3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. október 4.

Magyar EMA jelöltek az A38-on

Copyright:

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is öt magyar zenekar verseng azért, hogy méltán képviselhesse hazánkat november 5-én a berlini MTV Europe Music Awards-on, és Európa legjobbja legyen. A közönség idén az Esclin Syndo, a The Idoru, a The Kolin, a The Moog, és a Zagar közül választhat, hogy ki induljon Berlinben a Best European Act címért. Az öt együttes az A38-on fog zenélni október 9-én, amikor a végeredmény is kiderül.

Tavaly a Gonzo zenekar kapta a legtöbb szavazatot, ők lettek a legjobb hazai zenekar, akik előadhatták produkciójukat a 2008-as EMA gálán, Liverpoolban. Idén újabb öt zenekar küzd az elsőségért – őket egy szakmai zsűri választotta ki. Az Esclin Syndo, a The Idoru, a The Kolin, a The Moog és a tavaly már egy jelölést begyűjtő Zagar verseng majd azért, hogy hazánk legjobbja legyen, és induljon a Best European Act címért.

A 2009-es MTV Europe Music Awards-on – amelyre november 5-én, Berlinben kerül majd sor – minden ország a saját jelöltjét küldi, közülük választják ki a legjobbat, azt a művészt, előadót vagy zenekart, aki végül átveheti a Best European Act díjat Berlinben.

Fergeteges buliban lehet tehát része annak, aki ellátogat október 9-én az A38-ra, hiszen egy színpadon lép fel a címért versengő öt zenekar.

A különleges hangulatú és páratlan koncert végén hirdetik ki a nyertest, aki végül képviselheti hazánkat a november 5-i berlini díjátadón. És hogy ki legyen az? Bárki beleszólhat, hiszen a nyertest a közönség szavazatai alapján hirdetik ki. A koncertek és a díjkiosztó után a tetőteraszon NVC (No Vidra Crew) DJ-i adják a zenét, a Nagyteremben pedig a Kollektiva játszik.

A hazai zenekarokra az EMA oldalán lehet szavazni szeptember 1. és október 9 között.

MTV 2009 EMA Regional Award Show
Helyszín: A38
Időpont: október 9., péntek
Kezdés: 19 óra

Az MTV 2009 EMA regional Hungarian Award győztes bejelentése: 23:30

A jelöltek és a fellépők:
The Idoru
Esclyn Syndo
The Moog
The Kolin
Zagar

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky