Ska és reggae kedvelők figyelem: itt a Rudeboy Business Club!
A The Three Teadies zenekar szervezésében nemrég indult útjára a Rudeboy Business Club Budapesten, a Delírium Pubban. A havi rendszerességgel jelentkező klub célja, hogy szokást teremtve állandó fellépési lehetőséget adjon a hazai fiatal, tehetséges, de még nem befutott ska és reggae zenekaroknak.
A Three Teadies zenekar 2009 nyarán alakult, a következő felállásban: Szili Miklós (gitár), Bezzegh András (dob), Szalay Szabolcs (ének), Horváth Bence Ede (basszusgitár), Zentai Zoltán (billentyű), Sebők Márton (harsona), Kovács Tomasz (szaxofon). A banda a hazánkban még kevésbé ismert early regaae és rocksteady műfajok népszerűsítésére jött létre. Repertoárjukban többek között megtalálható Prince Buster - Judge Dread, Desmond Dekker - Israelites, King Horror - Loch Ness Monster vagy Alton Ellis - Rocksteady című száma is.
Az együttes mellett szerettek volna létrehozni egy olyan klubot, ahol a jamaicai zenét kedvelők össze tudnak gyűlni, illetve ahol bemutatkozhatnak a fiatal, új ska és reggae formációk is. A decemberi debütáló koncertjük után nyílt lehetőség megvalósítani a tervet. 2010 januárja óta a Delírium Pubban rendezik meg a Rudeboy Business Club rendezvényt. A havi rendszerességgel jelentkező klub állandó fellépője a The Three Teadies, akik olyan vendégekkel léptek már fel eddig az elmúlt két alkalommal, mint a Skaballeros és a T-Rex Riders.
A következő Rudeboy Business Club programjai:
Március 25.: The Three Teadies, Skambulance
Április 17.: The Three Teadies, Tizenhét
Május 14.: The Three Teadies, Malacka és a Tahó
Június 12-én, a klub keretein belül pedig megrendezésre kerül az első BANGARANG! Mini Reggae-Ska Fesztivál névre hallgató buli, amelyre olyan új ska és reggae zenekarok jelentkezését várják, akik szeretnék megmutatni magukat nagyközönség előtt. A jelentkezőktől rövid bemutatkozást, valamint lehetőség szerint hanganyagot kérnek. Jelentkezni a 3teadies@gmail.com e-mail címen lehet.
Addig is, ha jól táncolható rocksteady-re vagy az emelkedettebb hangulatú, lendületes early reggae-re vágysz, és nem utolsó sorban jó hangulatra, akkor irány a Delírium Pub március 25-én!
Leforgatták a Belmondo zenekar új klipjét a most megjelent Szájba rágót! album Drága lányok című számához. A kliphez felkérték Peller Mariannt is, aki örömmel mondott igent a forgatásra. Sőt! Mint kiderült ő egy igazi rajongó is egyben... Tovább
Niki Belucci évek óta rezidens szerepet tölt be népszerű külföldi klubokban. Nagysikerű fellépéseket tartott többek közt Cannes-ban, St. Tropez-ban és az olasz Baia Imperiale-ban is. Magyarország legsikeresebb csaj lemezlovasának régi vágya vált valóra azzal, hogy idén nyáron az elektronikus zene fellegvárában az ibizai Club Amnesia-ban vár rá rezidens szerep. Tovább
A Se kép, se hang című album kizárólag az újságárusító helyeken kapható, mindössze 1190 forintért. Kérd az eladótól! A régi tagok - Olivér, Dani, Peti, Dávid - mellett bemutatkozik az új énekes, Roli. Az albumhoz készült klip is megnézhető itt! Tovább
Érdekes hír, miszerint az A-HA farewell turnéján az Anna and the Barbies lép fel, mint előzenekar. Úgy látszik a Stereo MC’s és Lenny Kravitz után Morten Harketék is úgy érezték, hogy Annáék nélkül nincs értelme Budapesten koncertezniük. Mélyen egyetértünk velük. A koncert július 14-én lesz 20.00 órai kezdettel a Pap László Budapest Sportarénában. Tovább
Jutasi Tamásnak eleinte még kikérő kellett a középiskolából, hogy éjszakánként dolgozhasson, manapság pedig már nem csak itthon igen népszerű, hanem a környező országokban is rengeteg rajongója akad. Ősszel Hetedhét ország turnéra indul Óperentzia zenekarával. Időközben a Beck’s Different by Choice Award példaképkereső kampány második fordulójába is bejutott. Tovább