3423 banda 12355 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2009. október 17.

A legendás Gary Moore először Budapesten

Copyright:

Napjaink egyik gitáróriása, Gary Moore pályafutása során először lép fel Budapesten, méghozzá november 13-án a Syma Csarnokban! A '60-as évek vége óta alkotó, észak-ír születésű gitáros pályafutása irigylésre méltó. A Skid Row, a Colosseum II és a Thin Lizzy zenekarok mellett szólópályafutását párhuzamosan építette. Első nagy sikere az 1979-ben a listákra került "Parisienne Walkways" volt, mely azóta is azon melódiák közé tartozik, mely szinte kihagyhatatlan élő fellépési alkalmával, de magát valamire tartó rádióállomás sem üzemel akár e dal, akár egy későbbi sláger a „The Loner” nélkül. A főleg technikai képességei miatt magasztalt gitáros, dallamvilágával is maga mellé állította a közönséget és a szakmát.

Lemezei, koncertjei mára a szélesebb tömegeket érik el, a zenei és gitáros szaklapok pedig elképzelhetetlenek nélküle. A '80-as években az egyik legnagyobb hatású rockgitárosként halmozta slágereit, majd visszatérve a blues-rochoz pályafutását és magát a műfajt is nagyban meghatározó „Still Got The Blues”-al elképesztő sikert aratott és örökre a rádiókba betonozta magát.

A közönség reakcióin túl, beszédes a Gary társaságát kereső muzsikusok névsora is: John Mayall, B.B. King, George Harrison, Trilok Gurtu, Ozzy Osbourne, Andrew Lloyd Webber, Paul Rodgers...csak hogy néhányukat említsük különböző műfajokból."
A régi slágerek mellett tavaly megjelent „Bad For You Baby” című lemezének dalai is hallhatóak lesznek november 13-án Budapesten a SYMA csarnokban. 18 órától a gitárkiállítók mellett a szórakozásról meghívott előadóink gondoskodnak.

Az esti főattrakció előzenekara Jamie Winchester és együttese lesz. A népszerű gitáros-énekes, zeneszerző és dalszövegíró két évtizedig volt élvonalbeli projektek (Baba Yaga, Boom Boom, Tátrai Band, Koncz Zsuzsa, Ákos, Jamie-Robi) meghatározó egyénisége, most azonban megújult, saját formációval, frontemberként csap a húrok közé. Zenekarával első önálló „protest rock“ albuma a The Cracks are Showing dalait is játssza. A régi kedvencek mellett tehát modern, XXI. századi rockra számíthat a közönség.

„Hatalmas lehetőség, hogy Gary Moore-ral egy színpadon játszhatok, nagy megtiszteltetés ez minden zenésznek, főleg egy írnek.” – mondta Jamie Winchester. „Gary Moore rengeteg gitárosra volt és van hatással, én sem vagyok kivétel. A hetvenes években ír gyerekként a Thin Lizzy megkerülhetetlen banda volt számomra, ikonikus csapatként imádtuk akkoriban, ma is vitathatatlan a jelentősége. Gary Moore számomra gitárosként, énekesként és dalszerzőként egyaránt példakép, ezért bízom benne, lesz alkalmam jammelni is vele. Úgy tudom nem egyszer előfordult már, hogy kedvet kapott egy kis közös örömzenéléshez az előzenekarával. Remélem, ezúttal is így lesz.”

Jamie Winchester elmondta, hogy új csapatával olyan műsorra készül, amit a Gary Moore rajongók is kedvelni fognak. „Mi is odatesszük magunkat egy Beatles nótával a Helter Skelterrel, de szeretnénk az új lemezünk, a The Cracks are Showing számaiból is ízelítőt adni.”

Gary Moore
Syma Csarnok, november 13. (péntek), 20 óra
Kapunyitás: 18 óra

Előzenekar:
Jamie Winchester

Vintage gitár találkozó - Nemzetközi márkák kiállítása

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. trvať

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. trvať

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. trvať

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. trvať

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky