3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2023. március 3.

Új, fülledt hangulatú videóklip a Compact Disco-tól

Copyright:

Nagy állomáshoz érkezett a Fonogram-díjra jelölt, ikonikus Compact Disco, hiszen már közel 15 éve annak, hogy az elektronikus és alternatív zene szerelemgyerekéből megszületett. Első idén debütáló, feelgood felvételük az „Engedd el” pozitív üzenetével erősíti fel a tavasz első napsugarait.

A jelenleg Walkó Csaba és Pál Gábor duójából álló Compact Disco 2008 augusztusában igazi forgószélként került be a zenei szcéna fősodorjába. Sokaknak emlékezetes pont volt, amikor egész Európának megmutathatták a „Sound of Our Hearts” című dalukat a bakui Euróvíziós Dalfesztiválon, de számos más emblematikus zeneszám is nevükhöz fűződik, mint a „Feel The Rain” vagy a rádiókat letaroló, MAHASZ-listás, Hősökkel közös „Minden rendben”.

„Olykor szükségszerűnek érzem, hogy a hidegebb hónapokban egy jó hangulatú dallal rukkoljunk elő, hogy kicsit előcsalogassuk mindenki számára a felmelegedést. Annak idején a „Minden rendben” sokakat kimozgatott a nyomasztó hidegből, nagyon hálás volt a közönségünk. Ez volt az első együttműködésünk a producerrel, Diazzal, az „Engedd el” pedig a harmadik már a „Múltunk nem felejt után” – meséli a frontember, Walkó Csaba.

„Azt is hozzá kell tennem, hogy nem egyszerű 15 évig fennmaradni a zenei pályán, de a pozitív energiák, a nyitás az újfelé mindig kisegített minket a legmeredekebb helyzetekből. Ezt szeretnénk üzenni most ezzel a dallal a közönségnek, hogy mindig meglegyen a változásra való törekvés! Talán ez az oka, hogy egy turnébuszunk se robbant le ez alatt az időszak alatt, a jót vonzottuk be” – meséli nevetve Csabi, aki idén a zenekarral számos meglepetéssel és újdonsággal készül 15. jubileumuk alkalmából.

Simogató dallammal és a Hujber Szabolcs és Csaba tollából született, életteli szöveg egy nyári atmoszférájú klippel hangol rá extrán a tavaszra.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky