3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. június 16. | déka

Goran Bregovich szerencsétlen balesetet szenvedett

Copyright:

Goran Bregovich, mindannyiunk kedvenc balkáni zenésze és a világ legperverzebb arcberendezéssel éneklő sztárja idén nem tud eljönni a Volt Fesztiválra, mivel múlt héten súlyos gerincsérülést szenvedett.

A szerb gitárost, aki legutóbb a Kármen hepienddel című operájával keltett feltűnést illetve az idei Eurovíziós dalfesztiválon is tiszteletét tette, súlyos baleset érte otthonában.

Goran, aki úgy tűnik, nem veti meg a friss, jó gyümölcsöt, Belgrád külvárosában található házának kertjében esett le egy nagy cseresznyefáról, s miután négy métert zuhant, a gerince gyakorlatilag kettétört.

A Cigányok ideje és az Underground című Kusturica-filmek zeneszerzőjét azonnal kórházba szállították, az orvosa, Vladimir Djukic szerint a zenész állapota stabil, és nincs életveszélyben, sőt, neurológiai károsodást sem szenvedett el, mindössze a törés gyógyulása miatt kell sokat pihennie.

Az 58 éves Bregovics a balkáni háborúk kezdetekor, 1992-ben elhagyta az akkori Jugoszláviát és Franciaországba költözött. Jelenleg Párizsban és a fent említett Senjakban él, tehát igaz a mondás, miszerint csalánba nem üt a ménkű. A fehér öltönyös karmester, aki képes zokni nélkül felvenni a krokodilbőr cipőt, ezúttal is megúszta a dolgot. Mégis, az orvosok szigorú rendelkezései miatt több mint valószínű, hogy a Volt-béli fellépések elmaradnak.

Reméljük, hogy az a semmiből indult csávó, akinek dalait Iggy Pop, és Cesaria Evora is énelte már, a Szigetre beharangozott koncertek idejére felépül, és újult erővel, le tudja majd nyomni a bulit.

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky