3427 zenekar 12457 letölthető zene
alapértelmezett kép
Bemutatkozás
A zenekar története

Megalakulás - 2000

Zenekarunk 2000 augusztusában alakult, akkor még Skíz néven, 3 taggal. Minimális felszereléssel és anyagi ráfordítással :) kezdtük meg a próbákat. Célunk egy dallamos, "énekelhető" rockzenét játszó banda formálása volt. A kezdeti időkben főleg feldolgozásokkal foglalkoztunk, kedvenc zenekaraink számait játszottuk, már amit azok közül el tudtunk játszani akkoriban. Tankcsapda nótákkal kezdtünk, később ez bővült más zenekarok dalaival (Pokolgép, Junkies, Metallica, stb.).

Átmeneti időszak - 2001

Mint a fentiekből is kiderült, eleinte basszusgitáros nélkül próbáltunk, ami hosszútávon nem volt tartható. Így 2001 tavaszán Németh "Indián" Csaba csatlakozott a zenekarhoz. Ebben az időszakban sajnos közel sem volt annyi időnk próbálni, mint szerettük volna, ezért fél évig gyakorlatilag csak vegetált a zenekar. 2001 szeptemberében aztán tagcserére került sor, új basszusgitáros/énekesünk Németh "Némó" Zoli lett, ezzel kialakult zenekarunk első stabil felállása.

Az Orion színre lép - 2002/2003

Zoli érkezésével a zenekar új lendületet kapott, ekkor vettük fel az Orion nevet. Fokozatosan áthelyeztük a hangsúlyt a saját számok írására, így mára tizenötnél több saját dallal rendelkezik a zenekar, de továbbra is szívesen játszunk feldolgozásokat. A 2002-es első bemutatkozó koncerteket 2003-ban Tatabánya szerte több koncert és fesztivál követte. Ezek közül a legsikeresebb talán az Alsógallai Rockest volt, amely közel kétszáz nézőt vonzott. Közben elkészült az Orion első, hat dalt tartalmazó demó albuma is (a dalokat az mp3 menüpontnál találjátok). Kísérletképpen a zenekar felállását egy hegedűssel egészítettük ki Dörnyei Kata segítségével, aki a 2003-as koncertek nagy részén velünk muzsikált. Év végén azonban emberi és szakmai problémák miatt Kata és a zenekar útjai különváltak. Ezidőtájt az alapító tag Peti is bejelentette, hogy kiválik a zenekarból, így új tagok után kellett néznünk.

Az új Orion - 2004

Nem is kellett soká keresnünk, hiszen Freisinger "Freegyes" Ádám (aki a 2003-ban feloszlott Nazcában is együtt zenélt Atesszel) örömmel vállalta a basszusgitárosi posztot. Új gitárosunk pedig Rétvári "balage.no-ip.org" Balázs lett. 2004 első hónapjait a próbateremben töltöttük, hogy az új tagokat beintegráljuk a zenekarba, és összeállítsuk koncertműsorunkat. Végre bemutatkozhatott az Orion Budapesten is, a Voodoo Rock Club-beli koncert igen jó hangulatúra sikerült. A 2003-as Alsógallai Rockest megismétléseként megrendeztük a II. Tatabányai Rockestet is, 6 zenekarral és az elsőhöz hasonlóan jó hangulatúra sikeredett. Elkészült második demo albumunk is, amely az Egy perc a létezés címet viseli és 7 dalt tartalmaz. A szerelm Démon című dal felkerült a szeptemberben megjelent TAZ-Mánia Platinum CD-re is.
 
Albumok
Utoljára frissítve: Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: Rock
Alapítva: 2000
Rajongók: 1 fő
Megtekintve: 7625
Város: Tatabánya/Budapest
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Bársony Attila » dobok
Bársony László » gitár
Freisinger Ádám » basszusgitár
Németh Zoltán » ének
Rétvári Balázs » gitár
A zenekar szerkesztői: orion
Rajongók
virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky