3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 17. | Anikó

Jobb Velünk a Világ!

Copyright:

A „Jobb Velünk a Világ!” jótékonysági est a hazai élet kiemelkedő alakjait vonultatja fel november 21-én vasárnap, akik ezen az estén a Nemadomfel Együttessel is fel fognak lépni. A bevételt nemes célja szánják: egy passzívház megépítésére.

Most vasárnap (november 21.) a Sportaréna jótékonysági koncertnek ad helyet. Az est érdekessége, hogy a Nemadomfel együttes a Quimby-vel, a Kiscsillaggal és a Csík Zenekarral is közös dalokat fog előadni, így nem csak az együttesek megszokott koncertje lesznek láthatóak. A fogyatékkal élő fiatalok a rendezvényen azt szeretnék megmutatni, hogy ők is képesek példaértékű produkciót létrehozni, akár a rendezvény, akár a Nemadomfel Együttes esetében.

A Nemadomfel együttest értelmileg akadályozott előadók hozták létre 2004-ben és azóta két lemezük jelent meg az EMI gondozásában. Emellett a zenekar életéről Álomturné címmel többszörös díjnyertes film is készült. Céljuk a fogyatékosok társadalmi elfogadásának növelése, az előítéletekre való rácáfolás. A jótékonysági estet immáron harmadik alkalommal rendezik meg, idén egy passzívházra gyűjtenek, ami lakóotthonként szolgálna a sérült emberek számára.

Az elmúlt két évben szervezett Jobb velünk a világ! rendezvényein összesen 17 millió forint adomány gyűlt össze, melyből felújításra került Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nevével fémjelzett csíksomlyói árvaház, mely 120 fiatal lakóhelyét biztosítja, s elindult Szendrőládon egy a roma gyerekek felzárkózását segítő családi nevelést kiegészítő otthon is.
Így nem meglepő, hogy az idei koncert teljes bevételét is nemes célra fordítják, egy passzívház felépítésére.

Jegyek a Ticket A jegyirodában, a Sportaréna jegypénztárában vagy online a ticketa.hu-n kaphatóak. Aki szeretne ott lenni ezen a különleges esten és még nincs jegye, siessen, mert már csak néhány maradt!

November 21. Jobb velünk a világ! - Csík zenekar, Quimby, Kiscsillag, Nemadomfel együttes
Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: 3200 Ft

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky