3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. augusztus 22.

Ferencvárosi Őszköszöntő Fesztivál 2012

Copyright:

A jelszó: tradíciók és fesztiváli forgatag. Az ebben az esztendőben a 220. születésnapját ünneplő Ferencváros különleges és nagyszabású fesztiváli forgataggal köszönti a nyári pihenésből hazatérő családokat, az iskolakezdő diákokat és a városrészbe látogató vendégeket.

Ferencváros központjában, a Bakáts téren augusztus 29. és szeptember 2. között hagyományőrző kézműves vásár és igazi gasztronómiai hungarikum-bemutató köszönti az ősz kezdetét. A vásári hangulathoz elengedhetetlen a korabeli hangulatot idéző vurstli: a gyerekeket és családokat megszólító játszóház mellett még céllövölde és ringlispíl is szórakoztatja a fesztiválozókat.

Bemutatkoznak Ferencváros nemzetiségi kisebbségei, pódiumhoz jutnak a városrész ismert lakói. A fesztivál sava-borsát természetesen a koncertek adják meg: táncház és jazz, a Turay Színház Cigánybáró operett-előadása, kórusok és rock-együttesek, gyerekeknek szóló koncertek és világzenei produkciók követik egymást. A fellépők között olyan, vélhetően sokakat érdeklő zenekarok is helyet kapnak, mint az R-Go, a Nemjuci Akusztik, a Benkó Dixiland Band, a Gringo Sztár.
 
Hagyományt és népszerű, mai mulatságokat ötvöző forgatagra számíthatunk tehát Ferencváros őszköszöntő fesztiválján, augusztus és szeptember fordulóján.
 
Találkozzunk a Bakáts téren!
 
Részletes program:
 
Augusztus 29. szerda
13.00 – 9.tv portré - 9.tv rajzverseny
Lepd meg családodat egy vacsorával!
Otthon, város, Ferencváros – Családi kvíz!
14.00 - Macskahaj (Szerb Kisebbségi Önkormányzat műsora)
15.00 - Horváth Gyula és népi zenekara, Száraz Etelka: francia sanzonok
(Roma Kisebbségi Önkormányzat Műsora)
16.15 - Papa Jazz Band
17.30 - Colombre Band
19.00 - Anselmo Crew
20.30 - Nemjuci Akusztikus
 
Augusztus 30. csütörtök
13.00 – 9.tv portré
16.15 - Berka Együttes Táncháza
19.00 - Kálmán Imre: Cigányprímás (a Turay Ida Színház előadása)
 
Augusztus 31. péntek
13.00 – 9.tv portré
14.00-17.00 Gyermek játszóház
15.00 - Vihula Mihály és Bernát Ferenc gitárkoncertje (Ukrán Kisebbségi Önkormányzat műsora)
16.15 – Alma Együttes
19.00 – Kesh
20.30 - Szikora Robi & R-Go
Szeptember 1. szombat
10.00-17.00 Gyermek játszóház
13.00 – 9.tv portré
15.00 - Ellinismos (A Görög Kisebbségi Önkormányzat műsora)
16.15 - Ozvena Kórus (A Szlovák Kisebbségi Önkormányzat műsora)
19.00 - Bura Sándor és Zenekara
20.30 - Benkó Dixieland Band
 
Szeptember 2. vasárnap
13.00 – 9.tv portré
15.00 – Meszecsinka
16.15 - Rutkai Bori Vaczka Rádió
19.00 - Magyar Vista Social Club
20.30 - Geszti Péter és a Gringo Sztár
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky