3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. június 3.

Indul a Metalfest Csillebércen

Copyright:

Június 3-án, azaz pénteken elstartol az ország legnagyobb metal fesztiválja, a csillebérci Metalfest Open Air. A háromnapos rendezvényre 65 fellépő érkezik a világ 19 országából, és több százan dolgoznak majd a fesztiválozók felhőtlen és biztonságos szórakozása érdekében. A helyszínen már folynak az építési munkálatok, mi pedig összeszedtük a fesztiválozók számára legfontosabb információkat, és egy kicsit belestünk a kulisszák mögé is!

Bár a Metalfest Open Air Fesztivál csak pénteken indul, a fesztivál helyszínén már a hét eleje óta javában folyik az építkezés. A kerítéssel körbevett 46 hektáros területen sátortáborok, infópultok, vendéglátó egységek, csomagmegőrzők épülnek. Természetesen a fesztivál két fedett színpada is készül; a Nagyszínpad a többi Metalfesthez hasonlóan közel 250 négyzetméter méretű lesz, és 50.000 Wattnyi hangteljesítményre lesz képes! A színpadok a tavalyi évhez hasonlóan fedettek lesznek, ami minden körülmények között biztosítja majd a zavartalan és biztonságos szórakozást, és a legfontosabb útvonalak borítása is biztosított. A fesztivál három napja alatt megközelítőleg 300 ember dolgozik majd a helyszínen azért, hogy mindenki felhőtlenül és biztonságosan szórakozhasson.
 
Egy hosszú hétvégényi jó bulihoz persze nem csak a hangos zene szükséges: a fesztiválozókat széles kínálattal felvonuló vendéglátó gárda várja majd: az egytálételektől a pizzán át a hot-dogig és a hamburgerig számos különböző fogás lesz majd beszerezhető náluk. Mérsékelt áron érhető majd el a folyékony kenyér is: egy korsó sör az előrejelzések szerint 350 forintot kóstál majd. A mulatozásban megfáradt vendégeket pedig éjszakai fesztiválbusz-járat és kedvezményes tarifával dolgozó taxisok hada várja majd.
 
És persze a sztárokról se feledkezzünk meg, hiszen a szervezőknek az ő igényeit is kik kell elégíteniük.. s bár a fellépők kéréseit tartalmazó dokumentumok általában titkosak, a fesztivál szervezője elárult pár érdekes részletet a tervekről. Az egyik zenekar tagjai például egytől egyig vegetáriánusok, sőt egyikük vegán is. Így a banda külön jelezte, hogy számítanak a szakács kreativitására, szóval izgalmas zöldségkreációk várják majd őket az öltözőben! Másoknál a többféle, legalább 80% kakaótartalmú csokoládé, a C-vitamint vagy éppen a saját masszőr számít feltétlenül szükségesnek. 
 
Bár a nemzetközi fellépők általában ragaszkodnak saját jól bevált márkáikhoz, több zenekar is jelezte, szívesen megkóstolják a kiváló magyar söröket és borokat, így a szervezők többek között tokaji borokkal és a mindig nagy népszerűségnek örvendő pálinkákkal is várják a bandákat. A tengernyi jég és friss ásványvíz is mindenhol alapkövetelmény, s ennél már csak a törölközők fontosabbak.. És hogy milyen mennyiségekben gondolkodunk? Sok mindent elárul, hogy csak a fellépő zenekarok részére előre kimosott, puha, illatos törölközők egyben elfoglalnának egy teljes faházat!
 
A zenekarokkal a fesztivál látogatói személyesen is találkozhatnak, hiszen a legtöbb nemzetközi csapat szervezett keretek között is tart majd autogram-osztást. Ennek tervezett menetrendje megtalálható a www.metalfest.hu oldalon, ahol a szállással, a közlekedéssel és számos egyéb fontos kérdéssel kapcsolatban is válaszokat kaphatunk. Sőt, már letölthető a térképes programfüzet is!
 

A Hammer Concerts és a Rock The Nation bemutatja:

Metalfest Open Air Hungary Fesztivál

2011. június 3-4-5., péntek-vasárnap

Budapest, Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központ

 
A fesztivál fellépői:
Kreator, Cradle Of Filth, Arch Enemy, Sabaton, Wintersun, Saxon, Rage, Stormwitch, Pokolgép + Hammerfall, Kataklysm, Primordial, Equilibrium, Misery Index, Vicious Rumors, While Heaven Wept, Astral Doors, Skyforger, Krisiun, Suicidal Angels, Alcest, Thulcandra, Abigail Williams, Graveworm, Christian Epidemic, Stonehenge, Bloody Roots, Visions Of Atlantis, Milking The Goatmachine, Wisdom, Demonlord, CasketGarden, Damned Spirits' Dance, Tesstimony, Bornholm, Magma Rise, Tűzmadár, Vanderbuyst, Iskald, Serenity, E-Force, Midnattsól, Diabulus in Musica, Lanfear, Virrasztók, Kerecsensólyom, Chromnology, Sicitur Adastra, Csejtey, VelvetSeal, Crimes Of Passion, Bloodbound, Thunderbolt, EGO, Sanatorium, Craniotomy, Devastating Enemy, Ideas, Partyzan, Thornwill, Spirititual Ravisment, Kistvaen, Rising Dream, Twister, InvaderSuperheroes és Hammer Gitárhős eredményhirdetés.
 
Jegyinformációk:
A háromnapos bérlet ára a helyszínen 14.999 
A napijegyek ára a helyszínen 9999 Ft.
Jegyek még kaphatók a Hammer Zenebarlangban, az ismert rockboltokban, országszerte a Ticketportal és a Ticket Express jegyirodáiban, valamint a www.metalshop.hu, www.ticketportal.hu, www.eventim.hu és www.tikit.hu weboldalakon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Davidooo 2011. jún.. 3.  13:35 2
Én is imádom őket, ha jó emlékszem jövőhét szombaton lesznek a Karasnán, a karasnafesztival.hu-n utána tudsz olvasni. Jegyek nagyon jó áron vannak.
   
Weiser Dániel 2011. jún.. 3.  13:30 1
Imádom a Junkies-t tudtok olyan fesztivált ahol fellépnek idén nyáron?
   

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky