3427 zenekar 12457 letölthető zene
SOD
Bemutatkozás
A Shapes of Distortion zenekart Tóth Ákos (Ákos), Molnár Dániel (Papi), Berdán Péter (Berdán) és Balogh Márton (Marci) alapította meg 2005 áprilisában. Ákos, Dani és Marci már korábban is együtt játszottak egy szintén balatonfüredi, Yeti nevû zenekarban, ez azonban nem lett egy hosszú életű project.

Az elsõ próbák erõsen kísérleti jellege után az együttes úgy döntött hogy instrumentális rockot fog játszani, azonban májusban csatlakozott hozzájuk Vincze Dániel (Ottó) énekes ezzel egy új irányba terelve az együttest. Ezidő alatt 3 kész szám készült. Dobos nélkül még csak gépdob segítségével mentek e próbák.

A formáció augusztusban vált teljessé Kecsedi Dávid (Kecsó), dobos belépésével, így a banda megszabadulhatott a jellegtelen gépdobalapoktól. 2006 elejére megháromszorozódott az elkészült számok mennyisége, és az együttes elsõ, február 26.-ai fellépésén már 9 nótával szórakoztatta a közönséget. A nyár folyamán mindenki dolgozott, vagy pihent, így ez egy holt időszak volt. 2006 szeptember 30-án a banda megvált ritmusgitáros Molnár Danitól. Ezúton is köszönjük a közreműködést. Az új ritmusgitáros Tóth Árpád lett, akivel jelenleg is a számok tökéletesítésén dolgozunk.

2006. november. 06  
Albumok és Videók
Utoljára frissítve: 2008-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
 
Hallgasd a zenénket!
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: HEAVY
Stílus: Rock/Metal
Alapítva: 2006
Rajongók: 5 fő
Megtekintve: 5692
Város: Balatonfüred
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Balogh Márton » Billentyűk, ének
Berdán Péter » Szólógitár
Kecsedi Dávid » Dobok
Tóth Ákos » Basszus
Tóth Árpád » Ritmusgitár
Vince Dániel » Ének
A zenekar szerkesztői: rprpower
Rajongók
calebros noise fusion rprpower virus666
Hozzászólások
rockopera 2008. dec.. 7.  18:19 1
Sziasztok! Elkészítettem a Trója rockopera/lehet metalopera is/ változatának szövegkönyvét, amelyhez zeneszerzőt keresek. Ha érdekel Titeket a dolog, küldök részletet a műből, valamint válaszolok...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky