3423 bands 12355 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2009. január 23. | Országh Kitti

A Stanton Warriors és a pesti éjszaka

Copyright:

„Breakbeat-balhé” lesz szombaton a Merlinben. A Stanton Warriors újra ellátogat hozzánk, hogy aztán jól megpörgessen-forgasson minket zenéjével a Merlinben. Nem akármilyen csemegének ígérkezik az est, aki kicsi vonzalmat is érez az elektronikus zene ezen válfaja iránt, ne hagyja ki, kuriózum!

Az egész akkor vette kezdetét, amikor megjelent az első, Stanton Sessions című lemez, a Basemant Jaxx vagy akár a Prodigy kiadójának gondozásában, 2001-ben. Hozzá kell tenni, a Stanton Warriors ezzel az anyaggal megalkotta a zenetörténet legnagyobb példányszámban eladott breakbeat albumát. Sikerszériájuk azóta töretlen, a műfaj talán legnépszerűbb formációjává lettek, információink szerint pedig legfrissebb lemezük munkálatait szakították félbe magyar barátaik kedvéért.

A Stanton Warriors felforgatta a műfaj addig megszokott, bevett formuláit. Volt ott electro, hip-hop, house és igazán nem sok kellett ahhoz, hogy Dominic B, a csapat egyik fele, 2006-ban egy neves külföldi fesztiválon való fellépésükön azon kapja magát, hogy a tömeg megállás nélkül tombol a zenéjükre. Elmondása alapján itt és ekkor tudatosult bennük, hogy valamit elindítottak. Persze kollégáját, a duó másik agyát sem hagyja otthon a szombati budapest fellépés alkalmával, Mark Yardley-vel közösen zenélnek majd nekünk január 24-én.

A legutóbb 2008 végén megjelent Stanton Sessions III. apropóján és már csak azért is, mert visszatérő vendégei a magyar fővárosnak, újra rophatjuk a fiúk zenéjére, valószínűleg nem is kevesek örömére, mert hogy az elővételben kapható jegyek már elfogytak.

Helyszín: Merlin, V. Gerlóczy u. 4.
Időpont: 2009. január 24., szombat 22:00
Fellépők: Stanton Warriors (Punks, UK), Grasshop, Psure
Belépő: 3500 HUF
Stílus: breakbeat
Szervező: Hypnosis

Országh Kitti

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Weiter

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Weiter

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Weiter

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Weiter

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky