kívül hagyjuk a tavalyi akusztikus lemezt – a banda tízedik albuma, a Black Flag is augusztus végén látott napvilágot. Ennek alkalmából ismét Európa-turnéra indul a német nyelvterület egyik legnépszerűbb törzsi groove metal bandája, mely három év után ismét érinti hazánkat is egy klubkoncert formájában.

Persze a banda leghűbb rajongói az elmúlt két évben a Hegyalján is elcsíphették a thrash metal (na meg a cigány kultúra) gyökereiből indult formációt – nem is beszélve az MR2 Petőfi Rádióban rögzített Akusztik-adásról, ahová szintén bejuthattak a legelszántabbak –, azonban a jelenlegi koncertnek a klubbuli hangulata éppúgy biztosít kiemelkedő apropót, mint a friss album dalai, amelyek hangzásáról ismét Tue Madsen (The Haunted, Mnemic, Cataract) gondoskodott. Ennek érdekessége, hogy a banda megvendégelte Mezőkovácsházán a dán hangmérnököt, aki így végig nyomon követhette a formáció saját stúdiójában zajló felvételeket. A végeredmény pedig a külföldi kiadóknál megjelent kiadványok közül talán a legizgalmasabb, hiszen a groove-párti, mélyre hangolt szerzemények ismét annyi hatásból – és ami jelen esetben a legfontosabb: dühből – táplálkoznak, amilyenről a Testvérdalra és a Sunto Dél Mulóra esküdő old-school rajongók talán álmodni sem mertek volna.

Természetesen az elmúlt évtizedben megszokott Ektomorf-hangzás elemei és belső arányai most is adottak, de ha belegondolunk, hogy ez juttatta el a srácokat többek között a With Full Force, a Wacken, vagy épp a Nova Rock fellépői közé, talán nem is lepődünk meg azon, ha a ’Hajós koncerttől leginkább ugrálást, közönséggel együtt ordítást és magas hangerőt várhatunk. Ennél többre pedig aligha lehet szükség.

Az A38 Hajó bemutatja:
2012. november 1., Budapest @ A38, 19:30
BLACK FLAG TOUR 2012:
EKTOMORF, Privilege of Approval (A), Sold for Evil

Jegyárak: 1.800 Ft (elővételben) / 2.500 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: A38 Hajó és www.a38.hu

Részletek ITT.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky