3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. május 13. | Diana Tablieh

Nagy szarban a pedofil popsztár!

Copyright:

Pénteken a 16 tanú kiválasztásával megkezdődött Chicagóban R.Kelly pere. Kelly ellen 2002-ben indult vádeljárás fiatalkorú kárára elkövetett nemi erőszak vádjával, azután hogy valaki eljuttatta a Chicago Sun Times egyik riporteréhez, majd az internetre is felkerült, sőt az utcákon is kapható lett a homevideo, amin állítólag Kelly egy 13 éves rajongójával szexelt.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A vád eleinte huszonegy rendbeli kiskorú elleni nemi erőszak volt, ebből hetet ejtettek. Letartóztatása óta, 6 éve húzzák-halasztják a tényleges tárgyalásokat. Egyszer a bíró törte össze magát, máskor a vádlott vakbélműtétjére hivatkoztak, majd a bírónő ment szülési szabadságra. A 41 éves slágergyáros nem ismerte be bűnösségét gyermekpornográfia vádjában, óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett.

A pénteki per első gyűlése 30 percig tartott, amelyen riporterek nem vehettek rész. Verna Sadock kroki-rajzoló benyomásai alapján Kelly általában póker arccal ült a tárgyaláson, mosolyogva köszönt a bírói szólításra. Mikor a bíró felolvasta a vádiratot, néhány esküdt kínosan érezte magát a szemléltető leírás szaftos részleteit hallva.
 
Az ügyészek szerint a 26 perces video 1998. január 1. és 2000. november 1. között készült, és hogy a felvételen látható lány1984 szeptemberében született. Mivel a lány is tagadja, hogy ő lenne látható, barátainak és családjának vallomásai alapján akarják bizonyítani, hogy a film készültekor még nem volt 18 éves.

Kelly védőügyvédei természetesen tagadják, hogy egyáltalán védencük van a felvételen, ami szerintük hamisítvány, és megkérdőjelezték a filmen szereplő lány korát, személyazonosságát is.

A Chicago Sun Times közlése szerint megtalálták az ügy korona tanúját, egy atlantai nőt, aki azonosítani tudja a tinit és több másik akkor még kiskorú lányt is ismer Kelly szeretői közül. Feltehetően a sztár megbízásából vaskos pénzköteggel tömték be a száját, ugyanis úgy döntött: mégis inkább hallgat, mint a sír.

Haaz esküdtszék a  Grammy-díjas művészt bűnösnek találja, 15 évig terjedő börtön büntetésre ítélhetik.

Diana Tablieh

Forrás: mtv.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky