3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2012

2012. február 2.

VOLT: Snow Patrol, Iggy & the Stooges, Lostprophets, Katy B.

Copyright:

Élő legendákkal és a toplisták éllovasaival várja az idén immár huszadik VOLT a közönségét június 27 és 30 között, a megszokott helyen, Sopronban. A legfrissebb hírek szerint headlinerként lép színpadra – a már korábban bejelentett Skrillex mellett - a Snow Patrol és az Iggy & the Stooges, de elfogadta a meghívást a Lostprophets, a Children of Bodom, a Hadouken és Katy B is.

Hogyan lehet egy fesztivál két évtizede egyre sikeresebb, százezres nézőszám mellett továbbra is szerethetően emberléptékű? Erre a kérdésre ad választ június végén immáron 20. alkalommal a soproni VOLT Fesztivál. A két főszervező, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 19 évvel ezelőtt pontosan 19 évesen alapította az akkor házibuli-méretűként indult, mára Magyarország legrangosabb és legnagyobb vidéki eseményeként jegyzett fesztivált. “A kezdetektől arra törekedtünk, hogy a VOLT ne egy legyen a hazai fesztiválok közül, igyekeztünk a vártnál jóval több élménnyel megajándékozni a vendégeinket, akik évről-évre egyre többen szerettek bele a VOLT-ba. Jó ideje elvárás a közönségünk részéről, hogy kultikus és aktuális világsztárokat egyaránt láthassanak nálunk. E téren a 20. VOLT Fesztivál zenei programja minden igényt kielégítőnek ígérkezik. Élő legendák és a toplisták éllovasai közül is többen elfogadták a meghívásunkat.” - mondták el a szervezők. 
 
Hónapok óta lehetetlen bekapcsolni a legnépszerűbb rádióadókat úgy, hogy ne szólaljon meg a Snow Patrol Called Out in the Dark című slágere.  A korábban a U2 és a Coldplay társaságában turnézó brit csapat 2011-ben a legrangsabb brit zenei magazin, a Q díját vihette haza, jelenleg a novemberben megjelent albumukkal turnéznak a világ legjelentősebb arénáiban és fesztiváljain, június végén velük indul a VOLT.
 

 
Nincs még egy olyan banda sem az élők, sem pedig a holtak világában, amely akkora hatást gyakorolt volna a hetvenes évek közepén a Földet felforgató punk rock mozgalomra, mint a Stooges. Iggy Pop minden idők egyik legkarizmatikusabb frontembere, elpusztíthatatlan punk-rock ikon, akiben annyi energia van, mint egy száz megatonnás nukleáris töltetben. Iggy & the Stooges a 20. VOLTon.
 

 
A Lostprophets a hazai fesztiválközönség egyik legkedveltebb, legjobban várt csapata. A kétezres évek elején tomboló nu metal-viharral érkeztek, de több mint tízéves fennállásuk során sikerrel méretették meg magukat a hard rock, a poszt-hardcore, a poszt-grunge, sőt még az indie és az emo műfajok világában is. Új lemezükkel, az áprilisban megjelenő Weapons-szal érkeznek az idei VOLTra.
 

 
A legrangosabb brit zenei magazinok egybehangzó jóslata szerint a 2012-es év világszerte Katy B-ről szól majd. A dubstep kultúra üdvöskéje egyetemi szinten vágja a popkultúrát: erre bizonyíték a londoni Goldsmith Egyetem popzenei stúdiumain szerzett oklevele, valamint sikerei a brit slágerlistákon. Júliusban a modern funky, az igényes r&b és az egyre nagyobb tömegeket bűvkörébe vonzó dubstep trend hívei is megismerhetik Katy B páratlan hangját, és előadói karizmáját, aki először Magyarországon a VOLT közönségét kápráztatja el tehetségével.
 

 
A Hadouken! a new-wave elektronika világában olyan mindenki által ismert brandnek számít, mint a Coca-Cola az üdítőiparban. Minden kétséget kizáróan az elektronikus zene legfiatalabb híveit megmozgató tömegjelenségről van szó, melyet a Hadouken! zenéjében lakozó lendület táplál és éltet és ezúttal Sopronban ölt testet.
 
A skandináv metálkultúra elkötelezett hívei sem fognak unatkozni az idei VOLT-on. Sopronba érkezik ugyanis minden idők legenergikusabb metál bandája, a Children of Bodom.
 
A VOLT-ig még kb. 150 nap van hátra, a leglelkesebb rajongók pedig már vágják a centit. A szervező csapat gőzerővel dolgozi azon, hogy minél hamarabb összeálljon a 200 fellépőt felvonultató program, amelyben a VOLTosok ígérete szerint további hazai és világsztárokra számíthatunk hamarosan.
 
Belépőjegyek április közepéig kedvezményes áron kaphatók. A kiemelt jegyirodákban Üdülési Csekkel és SZÉP-Kártyával is fizethetnek a jegyvásárlók. Részletek a VOLT oldalán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 4.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek - 2. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó, és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 3.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek! 1. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 2.

Hajnalhasadás a VOLT-on 

Van, amikor nem (csak) a koncertek miatt érdemes fesztiválozni. A pénteki nap részemről nem az alternatív zenekaroknak kedvezett, és akkor még Ákos aznapi produkciójáról meg sem emlékeztünk. Viszont ezen túl is van élet a VOLT fesztiválon!  Tovább

2012. június 30.

Katy B óriási égése a VOLT-on

A VOLT második napjának egyik legemlékezetesebb pontja volt, amikor Katy B koncertje közben behalt a technika. Nem mondom, hogy Katy nem élőben énekelt, de masszív zenei alapja volt az tuti: vokállal, zenekarral, mindennel. Azért ha én miatta jöttem volna ide (már ha van ilyen), és ezt a koncertet kapom, legalábbis csalódott lennék. Tovább

2012. június 30.

Mit csináljunk, ha nincs semmi jó koncert napközben? Vol. 1. Börtön 

Akkor bizony elsőként érdemes elmenni a civil sátorban. Már csak azért is mert a nyár alapkellékeit is, mint a strandlabda, napszemüveg, szalmakalap stb. mind be lehet szerezni némi játékkal és szerencsével. Minket különösen a Sopronkőhidai börtön sátra fogott meg, ahol az elítéltek műalkotása (ez nem elírás, tényleg azok), tiltott barkácsolásaiból pár példány és egy komplett cella volt. Plusz a lehetőség, hogy másnap részt vegyünk egy intézménylátogatáson.   Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky