3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. augusztus 25.

Gumicsónakos koncertet ad a Subscribe a Zöld Pardonban

Copyright:

A nyári fesztiválszezon egyik legfontosabb koncertjére készül a Subscribe. A kis híján tragédiához vezető, budai csőtörés emlékét a zenekar augusztus 28-án, kedden este a Zöld Pardonban egy gumicsónakkal idézi fel, és a fiúk még mindig kölcsönhangszereken játszanak.

Döbbenetes fotók és videófelvételek járták be a magyar sajtót és az internetet július elsején, amikor egy csőtörés miatt több mint egy órán át térdmagasságban zubogott a víz a főváros XI. kerületében, a Bartók Béla út és a Szent Gellért tér találkozásánál. Az áradat kocsikat sodort el, a környéken leállt a közlekedés, a beton pedig több parkoló autó alatt betört. A történtek egyik kárvallottja a Subscribe zenekar, amelynek a próbaterme és összes felszerelése egy pincehelyiségben volt. A csőtörés kis híján tragédiát is okozott. 

„Hárman már lent voltunk a próbateremben, amikor a basszusgitárosunk telefonált, hogy csőtörés van, és jön az áradat. Ekkor még csak legyintettünk, és rongyokkal próbáltuk útját állni a szivárgó víznek. Pár perc múlva viszont már mindenhonnan, a falakból és a szellőzőkből is dőlt a víz, ezért áramtalanítottunk, de kijönni nem tudtunk, mert a nyomás miatt az ajtó nem nyílt. Vártuk a tűzoltókat, de a vízszint egyre magasabb lett, ezért pánikba estünk. A kapkodásban beletörtük a kulcsot a zárba, sőt a kilincs is letört. Azt hittük, hogy odaveszünk. Az utolsó pillanatban Máténak valahogyan sikerült felfeszítenie az ajtót, így jutottunk ki végül a próbateremből” – mondta Csongor Bálint, a Subscribe egyik énekese.

A zenészek ép bőrrel megúszták az esetet, de a Subscribe összes hangszere és felszerelése, erősítők, mikrofonok, kábelek mind használhatatlanná váltak a csőtörésben. A kárt 15 millió forintra becsülik, és a napokban adták be kártérítési igényüket a Fővárosi Vízművek biztosítójának. A sűrű nyári fesztiválszezonban hangszerüzletek, forgalmazók és barátok adtak kölcsön a fiúknak gitárokat, dobokat és minden egyéb felszerelést, így egyetlen fellépést sem kellett lemondani. A Subscribe augusztus 28-án, kedden este nagyszabású nyárbúcsúztató koncertjén is kölcsönhangszerekkel lép színpadra, de a hangulatból ez mit sem von le.

„Minden évben a ZP-s koncertünk az egyik legfontosabb nyári bulink, amelyre nagyon komolyan készülünk. A szokásos fesztiválfellépésekhez képest hosszabb koncertet adunk, és szélesebb repertoárból válogatunk. Játszani fogjuk az összes nagy slágerünket, és azokat a számokat is, amelyeket gyakran kérnek tőlünk a rajongóink. A csőtörés emlékét pedig egy gumicsónakkal fogjuk felidézni, amellyel bodysurf-ölni fogok a nézőtéren” - tette hozzá Csongor Bálint.

A Subscribe kedd esti koncertjére a belépő 400 forint.  A Zöld Pardon és a fellépő zenekarok továbbra is arra kérik a közönséget, hogy a koncertekre vigyenek magukkal új vagy használt, de még jó állapotban lévő tanszereket, például táskát, tolltartót, füzetet, vonalzót, körzőt, számológépet, radírt, tollat, ceruzákat. Az adományokat olyan rászoruló gyerekek kapják meg, akiket egyedül nevel az édesanyjuk, ezért az iskolakezdés túlságosan nagy terhet jelent számukra. Az adományokat a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány juttatja el a családokhoz. A jótékonysági akció szeptember 1-jéig tart a Zöld Pardonban.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky