3427 zenekar 12457 letölthető zene
új felállás
Bemutatkozás
Rőviden Rólunk
Egy kis Wrooomológia
A kezdetek
Kezdetben vala a semmi…. De ugorjunk. „Vala” tehát, kezdetben három gimnazista srác, név szerint Vincze Gábor (továbbiakban Soffeee), Pogár Zsolt (Zsótika), Pogár János (ez volnék én…), akikben közös a vágy a népszerűségre, csajozára és az ingyen piára. Adott volt tehát, hogy zenekart kell alapítani, ami a gyöngyhajú lány háromszori sikeres eljátszása után rögtön meg is történt.
Megmérettetés is érkezett, átütő volt a sikerünk( már amennyire ez egy két kombóval megcsinált sulibulin, a sprtcsarnok kzepén elképzelhető) a Mikes Karácsonyon.
Kombóval a kézben és gitárral a háton elindult a zenakar, hogy megváltsa a világot.
Az első Hodai korszak
A zenekar eddigi történetében igen labilis volt a basszusgitáros személye, innen jött az ötlet, hogy bizonyos időszakokat a basszusgitáros személyéről nevezzek el. Nem lehet kérdéses tehát, hogy milyen szerept töltött be Hodai Péter (Peti) a zenekar életében.
A beugró
Az új gitárossal új lehetőség is érkezett, egész pontosan a Kisbéri Pikk ász kocsma karácsonyi bulijának lebonyolítására kértek fel minket. A probléma csak annyi volt, hogy ekkor még a zenekarnak nem volt dobosa. A feladat adott volt tehát, a megldás pedig Roszman Csaba (Csabi) személyében érkezett. Csabi elméletileg csak a kisbéri koncert lebonyolítására ugrott be a zenekarba, de azt hiszem nem árulok el titkot, ha azt mondom, még ma is köztünk zenél.
Nagy távozások
A következő év elején Peti és Soffeee személyes okokból kiszálltak a zenakarból.
Bözsi és a D.R.I.F.T.H.
Bözsi ha olvasod bocs, de elfelejtettem a vezetéknevedet!:S Ezt az időszakot leginkább Jam-elések és garázsbulik töltötték ki, amikről azt hiszem Zsótika többet tuda mesélni..:P De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy létezett egy Bizonyos D.R.I.F.T.H.(fogalmam sincs mit jelentett…:S) nevű zenekar, melynek tagjai Bözsi, Boltsek Roland, Zsótika és jómagam voltunk. Elméletiekben…
Lassie hazatér
A zenész szívében mindig zenész marad. Valószínűleg ez az ami Soffeee-t vissza hozta közénk.
Ismét együtt volt tehát a nagy csapat, amiben rajtam kívül Zsótika, Soffeee és Csabi volt benn.


A Dude-éria és a Wrooom megalakulása.
Újra basszusgitárost kellett keresnünk, akit hamar meg is találtunk a tehetséges és fiatal Boltsek Erik személyében, akinek mindössze egy hete volt felkészülni az Omega park előtti fellépésünkre. Ez volt a Wrooom első koncertje.
Ez egy hosszú, tartalmas, ám korántsem felhőtlen időszak volt. Rengeteg új lehetőség tárult a zenekar elé, törzshelyünkké vált a Tatabányai club 2000, megfordultunk Pesten, Neszmélyen, Almásfüzítőn és különböző céges bulikon.
Ekkorra már a 2008-as év végén jártunk és a tél hidegével együtt feszült ridegség kölözött be a garázsba, ahol próbáltunk.
Erik (Dude) 2009 januárjában kiszállt a zenekarból. Ezúton is sok sikert és minden jótkívánunk neki!
A második Hodai korszak
ÉS megint basszusgitáros nélkül maradtunk. Az élet viszont nem állt meg és a lehetőségek sorra jöttek. Szerencsére Peti az első hívásunkra visszaszállt a zenekarba, hogy ismét eltöltsön köztünk egy fél évet. Ezen időszak alatt készítettük el első demo lemezünket, ami „Vannak még csodák” címmel látott napvilágot.
Megfordultunk több helyen Tatabányán és környékén, de elmentünk a Pécsi Rock Maraton tehetségkutatójára is, ahol igen jó kritikát kaptunk, de a trófeát nem mi hoztuk el.
Majd Peti újra kiszállt.
Ádám, avagy a „Réz” korszak
Napjainkhoz érkeztünk. A Peti távozásával keletkezett űrt Réz Ádám töltötte be, akiről megjegyezném, hogy akár már hamarabb is benne lehetett vlna a zenekarban, hiszen az egyik első számú road-rajongó-akármiként szinte minden koncerten jelen volt.
Üdvözöljétek tehát Ádámot a Zenekarban.
Az újabb váltás Selmeci Korszak
Ismét basszus gitáros nélkül mardtunk miután Ádám személyes okokból hamar kiszált a bandából. Helyét Selmeci Robi vette át.
És itt Tartunk most remélem több tagcseréről nem kell beszámolnom mostanában.
Stílusunk leginkább classik rock és pop rock közé lehet besorolni. 
De inkább döntsétek el ti magatok!
A fentiek megírásakor csupán emlékeinkre tapasztalatainkra hagyatkoztunk, bármiféle elírásért, tévedésért, csak idő vonható felelőségre. Ill a feledékenység(Soffeee főleg).
Kösz, hogy elolvastátok!
Johnny3. 14, Soffeee
 
Albumok
Demo (2009)
Hírek

2010. január 17. 20:36

Wrooom Hétvége

Wrooom Hétvége
Szia mindenkit szeretettel várunk akinek kedve van egy jó zenés estéhez.
Jövöhéten azaz 22.én Pénteken 23.án Szombaton két hatalmasnak ígérkező bulival is készülünk!
Pénteken Club 2000 Beugró 500ft
21 Órátol A Front zenekar Játszik
22:30-tól Wrooom... Tovább

Utoljára frissítve: 2010-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2008
Rajongók: 5 fő
Megtekintve: 5693
Város: Tatabánya
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Pogár János » Ének
Pogár Zsolt » Szólo Gitár
Roszman Csaba » Dob
Vincze Gábor » Ritmus Gitár
Selmeci Róbert » Basszus
A zenekar szerkesztői: Soffeee
Rajongók
Soffeee virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky