3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. november 23.

A 30 Seconds To Mars tündöklése és bukása

Copyright:

Az együttes rajongói már tűkön ülve várták november 7-ét, az MTV European Music Awards gáláját, hogy megtudják sikerült-e megszavazni nekik a hőn áhított díjakat, ám vegyes érzelmekkel végződött az este.

A 30 Seconds To Mars közismert arról, hogy igen szoros kapcsolatot ápol rajongótáborával, az Echelonnal, és hogy a rajongóik mennyire elkötelezettek velük szemben. Az együttes mindent belead a lemezek készítésébe és a turnézásba, a rajongók hálából pedig díjakra jelöltetik őket és megszavazzák nekik azokat.

Idén az MTV Europe Music Awards-on a zenekart három díjra is jelölték, melyek közül kettő közönség által megszavazott, egy pedig szakmai zsűri által odaítélt díj volt. Úgyhogy nem is csoda, hogy mind a banda, mind a rajongók gőzerővel dolgoztak azon, hogy minél több kategóriában hangozzék el győztesként a 30STM neve.

Talán kevesen tudják, hogy milyen módszerekkel is dolgozik az együttes ilyen téren. Sikerüket annak is köszönhetik, hogy 2009-ben létrehozták a The Hive-ot, azaz az együttes promóciójáért felelős csapatot, illetve helyet Los Angelesben. A The Hive – saját elmondásuk szerint – gerillamarketinget folytat, amely annyit tesz, hogy alacsony költségvetéssel, nem hagyományos eszközökkel reklámozzák a zenekart. A promóciót főként az internet segítségével végzik, és elsősorban ők jelentik a közvetlen kapcsolatot a banda és a rajongók között (természetesen ez csak a hivatalos oldalakra igaz, hisz az együttes tagjai a saját Twitter és Facebook profiljukat saját maguk kezelik). Los angelesi „főhadiszállásukon” az együttes többek között ingyenes akusztikus koncertet, valamint filmvetítést is tartott (Jared szerint hamarosan bemutatásra kerülő Artifact című dokumentumfilmjükből mutattak be részleteket), illetve a rajongókat is szívesen látták a Kaptárban. A hely különlegessége a reklámozás mellett az volt, hogy az oda érkező rajongók és maguk a zenészek is üzeneteket írhattak a falra.

Az EMA-re elsősorban avatárokkal készültek. Megkérték a rajongókat, hogy Twitter, Facebook, mySpace és egyéb közösségi oldalakon lévő profilképeiket ezekre váltsák. A fanok nem voltak restek és kreativitásban sem volt hiány. Saját igényeik alapján alakították át ezeket, ennek hatására később az együttes versenyt is hirdetett.

A korábbi tapasztalatok alapján, illetve ismerve a „rajongók szavazási morálját” szinte biztosra vehető volt a banda győzelme valamelyik kategóriában.

A szakmai elismerésre, azaz a Legjobb Videó díjára nem sok esély volt, hisz a jelöltek közt volt Lady Gaga, aki az EMA amerikai „nagytestvérén”, a VMA-n már elnyerte ezt a díjat, ám nagy meglepetésre, Katy Perry mindenkit kiütött a nyeregből. A 30 Seconds To Mars hiába nyerte meg két éve ezt a díjat az A Beautiful Lie című klipjével, most mégis alulmaradtak.
A Legjobb World Stage Előadás díjára az idei Rock am Ring-en nyújtott teljesítményük alapján jelölték a 30 Seconds To Mars-ot, amely koncertre egyébként nagyon büszkék, hiszen ezen a fesztiválon 120.000 ember előtt játszhattak. Ezt a díjat a Tokio Hotel rajongói orozták el a 30STM és az Echelon elől.


A marslakók győzelmére leginkább esélyesnek tartott Legjobb Rock Video kategóriájában az együttes Kings And Queens című videóját jelölték. A „kisfilmet” 2009 októberében vették fel Los Angeles szimbolikusnak számító helyszínein, majd kapcsolódó extrákkal és széles skálát felvonultató szürrealista utcai művészettel fokozták a vizuális élvezeteket. Összehívták rajongóikat és együttesen kerékpároztak át a város üres utcáin. Ihletül a Critical Mass, a Crank Mob és a People’s Ride rendezvények szolgáltak, melyeken a frontember, Jared Leto maga is részt vett néhány barátjával.


Nem is csoda hát, hogy ezt a díjat zsebre vághatta a banda, főleg úgy, hogy ezt az elismerést zsinórban kétszer is megnyerték már, egészen pontosan 2007-ben és 2008-ban.

Az este folyamán nem csak átvehettek egy díjat, de adhattak is egyet. A Free Your Mind nevű elismerést nyújthatták át Shakirának, amelyet a művésznő a gyerekek oktatási esélyegyenlőségének területén vívott nemzetközi harca miatt érdemelt ki.

A 30 Seconds To Mars rajongói nem csupán az este eredményessége miatt voltak izgatottak, hanem azért is, mert a banda fel is lépett a show-n. A díjátadó külső helyszínén felépített színpadnál két dalt is elénekeltek. A „lila szőnyeges bevonulás” soránléptek fel első körben Madrid egyik kultikus jelentőségű emlékműve, a Puerta de Alcalá előtt, ahol a Hurricane című dalukat játszották el, melyhez a This Is War novemberben megjelenő deluxe változatának apropójából nemrég klipet is fogattak. A fellépés csemegéjeként szolgált, hogy a dal úgynevezett „alternatív verziójában” vokálozó Kanye West is színpadra lépett az együttessel. Habár az összegyűlt hatalmas tömeg örült a váratlan meglepetésnek, Kanye mégsem tudta száz százalékosan kielégíteni a közönség igényeit, mert a szöveget nemigen tudta...

A díjátadó után, az online közvetítésnek köszönhetően a rajongók felvételről megnézhették a banda Closer To The Edge című dalának előadását. Habár mindkét dal remek volt, az Echelon tagjai sem voltak teljesen elragadtatva. A hangosítás is hagyott némi kívánnivalót maga mögött, az énekes hangja pedig többször elcsuklott, illetve itt-ott erőtlennek hatott. Ennek sajnos az az oka, hogy aktuális, Into The Wild névre keresztelt turnéjuk már egy éve fut, és tulajdonképpen megállás nélkül koncerteznek, ezért Jared hangja elfáradt. Sőt, már a This Is War című korongjukon is érezhető volt, hogy megváltozott a hangja. Ez egyrészt a lemez készítése közben ért stressznek köszönhető (gondoljunk csak az ominózus 30 millió dolláros perre), valamint a frontember egyik filmszerepének (Mr. Nobody), ahol egy 118 éves öregembert kellett játszania és hosszú órákon át elváltoztatott hangon beszélnie. És hát valljuk be, Jared sem lesz már fiatalabb… akárhogy is nézzük ő is hamarosan a negyedik x-et tölti be, és ez ilyen következményekkel (is) jár.

Egyvalami azonban biztos: a rajongók lelkesedése és szavazási vágya lankadatlan. Amíg a 30 Seconds To Mars létezik, addig hűséges követőik mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy kedvenceiket különböző díjakra jelöljék, és a közös munka eredményeképpen számosat el fognak vinni a jövőben is.

Forrás: EMI

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Bubu_Maci 2011. jan.. 4.  23:53 1
Nagyon szép, és jó ez a cikk, meg főleg az, hogy közzé tették, de ez az ÉN CIKKEM! És oké, hogy átvették az EMI-tól, de a szerzőt lehagyták a végéről!
   

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky