3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. június 27.

Most akkor ki hibázott?

Copyright:

Az már eleve biztos volt, hogy a Paradise Lost és a Zöld Pardon nem igazán lesz összeilleszthető, ami utólag csak bizonyságot nyert. A Pardon napos-tavas feelingje, és a komor gót-rock nem passzolt. Egy zenerajongónak pedig az lehetett nagy bánat, hogy a ZP szinte minden alkalommal rosszul szól – eleve halk, a keverést rendbetételét pedig csak előzetesen remélhetjük a koncerteken.

A Paradise Lost jól szólt, viszont nagyon halkan. A színpad előtt csápoló kemény mag persze bizonyára jól érezte magát, de kissé hátrébb, mondjuk a keverőpult mellett kocsmazajos beszélgetések folytak. Ettől még lehetett volna jó a koncert, de nem volt az. A zenekar enervált volt, és szétesett, szinte ordított róluk, hogy unják az egészet. A rutin elvitte a hátán a dolgot, de egy hazai tribute zenekar is becsületesebben lenyomta volna ezt a bő egy órás best of-ot. Az egy dolog, hogy gyakran csak alibi-gitározás ment, de Nick Holmes énekteljesítménye a nullával volt egyenlő, jobban tette volna, ha inkább hörög, mint régen. A fickó amúgy igazi fahumorú brit, nem csak a koncert előtti sajtótájékoztatón szórta a poénokat, de a színpadról is elsütött néhányat. Összehasonlítható így Mikael Åkerfeldt-tel az Opeth-ből, akit mondjuk nem előz le, de legalább nem csak azt halljuk, hogy mi milyen szép közönség vagyunk, meg, hogy „kösz”, és így tovább.

A koncert programja valóban egy retrospektív válogatás volt, a Gothic címadóját például nem lehetett előre sejteni, de a többi lemezről is akadt olyan szám, amit nem várt senki. Talán az új lemez nem érdemelt volna ekkora hangsúlyt (sem), de ez promóciós okokból megbocsátható lépés. Az azonban már nem, hogy a klasszikus számok is olyan süppedősen, lagymatagul szóltak, hogy az életkedve is elment az embernek. A Paradise Lost 20 éves történetének legtöbb albuma a nihilt akarta megfogalmazni, de ennyire azért mégsem kéne ezt sugározni, főleg egy ennyire szórakozni vágyó közönség előtt. Egy kollega mondta jól: ez a zenekar mintha már nem akarna Paradise Lost lenni.

Nagyon sokan várták a koncertet, amit a teltházas ZP is igazolt, de a látottak-hallottak alapján már nem biztos, hogy ugyanilyen lelkesedés fogadja őket legközelebb. Kár.

Dankó János

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
E 2008. jún.. 27.  14:42 1
Remek az előző hozzászólásom elszállt. Miért dob ki a rendszer? Jó a cenzúra!
   

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky