3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. május 5.

Megjelent a KONYHA zenekar új lemeze

Copyright:

Megjelent a Konyha zenekar ötödik albuma. A lemez - akárcsak borítója - színes kaleidoszkóp, amibe sok minden belefér a 70-es évek funkjától a 90-es évek rockzenéjén át a legmodernebb hangzásjegyekig. A Konyha az LGT által teremtett legszebb hazai popzenei hagyomány XXI. századi zászlóvivője: a szerethető dalokat kiemelkedő hangszeres zenészek adják elő, akik olyan sorokat énekelnek, amelyek személyesek, mégis mindenki számára meghagyják a helyet a saját történetünknek és ismeretlenek ezreiből teremtenek közösséget.

Szepesi Mátyás korábban is sokat dicsért szövegeinek érzékenységét az állandó alkotótárs Subicz Gábor sziporkázó fúvós- és vonóshangszerelései domborítják ki még jobban. Bár a csapat 2019-ben jutott el a szélesebb közönség-sikerig “Százszor visszajátszott” című dalával (11 millió Youtube lejátszás a mai napig), tavaly ünnepelte volna tizedik születésnapját. Fél év csúszással ugyan, de most ők ajándékozzák meg közönségüket egy tartalmas lemezzel, amelynek CD változatára sokak kérésére a Fábián Juli emlékére írt “Földrevaló” című dal Allstar verziója is felkerül, “ráadás” dalként.

“Nem változol, csak azt hiszed”

A Konyha ötödik albuma a számmisztika és az időutazás jegyében fogant: az első öt dal öt évtizedet fog át zeneileg, a 70-es évek funkjától (San Francisco), a 80-as évek szinti-szőnyegén táncoló szomorú-diszkóján és a 90-es évek elektronikájával kacérkodó rockzenéjén keresztül jut el a mai, modern popzenéig.

“Tavaly szeptemberben, a második hullám indulásakor lemondtuk a koncertjeinket, mindenki bezárkózott amennyire tudott és otthonról küldözgettük egymásnak a dalötleteket” - mesélt az elmúlt fél évről Szepesi Mátyás frontember. - “Nagyon gyorsan összeálltak a dalok, novemberben a stúdióban találkoztunk két hónap után először. Februárig csiszolgattuk a felvetteket, közben Subicz Gábor öt dalra készített fúvós- és vonós-hangszereléseket, amiket egy nap alatt fel is vettünk a Pannónia Stúdióban.”

A lemez felvonultatja az elmúlt másfél év már megjelent dalait is (Napjaink lapjai, Még csak szavak, Mindig idebent, Mire vársz?), ezek producere Toldi Miklós - ahogyan a már említett "Százszor visszajátszott" című slágeré is. A többi dal produkciós munkáit azonban nem bízták külső fülre, a csapat basszusgitárosa, Haller Dániel végezte a keverést, hatalmas türelemmel és odaadással, Szabó Szebasztián (Miracle Sound) masteringje pedig tökéletesen fésülte össze a két alkotó munkájának hangképét. Nagyon sokszínű, eleven anyag született a rendhagyó “kétproduceres” felállásból olyan dalokkal, amikhez hasonlót sem csinált még soha a - korábban is sokat kísérletező - zenekar: a budapesti háztetők fölött éneklő gospel-kórustól a San Fransisco utcáin kergetőző Ford Mustangokig bezárólag rengeteg hangulatot érintenek, hol modernebb, hol vintage-ebb hangképpel megtámogatva.

“Kinyújtott kézzel öleld magadhoz ezt a világot, amíg így szeret”

Bár a “Százszor visszajátszott” sikere elismert (a Dal 2019 legjobb dalszövege, az Év Szövegírója Petőfi Zenei Díj) és keresett szövegíróvá tette Szepesit (legfrissebb külsős munkái: Margaret Island, Nagy Bogi, Odett, de ő írta a Swing Á La Djangó a Dal2021 döntőjéig menetelő Maradok c. dalának sorait is), a dalszövegek megszületését mégis komoly szemléletváltás előzte meg.

“Nem tudom kétszer leírni ugyanazt a sort, nem szeretem elkoptatni a képeimet. Minden lemezen szeretnék újat adni, ami bizonyos albumok előtt korábban stresszes helyzeteket szült, mert azt éreztem, hogy újra kell tanulnom a szövegírást, lecserélni a meglévő eszköztárat, nem bíztam abban, hogy a korábban bejárt utakon találok még új gondolatokat.” - mesélt az alkotás nehézségeiről Szepesi - “Egy véletlen lehetőség volt ami átlendített ezen: egy pályázati kiírásnak köszönhetően tető alá hoztunk egy beszélgetés-sorozatot dalszövegírókkal. Rengeteget tanultam ezekből a nyilvános gondolat-cserékből, önbizalmat adott, hogy műfajtól függetlenül mindannyian hasonló akadályokkal szembesülünk, de ezek kellő alázattal leküzdhetők. A külső szemlélők számára talán nem lesz hatalmas a változás a szövegek terén, én azt érzem, ezen a lemezen egyenletesebb lett a színvonaluk és talán mindegyik dal tud valami olyan kis titkot, amit a másik nem. Köszönet innen is Beck Zolinak, Fluornak, Lázár Domokosnak, Bodor Áronnak, Molnár Tominak és Caramelnek!”

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky