3423 bands 12355 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2011. január 24.

God Is An Astronaut koncert a Dürerben

Copyright:

Örömmel jelenthetjük be, hogy a Chromechoes Promotion eddigi legnagyobb koncertjét mutatja be a hazai publikum ínyenceinek, amelynek reflektorfényében az ír God Is An Astronaut fogja a belső öröm taktusaira táncoltatni az egybegyűltek szívét-lelkét a Dürer-kert nagytermében.

Az első budapesti koncertjét adó post-rock zenekar méltán az egyik legnépszerűbb hivatkozási alapja – továbbá emblematikus alakja – a színtér folyamatos formálódásának, hiszen az MTV által is támogatott Kinsella-testvérpár bandája már a kezdetek óta mintegy bábáskodva állhatott az akkor még első határozottabb szárnycsapásai előtt álló hangzásvilág felett. Mindezt úgy, hogy a God Is An Astronaut zenéje sosem tűrte meg ezt a korlátot, és mindig a lehető legtágabban, legszellősebben igyekezte kikerülni a skatulyázás béklyóját, öt lépés távolságot tartva a műfaji kategóriáktól és sémáktól. Ez nincs másként tavaly megjelent ötödik nagylemezükön sem, amely minden korábbinál nagyobb térrészt szakít ki az elektronikai hangulatkísérleteknek, természetesen úgy, hogy a karakteres dalszerkezetek, a változatos hangszerelések, valamint a felkavaró és kétségkívül megindító zenei betétek összhangja már csak a minőségi összhatás tükrében is megmaradt. Az újraértelmezés így ismételten sikeres volt, hiszen ahogy a 2009-es, a zenekarról elnevezett nagylemez már borítójának tükrében is letépte magáról a sztereotip láncokat, úgy az Age of the Fifth Sun dalai éppúgy sugározzák a letisztult, benyomás alapú zenei érzékenység legmagasabb fokát, ahogy a zenekar karakteres hangzására jellemző dinamikus, magával ragadó hangulatfátylak is kellő szerephez jutnak.

A koncerttel kapcsolatban nyereményjátékot is hirdetünk: nyomj egy lájkot a Chromechoes Promotion Facebook-oldalán, és ha te leszel a szerencsés kiválasztott, a vendégünk vagy egy God Is An Astronaut-koncertjegyre!

A CHROMECHOES PROMOTION BEMUTATJA:
2010.04.10. (vasárnap) @ DÜRER-KERT NAGYTEREM
GOD IS AN ASTRONAUT (IRL)
+ SUPPORT
Kezdés: 20h
Jegyár: 2990 Ft (elővételben) / 3490 Ft (helyszínen)
Jegyelővételi helyek: Dürer Kert, Hammer Zenebarlang, CD Pince, Wave lemezbolt.

További előkészületben: Gifts From Enola (USA), Valerian Swing (ITA), Native (USA), The Samuel Jackson Five (NOR), támogatva pedig Arms and Sleepers (USA). Pontos információk hamarosan!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

Júliusban kétnapos eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába

Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az Európa Kulturális Fővárosa program részeként már jól megismert inotai rozsdaövezet 6000 négyzetméteres ipari épületébe, egytucat külföldi fellépővel. Seguir

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Seguir

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Seguir

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Seguir

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky