2865 zenekar 10372 letölthető zene
Gitársuli

2009. november 15. | Jónás Tamás

Jónás Tamás Gitársuli 48.

Copyright:

A mostani és a következő alkalommal gyors kromatikus futamokat nézünk meg. Ennek a két trükknek a "Kétszer három hang" illetve a "Sokszor három hang" nevet adtam, mivel három hangonként van bennük fekvésváltás. A futamok nagy előnye, hogy igen meggyőzően hangzó "száguldást" tudunk általuk létrehozni, ráadásul sokkal egyszerűbben, mint a diatonikus skálák esetén.

Ma a "Kétszer három hang" nevű futam lesz soron. Az ötlet lényege az, hogy megfelelő kezdőhang és befejező hang esetén a kromatikával szabadon lehet "garázdálkodni". A példában C hangtól (A-húr 3. bund) G hangig (H-húr 8. bund) jutunk el, így például ez a helyszín C-dúr és C-moll hangnemekben egyaránt jól használható, mivel mindkét esetben az alaphangon kezdünk és a kvinten fejezzük be. Természetesen bármely egyéb olyan hangnem is szóba jöhet, amelyben a C és a G fontos hangot jelent.

Technikai szempontból nem könnyű a gyors tempóig eljuttatni a dolgot, de fokozatos gyorsítással, és metronóm használatával viszonylag hamar jó eredményeket lehet elérni.

Az első három hangot (3-4-5.bundok) a bal kéz első három ujja fogja le, majd a következő három hangot (5-6-7.bundok) szintén ezzel az ujjrenddel kell megszólaltatni, azaz három hangonként "ugrani" kell a bal kézzel.

Ha egy húron már megy a dolog, akkor már nagy gondok nem lehetnek, mivel mind az összes többi húron pontosan ugyanez fog történni (3-4-5 és 5-6-7), majd a H-húron egy további fekvésváltás is történik: a gyűrűsujj a 7. bund után a 8. bundra csúszik (de pengetni itt is kell). Ez lesz az a bizonyos záróhang, amelynél fontos, hogy a hangnem valamelyik lényeges hangja szerepeljen.

A futam tompítással hangzik a legjobban, de természetesen igény szerint tompítás nélkül is elkészíthető, és azonnal tálalható, hogy a szakácskönyvek stílusában fejezzem be a mai anyagot. Legközelebb a "Sokszor három hang" futammal folytatjuk!

Jó gitározást, keep on rockin'
Jónás Tamás

http://www.jonastamas.com
gitároktatás - dessum@freemail.hu

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. december 25.

Jónás Tamás Gitársuli 51.

Ezúttal egy domináns szeptim tapping-arpeggio van terítéken. Aki még nem próbált tapping-arpeggiót játszani, annak eleinte szokatlan lehet majd, hogy egyetlen pengetés sem szerepel majd benne (minden hang vagy "hammer-on a semmiből" vagy pedig tapping), de a mozdulatok viszonylag hamar begyakorolhatók. Tovább

2009. december 14.

Jónás Tamás Gitársuli 50.

A mai alkalommal egy újabb példát nézünk meg a szélesebb, egy húron belül akár tiszta kvart hangközt is átérő skálákra. A korábbi anyagok között egy e-moll hangnemben használható hasonló ötlet már szerepelt, ez a mostani technikailag kissé nehezebb lesz, legalábbis ami az eredeti felvételen hallható tempó elérését illeti, de maga a módszer természetesen sebességtől függetlenül bármilyen zenében felhasználható. Tovább

2009. november 30.

Jónás Tamás Gitársuli 49.

A mai alkalommal a második kromatikus futamot nézzük meg, amelynek neve "Sokszor három hang". Az ötlet lényege teljesen megegyezik a legutóbbi anyagban ismertetett "Kétszer három hang" nevű trükkel, de ezúttal a futam egyetlen húron zajlik, számos fekvésváltással. Tovább

2009. október 30.

Jónás Tamás gitársuli 47.

A mai alkalommal a melodikus moll móduszai közül nézünk egy példát. A melodikus moll skálát a természetes moll skála 6. és 7. fokának felemelésével kapjuk meg. Tovább

2009. október 20.

Jónás Tamás gitársuli 46.

A mai alkalommal egy technikai gyakorlatot nézünk meg. Bár első hallásra nehéznek tűnhet, de ha kellően lassú tempó mellett gyakoroljátok, akkor viszonylag hamar szép eredményeket lehet elérni, mivel a pengetés nem bonyolult. A már korábban is többször említett 'sweep picking' (azaz többszöri lefelé pengetés az egymás mellett levő húrokon, utána többszöri felfelé pengetés a visszaúton). Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky