3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2009. október 13. | -gabriella-

Prieger Zsolt: Az Animánál nagyon aktív korszak következik

Copyright:

Ki hinné, hogy az Anima Sound System már több mint 15 éve van jelen a magyar zenei életben? Ez alatt nem csak énekesnőt cseréltek többször, de rengeteg stílust kipróbáltak. Hamarosan pedig megjelenik a tízedik lemezük! Többek között erről is beszélgettünk Prieger Zsolttal, az Anima vezetőjével.

A 2000 évek elejéhez képest, már teljesen más stílust képvisel az Anima Sound System. Mi változott az óta, mi ennek az oka?
- Nemcsak 2000 óta emelünk be más stíluselemeket, hanem amióta megalakult a zenekar. Mindig minden változásban van, csak volt az együttes 16 évében 6-7 olyan esztendő, amikor viszonylag egységes volt a zenekar színpadi összeállításában és megszólalásában. Ez azonban azóta is változik, közben dolgoztunk MC-kel Budapestről és Londonból, most meg nyakig vagyunk újra az elektronika és a rockriffelés világában.  A nyárom meg egy csomó nagyszerű impulzus ért bennünket, csináltunk egy cseh turnét DJ Krush-sal, közben Gergővel sok helyen DJ-ztünk, a Punk Goes To Disco elnevezésű Anima-DJ-setünkkel. Abból is sokat tanultunk.

A zenekar melyik korszakát tartod a legsikeresebbnek, vagy legkiemelkedőbbnek? Most inkább az elektro pop-rock dominál, marad ez az irányvonal?
- Hát, fogalmam sincs, mert a siker mindig kétoldalú, és lehet, hogy alkotói örömmel kevesebbel ajándékoz meg, mint egy-egy "elfeledettebb" korszak. Nekem mindegyik kedves. A Bognár Szilvihez köthető első 5 év, amikor  a népzenével meg a dub-reggae-vel kísérleteztünk. Vagy a Jucis - korszak, amikor imádtunk dalokat írni. Az MC Jez féle hip-hop-elektro, vagy éppen a mai "diszkós" korszak ugyan olyan jó volt. Fogalmam sincs a jövőbeni irányvonal/ak/ról, mert leginkább improvizálunk ezt illetően. Ráadásul több projekten is töröm a  fejem, illetve dolgozom barátaimmal, úgyhogy természetesen lesznek még meglepetések a következő években . Jövő év elején például színpadra áll a garage-rock zenekarom, a Spartacus is. Az Animát illetően azt gondolom egyébként, hogy egy állandó tagokból álló, folyamatosan alkotó, klipekkel előálló és folyamatosan koncertező korszak következik a lemez megjelenése után.

A tízedik album elég nagy szó egy zenekar életében, lesz valami meglepetés rajta, vagy valami extra, amitől a hallgatók is azt érzik, hogy jubiláltok?
- Hát ezt nem nekem kell tudnom, mindenesetre egy pozitív, vidám, ám sok mindennel kísérletező poplemezről van szó, amit vonósokkal, fúvóskórussal, különféle ütősökkel rögzítünk ezekben a napokban is. Írtunk 24 számot, most ebből kiválasztottunk Németh Gergővel 14-et, amelyeken most stúdióban dolgozunk. Hiába a tízedik album, olyan örömöt meg izgalmat okoz a készítése, mintha az elsőn dolgoznánk.

Már megjelent a lemezről az első videoklip, a Switch on me. Miért pont ezt választottátok?
- Mert ez készült el a legelőször a skiccek közül, amik majd  a lemezre is kerülnek. A klipen is dolgoztunk elég sokat. Végigkrétáztuk és ugráltuk a várost. Nagy móka volt. És jó volt együttdolgozni a Kostil Danila - Kostil Luka - Ghyczy Dia trióval.

Azt hallottuk, hogy már a második klip is készülőben van. Erről mit lehet tudni?
- Két klipterv is van, amelyek valószínűleg még idén realizálódnak: egy animációs – videós –vicc – klip, és egy Ausztráliában forgó másik. Az első valószínűleg magyar nyelvű dalhoz készül majd.

Már sokan tudják, hogy a lányod, Fanni az új énekesnő. Ő hogyan került a zenekarba, és hogy megy neki, a "frontemberség"?
- Imádta a nyarat és ő is nagyon bejött a fesztiválközönségnek. Ilyen jó koncerteket régen nyomtunk, mint vele, akár itthon, akár külföldön jártunk az idén. Meg azért ebben az egészben elég hamar belecsöppent, úgyhogy fiatal kora ellenére nagy rutinja van. Kicsi korától fogva velünk van folyamatosan, próbateremben, öltözőkben, fesztiválokon. Neki ez nem nagy ügy, úgyhogy természetesen dolgozza fel a sikert meg a tapsokat. Fegyelmezett előadó, nagyon komolyan veszi, amit csinál. A legkevésbé hisztis énekesnő, pedig már láttam párat.

Hol láthatnak titeket legközelebb a rajongók? Mikor lesz nagy lemezbemutató koncert?
- Lemezbemutató akkor, ha meglesz a lemez. Viszont október 16-án, a Corvintetőn lesz az első budapesti őszi koncert a fesztiválozás után és lemezkészítés közben, ahol lesznek új dalok is, amiket még sosem játszottunk. Ráadásul elég klassz vendégeink is lesznek. A közeljövőben Merzbow-val turnéra induló Pándi Balázs egy meglehetősen szexi MiamiBass-DJ settet nyom majd, előttünk fellép a magyar White Stripes - ként aposztrofálható Lo-Fi Stereo,és a Kollektiva kötelékébe tartozó, közelmúltban Daft Punkot remixelő Tits&Clits és a francia-mániás Misandry duó is. Jó kis buli lesz, az már biztos! Este tíztől hajnal 5-ig tartó!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
gebriell 2009. okt.. 14.  10:09 2
Igen, azt utána láttam én is, akkor itt javítom: A MAGYAR ZENEI ÉLETBEN! sajnálom.
   
qT 2009. okt.. 14.  09:29 1
"életbe"?
   

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky