3427 zenekar 12457 letölthető zene
(i!i)
Bemutatkozás
Internatív Világrock

Végre nem csak egy külföldi sikercsapat majmolására, egy nyugaton bevált stílus meghonosítására törekvő zenekar került a képbe Magyarországon! A csámisi! egyedi hangja meglévő igényt elégít ki, színre lépésével régóta tátongó űrt tölt be a honi zenei életben.



A csámisi! énekes-gitárosa Császári Gergely immár tíz éve tartja életben a csámisi! nevet, kisebb nagyobb megszakításokkal. Egy ilyen kitérő volt a 2008-as év, amikor is a gitáros-zeneszerző a Kaukázus formációban szerepelt, s nevéhez fűződik a zenekar legnagyobb pályát befutó slágerének, a Szalai Éva című nóta zenéje. A Kaukázusból való kiválása után két zenészbarátjával, Szert Zsigmonddal (dob) és Apáti Ádámmal (basszusgitár) újraélesztette a zenekart, mely egy merőben új csapást vág magának a hazai zenei térben. Saját megfogalmazásuk szerint a csámisi! egy "internatív" zenekar. Amint azt Császári magyarázta: "Az internatív egy befogadó, átjárási lehetőséget teremtő, nem a szokásos sémákat használó, de akár a legmélyebb gyökerekig hitelesen és természetesen visszanyúló zenei irányzat, gondolkodási mód és életstílus."



A zenekar új, Tíz perc című kislemezén három kiváló dal hallható, igazi zenei csemegék, melyek hol a balladisztikus népzenei dallamvilágot, hol bársonyos sanzonos ízt idéznek, a rock'n'roll-trió felállást különböző instrumentumokkal kiegészítve. A csapat igazi erőssége a színpadi muzsikálás: az élmény számba menő koncertjeiken gyakran egészül ki a csapat vendégzenészekkel, mindig új színt adva a szerzeményeknek.  
Hírek

2009. február 13. 18:34

Internatív Világrock

Végre nem csak egy külföldi sikercsapat majmolására, egy nyugaton bevált stílus meghonosítására törekvő zenekar került a képbe Magyarországon! A csámisi! egyedi hangja meglévő igényt elégít ki, színre lépésével régóta tátongó űrt tölt be a honi zenei életben.
A csámisi! énekes-gitárosa Császári... Tovább

Utoljára frissítve: 2009-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Internatív Világrock
Alapítva: 2008
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 7859
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Apáti Ádám » basszusgitár, vokál, melodika
Császári Gergely » ének, gitár
Szert Zsigmond » dob
A zenekar szerkesztői: csamisi
Rajongók
HiJacker
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky