3427 zenekar 12457 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2024. március
h k sz cs p sz v
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Nincs kontroll! - új lemezt ad ki az Európa Kiadó

Ahogyan az Európa Kiadó elmúlt három és fél évtizede is sokféleképpen szól arról, ahogyan és ahol élünk, úgy Menyhárt Jenőék négy dalt tartalmazó új EP-je, a Nincs kontroll igazi Európa Kiadó-lemez. A világ dolgait és az életünk legszemélyesebb ügyeit egyszerre felvillantó dalokban jéghegyek, csokor vörös rózsák, Budapest és New York váltogatják egymást. Ráadásul kapunk egy megkapó feldolgozást is. Tovább

2018. március 28.

Hazai

Soft pornó az első napon?! – FOO. első nap beszámoló

A Fishing on Orfű legerősebb zenei felhozatalát mindenképpen a fesztivál első napján kaptuk, hiszen mindenki megtalálta a magának való koncertet. Olyannyira, hogy akár a fesztiválon kívül rekedtek is kaphattak egy kis ízelítőt abból, milyen a FOO. Nemcsak azért, mert már ellentábora is van, amely „Kimaradtak Nagyszínpda” címen futott a stand melletti pizzériánál, hanem mert mondjuk a Vizi színpadnál komplett koncerteket kaptunk. Tovább

2017. június 27.

Fishing on Orfű 2017

Szakad az Európa Kiadó

Míg az elmúlt években több tagcsere is végbement a 80-as években kultikussá vált Európa Kiadó zenekar háza táján, addig a kritikus hangok is megszaporodtak a legutóbb készült leezéikkel kapcsolatban. A változások immár állandósulni látszanak, hiszen Menyhárt Jenő a zenekar vezetője most újabb szakítást jelentett be a EK Facebook-oldalán. Tovább

2017. január 25.

Hazai

Megjelent az Európa Kiadó legújabb albuma

Három év után új albummal jelentkezett a magyar könnyűzene egyik kulcszenekara, az Európa Kiadó. A ...Valahol lenni... különleges album, mozaiklemez: a három évvel ezelőtt megjelent Annak is kell című lemezről ismerős dalok új változatait is hallhatjuk rajta és vadonatúj számokat is tartalmaz. Tovább

2016. december 5.

Hazai

Új nagylemezt ad ki az Európa Kiadó

Három év után új albummal jelentkezik a magyar könnyűzene egyik kulcszenekara, az Európa Kiadó. A ...Valahol lenni... különleges album, mozaiklemez: a három évvel ezelőtt megjelent Annak is kell című lemezről ismerős dalok új változatait is hallhatjuk rajta és vadonatúj számokat is tartalmaz. Az albumot a zenekar 2016. december 2-án és 3-án dupla koncerten mutatja be az A38 Hajón, közben pedig országos turnéra is viszi azt. Tovább

2016. november 22.

Események

2 in Van - UjRH- URH, Európa Kiadó és más dalok a Gödörben

2016. Szeptember 10-én a Gödör Klubban ismét felcsendülnek a legendás URH, Európa Kiadó dalai Kiss Llászló, Salamon András, Vig Mihály, Keszei Krisztián, Kamondy Ágnes, Magyar Péter, Horváth Gábor, Somoskői Soma, Bakos Zita, valamint Hámori Gabriella, Ónódi Eszter és Kamarás Iván előadásában. Az este keretében fellép Müller Péter Sziámi AndFriends -  többek között a SZIÁMI, és a Kontroll Csoport legismertebb dalaival. Tovább

2016. szeptember 5.

Események

Ria – ria Kispália – FOO 0. nap

Idén 9. alkalommal rendezték meg a Fishing on Orfűt, ami nyilván országunk egyik legbarátságosabb fesztiválja. Egyrészt mert valahol ez egy óriási zenész simogató, másrészt mert tényleg az. Az idei fesztiválra a meleg, az EB és a Kispál és a Borz búcsúja volt jellemző. Legalábbis első körben, aztán minden haladt a megszokott mederben. Tovább

2016. június 27.

Fishing on Orfű 2016

URH és Európa Kiadó koncerttel indítja az évet a Gödör Klub!

2016. január 9-én, szombaton a Gödör Klubban (G3 Rendezvényközpont) két koncert egyben: URH ÉS EURÓPA KIADÓ DALOK az őstagok, azaz Kiss Llászló, Salamon András, Somoskői Lajos előadásában. Velük zenél és énekel: Kamondy Ágnes, Víg Mihály, Magyar Péter, Másik János, Keszei Krisztián, Horváth Gábor), vendégek lesznek Hámori Gabriella, Bánfalvi Eszter és Kamarás Iván. Tovább

2016. január 4.

Események

Európa Kiadó lesz a Dürerben

Európa Kiadó - Dürer Kert - 2015. december 4. | Az Európa Kiadó a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara az idők során újra és újra úgy tudott megújulni , hogy közben sosem vált mainstream-formációvá. Egyéni stílusukat és működésük független szellemiségét fennállásuk óta következetesen megőrizve írják és adják elő dalaikat, amelyek közül ma már sok klasszikusnak számít . Bár az Európa Kiadónak 1981-es megalakulása óta több olyan periódusa is volt amikor különböző okokból felfüggesztette tevékenységét - ahogy Menyhárt Jenő fogalmaz – az együttes időnként "hibernálva volt", most azonban nagyon is élő, olyannyira, hogy új és régi dalok egyaránt elhangzanak majd a fellépésen. Tovább

2015. december 2.

Események

Szerelmes Bicajosok Fesztivál Zuglóban

Fesztiváldömping van, és itt egy újabb buli, de ez merőben más! Budapesten, de mégis zöld környezetben, belépő nélkül, nem csak biciklistáknak, és nem a szokványos fellépőkkel: július 9-én, csütörtökön délután öt órától, Zuglóban, a Puskás Ferenc Stadion metrómegállótól pár percre gyalog, bicikliseknek a Mogyoródi úti kerékpárút mellett. Gyönyörű füves, fás, bokros kertben, szerelmesen, szabadon, bicajjal vagy anélkül. Tovább

2015. július 1.

Események

A Millenárison lép fel az Európa Kiadó

2015. február 20-án tart koncertet - hosszú idő után először Budapesten - a Millenárison az Európa Kiadó. A hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara az idők során újra és újra úgy tudott megújulni, hogy közben sosem vált mainstream-formációvá. A koncerten a zenekar (Menyhárt Jenő: ének, gitár; Másik János: ének, billentyűs és ütős hangszerek; Kirschner Péter: ének, gitár; Darvas Bence: ének, billentyűs és ütős hangszerek, hegedű, trombita; Fülöp Bence: basszusgitár; Gyenge Lajos: dob) felállásban játszik, de az eseményen néhány szám erejéig bemutatkozik majd egy új Európa Kiadó zenész is. Meghívott vendégeiként pedig, a Menyhárttal számos URH klasszikust közösen jegyző Müller Péter Sziámi és a rövid idő alatt népszerűvé vált Krasznai Tünde állnak színpadra. Tovább

2015. január 27.

Események

Óbudán koncertezik az Európa Kiadó

Akár a '80-as évek óbudai koncertjeit is felidézheti augusztus 19-én az Európa Kiadó. Csakúgy mint majdnem 30 éve, ezúttal is a Zichy-kastély udvarán, vagyis a Kobuci Kertben szerepel ugyanis a zenekar, méghozzá a Balaton és Nyeső Mari fellépését követően. Tovább

2014. augusztus 6.

Események

Hullámvasút helyett – Európa Kiadó

Európa Kiadó: Annak is kell | Az Európa Kiadó zenekar frontembere Menyhárt Jenő hosszú idő után elérkezettnek érezte az időt, hogy a 87-es Popzene és 89-es Szavazz rám című albumok után, 2013 októberében kiadja vadiúj, Annak is kell című lemezét, melyet megváltozott felállásban, egy a Millenárison tartott bemutatkozással vezettek fel, még 2013 nyarán. Kicsit megkésve bár, de annál szívesebben hallgattuk! Tovább

2014. március 19.

Lemezkritika

Európa Kiadó: duplakoncert és lemezmegjelenés az A38 Hajón

Húsz év elteltével ad ki lemezt a '80-as évek kultikus zenekara, az Európa Kiadó. Az Annak is kell című kiadványt először október 4-én és 5-én, az A38 Hajón lehet féláron megvenni, ahol e két napon élőben is meghallgathatjuk az új és a régi dalokat. Tovább

2013. október 2.

Események

Egy új Európa Kiadó a Zöld Pardonban

Mindenkinek, akit érzékenyen érint a 80-as évek kultikus zenei világa, most minden bizonnyal örömmel fogadja a hírt, miszerint 2013. augusztus 16-án, pénteken, a Zöld Pardonban játszik, az új lemezével turnézó Európa Kiadó zenekar. Tovább

2013. augusztus 6.

Események

A Fishing On Orfű szombati napjának margójára

Az előző részek tartalmából: Ott a tó, Polip úr, sör, fény, sör, bor, sör, koncert, másnap. A szombati nap lévén, hogy valóban csak három órát aludtunk nem indult valami fényesen, valószínűleg még az előző nap pulzált az ereinkben. Bár a Gösseresek gondoskodtak róla, hogy a reggeli szódánkban mindig legyen egy kis bor. Így nem csoda, hogy a tóparton csak 2 órát bírtunk, annak is a felét vízben, majd a fesztiválon elköltött ebéd után a Nagyszínpad dombjának árnyékos szegletében kerestünk menedéket és alakítottuk át egy pillanat alatt menekülttáborrá. Tovább

2013. június 27.

Fishing on Orfű 2013

A Zene Ünnepén mutatja be az Európa Kiadó az új nagylemezét

Június 21-én, a Zene Ünnepén az Európa Kiadó húsz év után új anyaggal jelentkezik, és új felállásban ad koncertet a Millenárison, a VilágVeleje Nyár 2013 keretén belül. Az Európa Kiadó előtt az Ági és Fiúk – Kontroll Alatt címmel Kontroll Csoport dalokat ad elő, vendégművészek közreműködésével. Tovább

2013. június 7.

Események

A Zene Ünnepén mutatja be az Európa Kiadó az új nagylemezét

Június 21-én, a Zene Ünnepén az Európa Kiadó húsz év után új anyaggal jelentkezik, és új felállásban ad koncertet a Millenárison, a VilágVeleje Nyár 2013 keretén belül. Tovább

2013. május 10.

Események

VilágVeleje Nyár 2013 a Millenárison

Április 16-án a Gozsdu udvarban tartott sajtótájékoztatót a VilágVeleje produkció legénysége a VilágVeleje Nyár 2013 programjairól. Szó esett az idén június 17-én és 21-én a Millenáris Teátrumban megrendezésre kerülő két koncertről és persze zenekari érdekességekről is. Íme! Tovább

2013. április 18.

Hazai

Rájátszás koncert: popikonok sztárköltőkkel

Az utóbbi évek legizgalmasabb és legnagyobb pop-produkcióját viszik színpadra március 21-én az Akváriumban. Az eddig még sosem látott megakoncerten – többek mellett - a 30Y, a Kistehén, az Európa Kiadó, a HS7, a Hiperkarma frontemberei értelmeznek újra régi, és mutatnak be friss slágereket a legismertebb hazai kortárs költők szövegeit felhasználva. Tovább

2013. március 17.

Események

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky