3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 1.

Robert Plant: Nem lesz Zeppelin-turné!

Copyright:

2007 decembere óta megállás nélkül megy a kavarás a Led Zeppelin háza táján. Néhány napja még úgy volt, hogy Robert Plant csatlakozik zenésztársaihoz, mostanra azonban kiderült: szó sincs ilyesmiről.

Az idén hatvanéves Plant október elején fejezi be közös turnéját Alison Krauss énekesnővel, a következő két évben pedig nem áll szándékában koncertezni – még a Led Zeppelin többi tagjával, Jimmy Page-dzsel, John Paul Jonesszal és Jason Bonhammel sem. Ráadásul ezt nem egy közeli barát szellőztette meg, nem is egy szóvivő, hanem maga Plant.

A Led Zeppelin körüli mizéria a tavalyi koncert óta tart (na jó, tulajdonképpen 1968-ban kezdődött…), és meg lennénk lepve, ha Plant nyilatkozata véget vetne a találgatásoknak. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy Page-ék nyár vége óta igen intenzíven próbálnak, és az sem érdekli őket, ha a koncerteken Plant helyett valaki más fog állni a mikrofon előtt – a több millió rajongót persze annál inkább. Plant ráadásul már többször is megpróbált végleg hátat fordítani a Led Zeppelinnek, szerencsére azonban egyszer sem járt sikerrel.

Az énekes amúgy nevetségesnek és hiábavalónak titulálta a banda feltámasztásával kapcsolatos pletykákat, egykori zenésztársainak pedig sok sikert kívánt.

Lehet, hogy Plant tényleg pontot tett a sztori végére? Elképzelhető. Ennek ellenére Page-ben még joggal bízhatnak a fanatikusok, hiszen az együttes ügyeiben mindig is a gitáros mondta ki az utolsó szót.

burlesque

Forrás: news.yahoo.com, music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky