3423 bands 12355 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2009. január 12. | Joss Beaumont

Sok rosszhír mellett, íme egy jó is...

Copyright:

Milliók kedvence, a The Prodigy új nagylemezzel jelentkezik 2009 elején, amit minden bizonnyal hasonló siker övezi majd, mint az eddigi négy - a világ minden táján kedvenként kezelt előző - lemezét.

A The Prodigy egy elektronikus zenét játszó brit együttes, jelenlegi tagjai: Keith Flint (frontember, énekes), Maxim Reality (énekes, MC) és Liam Howlett (zeneszerző, billentyűs). A kilencvenes évek végén bekövetkező nagy elektronikus zenei forradalom az „elektronikac - azon belül, a „big beat„ előfutárának tekinthetőek, a Chemical Brothers, Fatboy Slim, Crystal Method, vagy az Apollo 440 mellett.

Több, mint 16 millió lemezt adtak el világszerte, amely csúcs ebben a műfajban.

A negyedik stúdióalbumuk, az Always Outnumbered, Never Outgunned 2004. augusztus 13-án jelent meg, de azóta - egy válogatás lemez kivételével -, csöndben van a banda.

Azonban idén februárban megtörik a csendet, ’Invaders Must Die’ című új albumukkal!

Az ’Invaders Must Die’ címadó dalt, mintegy albumbeharangozóként, egy héten keresztül le lehetett tölteni a zenekar oldaláról.

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Weiter

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Weiter

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Weiter

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Weiter

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky