3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2012

2012. június 21. | Joss Beaumont

Engedélyeztetési problémák a VOLT Fesztiválon

Copyright:

A 20. VOLT Fesztivál június 26-i kezdéséhez képest június 20-án került nyilvánosságra az a kellemetlen ügy, miszerint a Környezetvédelmi Hatóság nem adott meg egy engedélyt, amely akár a rendezvény megrendezését is veszélybe sodorhatja.

Június 21-én, Fiala János reggeli rádióműsorában Löbenwein Norbertet kereste fel telefonon, azzal az üggyel kapcsolatban, hogy néhány nappal a VOLT Fesztivál startja előtt, egy környezetvédelmi engedélyt nem adtak meg az aktuális hatóságok.
 
A VOLT egyik főszervezője értetlenül áll a történtek előtt.
 
A hatóság egy furcsa fordulattal, nem adta meg a környezetvédelmi engedélyt a rendezvénynek, miszerint a kemping területén olyan madárfajok fészkelnek, amiket zavarhat a fesztiválon előforduló zaj. Értetlenül állunk az ügy előtt, hiszen az elmúlt 20 év alatt soha semmi, még csak hasonló probléma sem adódott, erre most hirtelen ezzel kell szembesülnünk. – mondta Löbenwein, majd így folytatta – A fesztivál megrendezése nincs veszélyben, különösen, hogy a színpadok már állnak, hiszen mi már az utolsó simításokat végezzük Sopronban. A hatóságtól ugyan még nem kaptunk időpontot, hogy rendezhessük a vitás kérdéseseket, de rajta vagyunk, hogy pontot tegyünk az ügy végére.
 
Most már csak az a kérdés, hogy ha eddig is zavarta a madarakat a zaj, akkor hogyan lehetséges egyáltalán az egész téma, hiszen ezek szerint már régen el kellett volna költözniük a környékről. Azonban 20 év fesztiválozás alatt, pont most emeltek panaszt a szegény párák a Környezetvédelmi Hatóságnál...
 
No comment!
 
Joss Beaumont
 
Forrás: Keljfeljancsi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 4.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek - 2. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó, és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 3.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek! 1. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 2.

Hajnalhasadás a VOLT-on 

Van, amikor nem (csak) a koncertek miatt érdemes fesztiválozni. A pénteki nap részemről nem az alternatív zenekaroknak kedvezett, és akkor még Ákos aznapi produkciójáról meg sem emlékeztünk. Viszont ezen túl is van élet a VOLT fesztiválon!  Tovább

2012. június 30.

Katy B óriási égése a VOLT-on

A VOLT második napjának egyik legemlékezetesebb pontja volt, amikor Katy B koncertje közben behalt a technika. Nem mondom, hogy Katy nem élőben énekelt, de masszív zenei alapja volt az tuti: vokállal, zenekarral, mindennel. Azért ha én miatta jöttem volna ide (már ha van ilyen), és ezt a koncertet kapom, legalábbis csalódott lennék. Tovább

2012. június 30.

Mit csináljunk, ha nincs semmi jó koncert napközben? Vol. 1. Börtön 

Akkor bizony elsőként érdemes elmenni a civil sátorban. Már csak azért is mert a nyár alapkellékeit is, mint a strandlabda, napszemüveg, szalmakalap stb. mind be lehet szerezni némi játékkal és szerencsével. Minket különösen a Sopronkőhidai börtön sátra fogott meg, ahol az elítéltek műalkotása (ez nem elírás, tényleg azok), tiltott barkácsolásaiból pár példány és egy komplett cella volt. Plusz a lehetőség, hogy másnap részt vegyünk egy intézménylátogatáson.   Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky