2865 zenekar 10372 letölthető zene
Gitársuli

2009. december 14. | Jónás Tamás

Jónás Tamás Gitársuli 50.

Copyright:

A mai alkalommal egy újabb példát nézünk meg a szélesebb, egy húron belül akár tiszta kvart hangközt is átérő skálákra. A korábbi anyagok között egy e-moll hangnemben használható hasonló ötlet már szerepelt, ez a mostani technikailag kissé nehezebb lesz, legalábbis ami az eredeti felvételen hallható tempó elérését illeti, de maga a módszer természetesen sebességtől függetlenül bármilyen zenében felhasználható.


A hangnem ezúttal Disz-moll lesz, ami elég sok (szám szerint hat) módosított hangot jelent, de érdemes néha elhagyni a "megszokottabb" hangnemeket, ez nagyon jól fejleszti a gitár nyakán való tájékozódást is, arról nem is beszélve hogy egy szokatlanabb hangnem akár szokatlanabb ötleteket is sugallhat, így saját zenék írásakor is érdemes bátran kísérletezni a hangnemekkel.

Az első ütemben a 18. és a 23. bundok szerepelnek (akinek csak 21 vagy 22 bundos gitárja van, az az első ütemet egy oktávval lejjebb, a 6. és a 11. bundok között tudja eljátszani).


Fokok szerint nézve, az első ütemben a Disz-moll skála alábbi fokai jelennek meg:

E-húr: 1. és 5.
H-húr: 5. és 9.
G-húr: 3. és 7.
D-húr: 7. 

Tehát ezek a hangok egy felbontott Disz-moll 9 akkordnak felelnek meg, mivel a teljes moll hármashangzat mellett (1-3-5) szerepel még a 7. és a 9. fok is



Második ütem:
E-húr: 4. és 1.
H-húr: 1. és 5.
G-húr: 6. és 3.
D-húr: 3.

Ezek a hangok a Disz-moll hármashangzathoz még a 4. és 6. fokot teszik hozzá, így ez egy kicsit nyitottabb hangzású akkord lesz.



Harmadik ütem:
E-húr: 1. és 6.
H-húr: 5. és 3.
G-húr: 3. és 1.
D-húr: 7.

Ez egy Disz-moll 13 akkord (a 9. és 11. fok nélkül, de a moll13 hangulatot így is hozza).



Negyedik ütem:
E-húr: 3. és 7.
H-húr: 7. és 4.
G-húr: 4. és 3.
D-húr: 1.

Ez pedig egy Disz-moll 11 akkord, amelyből a kvint és a 9. fok hiányzik (a kvint amúgy sem adna hozzá hangulati többletet).

Ennél a gyakorlatnál a bal kéz ujjainak párhuzamosnak kell lenniük a bundokkal, hogy a széles fogás ne legyen kényelmetlen. A hüvelykujj pedig nem "nézhet be" a vastag E-húrnál, mint pl. a hagyományos, pentatonra és nyújtásokra épülő blues megközelítésnél, hanem a gitárnyak túlsó oldalának közepén kell támaszkodnia. Fontos, hogy ezt a gyakorlatot csak bemelegített, "üzemi hőfokon" levő ujjakkal szabad játszani, mert a széles fogások miatt fennállhat a húzódás veszélye, ha rögtön ezzel kezdjük a napi gitározást.

Jó gitározást, keep on rockin'
Jónás Tamás

http://jonastamas.com
gitároktatás - dessum@freemail.hu
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. december 25.

Jónás Tamás Gitársuli 51.

Ezúttal egy domináns szeptim tapping-arpeggio van terítéken. Aki még nem próbált tapping-arpeggiót játszani, annak eleinte szokatlan lehet majd, hogy egyetlen pengetés sem szerepel majd benne (minden hang vagy "hammer-on a semmiből" vagy pedig tapping), de a mozdulatok viszonylag hamar begyakorolhatók. Tovább

2009. november 30.

Jónás Tamás Gitársuli 49.

A mai alkalommal a második kromatikus futamot nézzük meg, amelynek neve "Sokszor három hang". Az ötlet lényege teljesen megegyezik a legutóbbi anyagban ismertetett "Kétszer három hang" nevű trükkel, de ezúttal a futam egyetlen húron zajlik, számos fekvésváltással. Tovább

2009. november 15.

Jónás Tamás Gitársuli 48.

A mostani és a következő alkalommal gyors kromatikus futamokat nézünk meg. Ennek a két trükknek a "Kétszer három hang" illetve a "Sokszor három hang" nevet adtam, mivel három hangonként van bennük fekvésváltás. A futamok nagy előnye, hogy igen meggyőzően hangzó "száguldást" tudunk általuk létrehozni, ráadásul sokkal egyszerűbben, mint a diatonikus skálák esetén. Tovább

2009. október 30.

Jónás Tamás gitársuli 47.

A mai alkalommal a melodikus moll móduszai közül nézünk egy példát. A melodikus moll skálát a természetes moll skála 6. és 7. fokának felemelésével kapjuk meg. Tovább

2009. október 20.

Jónás Tamás gitársuli 46.

A mai alkalommal egy technikai gyakorlatot nézünk meg. Bár első hallásra nehéznek tűnhet, de ha kellően lassú tempó mellett gyakoroljátok, akkor viszonylag hamar szép eredményeket lehet elérni, mivel a pengetés nem bonyolult. A már korábban is többször említett 'sweep picking' (azaz többszöri lefelé pengetés az egymás mellett levő húrokon, utána többszöri felfelé pengetés a visszaúton). Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky