3426 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. január 2.

Parno Graszt és Snétberger a MÜPÁban

Copyright:

Az autentikus cigányzenétől a világzenét át a klasszikus és modern jazzig ível az est műsora. Amelyben a zongora-, a hegedű-, a cimbalom-, a nagybögő-, a gitármuzsika, illetve a jazzéneklés legkiválóbb művészeinek előadását egy idehaza talán kevésbé ismert, de nemzetközileg rendkívül sikeres roma zenekar, a Parno Graszt fogja keretbe. Ez az együttes tavaly, illetve az idén az USA nagyvárosaiban koncertezett, Koppenhágában pedig a World Music Expo-n szerepelt.

Őket és a többi művészt a szolidaritás gondolata vezérelte, amikor elfogadták a Globális Tudás Alapítvány felkérését erre a jótékonysági koncertre. Ifj. Balázs János, Bíró Eszter és Fodo, az ideje nagy részét a New York-i Juilliard School-on töltő Kállai Ernő, a mai fiatal énekesek közül az egyik legsokoldalúbb művész, Palya Bea és a Lukács Miklós Kvintett ily módon nyújtanak támogatást a Felsőörsön létesülő Roma Zenei Kollégiumnak, amelynek művészeti vezetője a Barcza Horváth Józseffel duóban fellépő Snétberger Ferenc.

A jegyeladásból befolyt összeget, a felsőörsi Roma Zenei Szakkollégium hallgatóinak ösztöndíjazására fordítják.

2011 nyarán kezdi meg működését az intézmény a Balaton-felvidéken. Alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas gitárművész és zeneszerző Snétberger Ferenc. Az iskola arra a zenei tudásra alapozza az oktatást, amit a gyermekek a családból hoznak. A zenei, művészeti órák mellett többek között roma kultúra ismereti órákon, angol, informatika és menedzsment képzéseken vesznek részt a diákok. Támogatók: a norvég és a magyar állam, valamint a Nyílt Társadalom Intézet (OSI).

Évről-évre hatvan roma fiatal tanulhat a 12 hetes kurzusokon olyan tanároktól és vendég-előadóktól, mint Snétberger Ferenc, Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos. A képzés ingyenes és a "normál" iskola mellett is végezhető.

Jótékonysági koncert a Művészetek Palotájában
Parno Graszt, Snétberger és a többiek
Jótékonysági koncert a felsőörsi Roma Zenei Szakkollégium támogatására
Január 15. (szombat), 19:30, Művészetek Palotája

Közreműködik:
Parno Graszt – romazenekar
Palya Bea – ének
Snétberger Ferenc – gitár
Barcza Horváth József – nagybőgő
Ifj. Balázs János – zongora
Bíró Eszter és Fodo – ének, zongora
Kállai Ernő – hegedű
Lukács Miklós Kvintett

A jegyek már kaphatók a Müpa jegypénztáraiban, az InterTicket jegyhálózatában és az interneten. (www.jegy.hu)

Jegyárak: 2900.-, 4900.- 6900.- 8900.-Ft

Fellépők >>>

1 2 3

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 17.

Unearth az A38-on!

Szerdán, azaz február 19-én igazi csemegével kedveskedik a Hajó a keményzene szerelmeseinek, hiszen a nyilvánvaló metalcore alapvetés Unearth mellett olyan bandák lépnek még fel, mint a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro. Még élnek a kedvezményes jegyek, csapjatok le rájuk időben! Tovább

2020. február 13.

Látványos Kelemen Kabátban EP-bemutató az Akváriumban

Miközben bemutatták a Végtelen című dalukra készült klipet a VOLT Film augusztusban indult utazós mozijának - a Road Movie - egyik epizódjaként,  minden eddiginél fergetegesebb bulira készülnek, ami nem más, mint az „Egy Van” című EP bemutató nagykoncertjük 2020. március 6-án az Akvárium Klubban, amely minden eddiginél látványosabb lesz! Tovább

2020. február 13.

Új fellépőket jelentett be a szerbiai EXIT Fesztivál

Idén júliusban ünnepli 20. évfordulóját Európa egyik legrangosabb zenei nagyfesztiválja, az újvidéki EXIT.  A szervezők az alkalomhoz illő programmal készülnek a négynapos eseményre, amelynek a varázslatos Péterváradi vár ad otthont, mindössze három órányi autóútra Budapesttől. Az EXIT 2020. július 9-12. között több mint 40 programhelyszínnel várja a fesztiválozókat, most pedig új nevek csatlakoztak a már eddig is impozáns line-uphoz: DJ Snake, Sheck Wes, a Metronomy és Marky Ramone. Tovább

2020. február 11.

HOBO 75

Földes László Hobo idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely 2020. március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik. A turné utolsó állomása 2020. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában lesz, ahol vendékkel, meglepetésekkel és ahogyan Hobo fogalmazott, egy igazi bulival várja a közönséget. Tovább

2020. február 7.

Kulturális térhódításba kezd a FolkAréna!

’Küzdőtéren’ a népművészet! Március 22-én a folkszakma színe-java képviselteti magát a Budapest Sportarénában. Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idén 39. alkalommal várja a népművészet és a hungarikumok szerelmeseit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky