3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2021. szeptember 30.

Scorpions lesz Budapesten

Copyright:

A legendás rockbanda visszatér egy új albummal és egy világkörüli turnéval! 2022 februárjában a SCORPIONS megjelenteti 19. stúdióalbumát Rock Believer címmel, majd útnak indul. A járvány alatt a zenekar visszavonult szülővárosuk, Hannover stúdiójába, és új dalokon kezdett dolgozni. Klaus Meine szerint az új dalok azért olyan pörgősek és erőtől duzzadók, mint a 80-as évekbeli albumaik, mert „úgy vettük fel a lemezt, mint egy banda egy koncerten, ugyanabban a szobában ülve, pont mint a 80-as években.”

2022 nem csak ezért lesz különleges a zenekar számára: 50 évvel korábban, 1972. január 22-én jelent meg bemutatkozó albumuk, és kezdődött meg nemzetközi karrierjük.

A SCORPIONS Rock Believer elnevezésű világkörüli turnéját Las Vegasban kezdi, ahol a csapat a Planet Hollywood Hotelben fog fellépni március 26. és április 16. között. Ezt követően átkelnek az Atlanti-óceánon, és elindulnak Európában, ahol kilenc országban játszanak, és végül hat németországi koncerttel zárnak. "Annyi energiánk volt az album rögzítésénél, és annyira jól szórakoztunk, hogy alig várjuk már, végre újra élőben játszhassunk" - mondja Matthias Jabs és Klaus Meine: "Soha nem volt még ilyen hosszú turnészünetünk, mint a járvány idején. Ez természetesen megnövelte az étvágyunkat, így most már alig várjuk, hogy visszatérhessünk a turnéra.”

A legendás csapat visszatér Magyarországra, 2022. május 30-án adnak koncertet a Budapest Arénában!

A SCORPIONS Németország első számú bandája és az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb európai rockzenekara. A mai napig a SCORPIONS több mint 120 millió lemezt adott el, több mint 5000 koncertet játszott, számtalan díjat nyert, csillagot kapott a hollywoodi Rock Hírességek sétányán, és olyan időtlen klasszikusokat készített, mint a Rock You Like A Hurricane, a Still Loving You és a "Wind Of Change".

A budapesti koncertre jegyek október 1-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. Az exkluzív elővásárlási lehetőség a hivatalos rajongói klub és a Live Nation tagok számára szeptember 30-án 10 órától él.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky