3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. augusztus 20.

Idén is lesz Hangfoglalás

Copyright:

Október 1-től 3-ig immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Hangfoglalás. Ahogy az elmúlt években, idén is a SYMA Sport- és Rendezvényközpont ’A’ és ’C’ csarnokában lesz Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációja. A 8000 négyzetméteren 100 kiállító mutatja meg, hol is tart 2010-ben a hang-, a fény- , a színpad-, a színház- és stúdiótechnika. A 3 nap alatt több mint 200 zenei esemény lesz. Minden program ingyenes.

Több tízezer hangszert, köztük pengetőst, fúvóst, billentyűst és ütőst lehet kipróbálni idén is a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban október 1. és 3. között. A Hangszeresek Országos Szövetsége által szervezett monumentális rendezvényen bemutatkozik a világ legmodernebb hang-, fény-, színpad-, és stúdiótechikája is. Idén újdonság, hogy a 8000 négyzetméteren helyet kap egy Európában egyedülálló hangszermúzeum, illetve a Sceni-Tech Színháztechikai Kiállítás is. Lesznek emellett zenei konferenciák, szakmai beszélgetések, fórumok.

Ahogy 2009-ben, most is kizárólag az 'A' csarnokban lesznek a hangszercsodák, a koncertek a 'C' csarnokban felállított négy színpadon követik egymást. Összesen 200 zenei program várható, köztük dedikálások, közönségtalálkozók, élő fellépések. A koncerteket a hangfoglalasonline.hu oldalon élőben közvetítik a szervezők.

A 3 nap alatt az összes program ingyenesen látogatható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky