3427 zenekar 12457 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2024. március
h k sz cs p sz v
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Magyar cég közvetít a Balkán és Nyugat között - a balkáni világzene fellendítése

A Hangvető vezetésével indult el a balkáni világzenét fellendítő 4 millió euró értékű program. A MOST konzorcium tagjai az európai zeneipar kiemelkedő szereplői, és ez az első alkalom, hogy magyar vezetésű projekt nyert a Kreatív Európa program legnagyobb kategóriájában. A MOST honlapja és a felhívásai februárban indultak el - már elérhetőek a zenészek, fesztiválok, menedzserek és városfejlesztő kezdeményezések számára kiírt pályázatok. A komplex fejlesztési program küldetése, hogy közelebb hozza a balkáni régiót az EU-hoz a bővítés előtt, konkrét célja, hogy négy év alatt megtöbbszörözze a térség jelenlegi világzenei export-potenciálját. Tovább

2020. március 5.

Hazai

Pályázat elektronikus zenei előadóknak és producereknek

Első alkalommal jelent meg külön pályázat a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramja keretében feltörekvő, tehetséges elektronikus zenei előadók és producerek számára. A kétszer 1,5 millió forintos támogatásra 2019. szeptember 12-én éjfélig lehet jelentkezni... Tovább

2019. augusztus 26.

Hazai

251 zenekari pályázat az idei Hangfoglaló mezőnyben

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program hatodik alkalommal meghirdetett Induló Előadói Alprogramjának felhívására 251 pályája elején járó formáció pályázott. A húsz támogatandó zenekar és énekes kiválasztása várhatóan október végére zárul le. Tovább

2019. augusztus 11.

Hazai

Hatodszor támogatja a Hangfoglaló Program a kezdő bandákat

Hatodszor jelentkezhetnek a pályájuk elején lévő könnyűzenei együttesek és előadók az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának pályázatára. Az elmúlt fél évtizedben összesen 140 formáció részesült a 2 millió forintos támogatásban, köztük a Margaret Island, a USEME, a MÖRK vagy éppen a legutóbbi évadban a Carson Coma. Tovább

2019. július 3.

Hazai

DALSZERZÉST AZ OSZTÁLYTERMEKBE! Kreatív fejlesztés könnyűzenével

Élményalapú, digitális technikai eszközre építő, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló új nemzetközi zeneoktatási módszertan európai bevezetésén dolgozik a dalszerzőket tömörítő Artisjus Egyesület. A napokban útjára indított Future Songwriting  elnevezésű kétéves nemzetközi projektben összesen nyolc európai intézmény működik együtt, munkájukat az EU Kreatív Európa programja is támogatja. Tovább

2019. április 16.

Hazai

Hangfoglaló Program: 21 zenekar kapott támogatást

Az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramja ebben az évadban 20+1 feltörekvő formációt támogat 2-2 millió forinttal. A 309 pályázó közül kiválasztott zenekarokat november 5-én mutatták be az A38 hajó nagyszínpadán. Tovább

2018. november 5.

Hazai

50 millió forintos előzenekari pályázat

Az induló előadók és a klubok számára kiírt pályázatok után újabb forrás vált elérhetővé az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program ötödik évadában: az Előzenekari Alprogram keretében olyan együttesek pályázhatnak, akik koncertjeiken könnyűzenei műfajú, élőben megszólaló előzenekarokat léptetnek fel. Az NKA honlapján keresztül 2018. október 24-ig várják a pályázatokat. Tovább

2018. október 11.

Hazai

Hangfoglaló Program - Nemzetközi pályázati kiírások

Három pályázati kiírás keretében, összesen 125 millió forinttal kívánja támogatni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétét. A showcase konferenciákra igényelhető támogatásra 2018. október 17-ig, a nemzetközi turnékra, fellépésekre, valamint az elektronikus zenei altémára november 19-ig lehet jelentkezni az NKA honlapján keresztül. Tovább

2018. október 10.

Hazai

50 millió forintos előzenekari pályázat

Az induló előadók és a klubok számára kiírt pályázatok után újabb forrás vált elérhetővé az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program ötödik évadában: az Előzenekari Alprogram keretében olyan együttesek pályázhatnak, akik koncertjeiken könnyűzenei műfajú, élőben megszólaló előzenekarokat léptetnek fel. Az NKA honlapján keresztül október 24-ig várják a pályázatokat. Tovább

2018. szeptember 25.

Hazai

Irány a nemzetközi piac! A Hangfoglaló program támogatásával

Három pályázati kiírás keretében, összesen 125 millió forinttal kívánja támogatni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétét. A showcase konferenciákra igényelhető támogatásra október 17-ig, a nemzetközi turnékra, fellépésekre, valamint az elektronikus zenei altémára november 19-ig lehet jelentkezni az NKA honlapján keresztül. Tovább

2018. szeptember 24.

Hazai

Klubtámogatás ötödször

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program ötödik alkalommal hirdeti meg a könnyűzenei koncerthelyszíneknek szóló pályázatát a Klubtámogató Alprogram keretében. A kiírásra a 2018/2019-es évadban könnyűzenei produkciók befogadására alkalmas, az év nagyobb részében folyamatosan működő fővárosi, vidéki és határon túli helyszínek jelentkezhetnek. Az NKA honlapján keresztül október 10-ig várják a pályázatokat. Tovább

2018. szeptember 8.

Hazai

Már csak egy hétig lehet pályázni!

Hamarosan lejár a Hangfoglaló Program nemzetközi pályázatainak jelentkezési határideje! Egyrészt külföldi turné megvalósítására, másrészt külföldi fesztiválokon, konferenciákon való részvételhez kaphatnak érdemi segítséget az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program két pályázata révén a jelentkező előadók, zenekarok, illetve menedzserek. Mindkét pályázat jelentkezési határideje 2018. január 31-én jár le, így már csak szűk egy hét maradt a pályázatok beadására. Tovább

2018. január 26.

Hazai

Nemzetközi pályázatok 2018-ra

Január utolsó napjáig lehet jelentkezni a Hangfoglaló Program Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának két, friss pályázatára. A külföldi fellépések támogatására 112 millió forint, a nemzetközi szakmai eseményeken való részvétel segítésére 20 millió forint áll a kollégium rendelkezésre. Tovább

2018. január 10.

Hazai

Közös pályázat zeneiskolai zenekaroknak

A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program, a Halmos Béla Ideiglenes valamint a Zeneművészet Kollégiumok közös pályázatot írtak ki a több éve működő zeneiskolai zenekarok támogatására. A 28,5 millió forintos pályázati keretre január 31-ig lehet jelentkezni. Tovább

2018. január 10.

Hazai

Senkise és Majka miatt szigoríthat az NKA

Az elmúlt héten nagy port kavaró Senkise – Majka produkcióval - dal és klip - kapcsolatban az alább olvashatjátok az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) közleményét, melyben megpedzették, hogy igencsak megnehezíthetik, a jövőbeli pályázati lehetőségeket, hiszen ők adtak pénzt egy olyan klipre, amely talán túl ment a tűréshatáron! Tovább

2017. október 11.

Hazai

Megjelentek a Cseh Tamás Program negyedik évadának első pályázatai

A Nemzeti Kulturális Alap oldalán megjelentek a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának friss pályázati felhívásai. A Program negyedik évadának első kiírásai a vidéki, a fővárosi és határon túli koncerthelyszíneknek, illetve induló előadóknak szólnak. A pályázatokat 2017. augusztus 4-ig lehet benyújtani. Tovább

2017. július 13.

Hazai

Az építés szabadsága – Tervezői pályázat

Még lehet jelentkezni az Archtalent építészeti internetes platform - a Sziget Fesztivállal karöltve kiírt - nemzetközi pályázatán olyan létesítmény tervezésére, amely közösségi pihenő és találkozó térként működne a fesztiválozók számára. Tovább

2017. április 19.

Sziget 2017

Legyél Te a Generali Gyerek Sziget plakáttevezője!

Immár 15. alkalommal várja ingyenes programkavalkádjával a kicsiket és nagyokat a Gyerek Sziget a júniusi hétvégéken, a Hajógyári-szigeten.  Az idei Generali Gyerek Szigetnek már a plakátja is rendhagyóan készül: rajzpályázat útján, a nyertes pályamű hirdeti majd a népszerű programsorozatot. A plakátpályázatra március 31-ig várják a gyermekek terveit. Tovább

2016. március 23.

Hazai

Civilek a Szigeten

Pályázatot hirdet a Sziget civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára. A nyertesek a Fesztiválköztársaság Civil Szigetén mutathatják be tevékenységüket. Tovább

2016. február 23.

Sziget 2016

Indul az idei Müpa fotó- és videópályázat

10: ez a témája a tizedik, jubileumi évadát ünneplő Művészetek Palotája fotó- és videópályázatának. A versenyre középiskolai diákok, egyetemi és főiskolai hallgatók nevezhetnek a pályázat oldalán és a Müpa Instagram webes felületén. Tovább

2015. február 12.

Hazai

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky