3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. november 6.

Balkan Beats a Gödör Klubban

Copyright:

A lengyel Dikanda együttes akusztikus hangszerelésű, egyedi hangzásvilágú dalai a kelet-európai kultúrából, a balkáni – főként macedón, és román – valamint a magyar népzenéből táplálkoznak. Számos világvárosban, köztük rangos zenei fesztiválokon léptek már fel, most végre a Gödörben is láthatjuk, hallhatjuk őket, sőt velük táncolhatunk!! Előttük a Balkan Beats házigazda zenekara, a Romano Drom, utánuk pedig az alapító DJ Robert Soko lép fel.

ROMANO DROM (H)

Romano Drom, romani nyelven "cigányok útja", egy sajátos kultúra közvetítését is jelenti generációról generációra. A szájhagyományokra épülő, anyanyelven énekelt dalok újszerű zenei hangzással egészülnek ki, ahol a kanna ás a kanál hagyományos játékát kiegészíti a gitár egyre erősödő jelenléte, a nagybőgő és a tangóharmonika.

Érzelmek, őszinteség és energia, ezzel jellemezhetjük igazán a Romano Drom játékát, amely büszkén viszi tovább ősei hagyományait, de ugyanilyen nyitott a különböző más kultúrákra is.

A zenekar, amelyet idősebb és ifjabb Kovács Antal, Gojma és Anti alapított, néhány év alatt referenciává vált a magyarországi oláh-cigány zene előadásában. Bár a 2005-ben elhunyt nagyszerű id. Kovács Antal, Gojma űrt hagyott maga után, ez nem törte meg a tagok lelkesedését és törekvését arra, hogy folyamatosan megújulva, igényes előadásmódban a roma kultúrát tovább vigyék. Az eredeti hangzás, Anti kreativitásának köszönhető. Úgy szólaltatja meg a tradicionális cigány zenét, romani nyelven, hogy az egy sokkal tágabb közönséget is megérintsen. Dalaik megőrizték az oláh-cigányzene energiáját, de új hangzással, hangszerekkel gazdagították őket, teret adva új zenei inspirációknak. Koncertjeik során követhetjük az oláh-cigányzene fejlődését is, hiszen ez a 30 éve csak szűk közösségben játszott, ritmusra és énekhangra alapozott muzsika mára tovább fejlődött, táplálkozva a modern zenei irányzatokból is.

Tagok:
Kovács Antal - dalszerző,ének, gitár, Balogh József - ének, gitár, Rafael Zsigmond – szájbőgő, kanna, Kovács Máté – ütőhangszerek, Farkas Róbert – harmónika, hegedű, Dobi Matild – ének

DIKANDA (PL)

A lengyel Dikanda zenekar 1997-ben alakult Szczecinben, Lengyelországban. Akusztikus hangszerelésű, egyedi hangzásvilágú dalaik a kelet-európai kultúrából, a balkáni – főként macedón, és román – valamint a magyar népzenéből táplálkoznak. 4 albummal a hátuk mögött számos világvárosban, köztük rangos zenei fesztiválokon léptek már fel nemcsak Európában, hanem a világ számos  országában (Montreux Jazz Fesztivál, India, Ororszország, Németország, Görögország). 2005-ben megjelent „Usztijo” albumuk a Folker Magazin díját nyerte el. A I. díjat nyertek a Nowa tradycja Fesztiválon, 1999-ben, szintén ebben az évben az EurofolkFesztivál I. díját is.  2002-es „Jakhana Jakhana” albumuk az Év Fonogram Albuma III. helyezett díját kapta  A Plaueni “Folkherbst Fesztiválon" 2004-ben az első díjat és a közönség díját is besöpörték.

Tagok:
Ania Witczak – tangóharmónika, ének , Kasia Dziubak – hegedű, ének  , Daniel Kaczmarczyk – ütőhangszerek , Piotr Rejdak - gitár , Grzegorz Kolbrecki – nagybőgő

DJ ROBERT SOKO (D)

A Balkan Beats berlini alapítója nem hiányozhat ebben a hónapban sem. DJ Robert Soko multikulturális, egymást ezer szállal átszövő érzésvilágból kever nagyszabású balkáni mulatságot óriási sikerrel. Hatalmas buli, garantált hangulat!

BALKAN BEATS BUDAPEST
GUEST: POLAND

ROMANO DROM (HU)
DIKANDA (PL)
ROBERT SOKO (D)

2009. november 20. 21.00
Gödör Klub

belépő: 600 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky