3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2011. március 29. | Joss Beaumont

Lady Gaga születésnap és betiltott videó

Copyright:

Március 28-án lett 25 éves az utóbbi évek legnagyobb hatású és legsikeresebb és talán levisszataszítóbb pop előadója, Lady Gaga. Ennek dacára, ő a többszörös platinalemezes énekesnő fiatal kora ellenére már szinte mindent elért, amit a szakmában lehet, ám ennek ellenére sem áll meg, és május 23-án megjelenteti 2011 legjobban várt lemezét "Born This Way" címmel.

Március 28-án immár 25 éves lett Lady Gaga, aki ifjú kora ellenére tulajdonképpen már mindent elért, amit egy ilyen kaliberű énekes elérhet. Megosztó imázsa, nem létező hangja ezt egyfajta paradoxonra emeli, de az emberek valamiért mégis szeretik, mint ahogy ezt a megannyi platina lemez is bizonyítja, amely ebben az esetben természetesen több millió eladott lemezt jelent.

Lady Gaga, a sok-sok rajongó nagy örömére, május 23-án jelenteti meg új lemezét "Born This Way" címmel. Sokak, ezt a lemezt tartják 2011 legjelentősebb megjelenésének. (…)

Az album első kislemezéhez készült klip - hűen Gaga eddigi munkáihoz - több ország zenecsatornáin is tiltólistára került (lejjebb), ám ennek ellenére a dal több mint 25 országban jutott a legjobb három közé.

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comentario
estendorlin 2011. ápr.. 7.  06:41 2
Paradoxon? Az itt a paradoxon, hogy bár a szerző érzékelhetően ki nem állhatja Lady Gagát, mégis egyfolytában ő írja a róla szóló cikkeket...
Talán van valaki más is a szerkesztőségben, aki hajlandó lenne írni a témáról, esetleg kicsit nagyobb lelkesedéssel (és kevésbé elfogult szellemben).
   
dragonheart 2011. márc.. 31.  17:31 1
Igazándiból március 28-án ünnepelte... hol van még április vége? :-)
   

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Seguir

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Seguir

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Seguir

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Seguir

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky