3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. április 23.

Új évadokkal folytatódik Jónás Vera Vasárnapi Dalszerző Krónikája

Copyright:

Jónás Vera 10 + 1 héten át, minden vasárnap jelentkezett Vasárnapi Dalszerző Krónikák címen indított sorozatával, melyben minden alkalommal a dalszerzésről, annak nehézségeiről és örömeiről osztott meg egy-egy szeletet dalok kíséretében. A VDK első felvonása most véget ért és a posztok egyben elérhetővé váltak Vera honlapján, hamarosan pedig új részekkel és témákkal készül az énekes-dalszerző.

A koncertmentes időszakot, a zenélés és a közönséggel való párbeszéd hiányát mindenki másképp próbálja átvészelni. Jónás Vera ennek a hiánynak az áthidalására találta ki a Vasárnapi Dalszerző Krónikákat, azaz a VDK-t. Üres szobának játszott karantén koncertek és web kamerába mondott szavak helyett inkább úgy döntött minden héten egy-egy történetet mesél el rajongóinak a dalszerzésről, ezen belül sok-sok témát érintve, például, hogy mi is az az ihlet, milyen megjegyzések érték a zeneiparban nőként vagy mit jelent számára a siker. A posztok gyakran beszélgetésindítóként is funkcionáltak, így a sorozat valóban kapcsolódást jelentett a közönséggel. A naplószerű bejegyzéseket 11 héten keresztül publikálta Facebook és Instagram oldalán, most pedig egybe szedve, weboldalán is bárki számára elérhetővé váltak, míg hírlevél feliratkozóinak már egy héttel korábban a postaládájában landoltak. A VDK során Vera három új, korábban csak koncerten hallott dalt is bemutatott, így a Bring On klipje és a live sessionben bemutatott Hard és Anything I Do premierje is itt volt.

„Nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy aki nem mozog zenei közegben, teljesen máshogy ítéli meg a mi alkotói munkánkat, mint ahogy az zajlik valójában. Sokan hiszik például, hogy egy dalszerző egész életében tele van ihlettel, vagy bárkivel képes világslágert írni egy éjszaka alatt, még olyat is hallottam, hogy van, aki szerint a zenész csak a koncerten zenél, amúgy csak bulizik és iszik a haverokkal a backstage-ben” – meséli Vera. – „Foglalkoztatta a fantáziámat, hogy valamilyen módon a saját személyes történeteimmel megpróbáljam árnyalni a képet. Ez nem csak a közönségről szól, nekem is rendkívül jól esnek ezek a vallomások, mert naplószerű műfajával én magam is megszabadulhatok a rólam/rólunk alkotott hamis kép okozta terhektől. Szóval számomra teljesen win-win szerelemprojektté vált a VDK és nagy erőkkel dolgozom az újabb szériákon.” A jövőben tehát ismét számíthatunk VDK részekre, melyek várhatóan olyan témákat ölelnek majd fel, mint hogy milyen kihívások érik zenekarvezetőként, hogyan élték meg a rengeteg showcase fesztivált és külföldi koncertet és milyen sztorik bújnak meg egy-egy dal mögött. A következő széria témájáról egyébként hamarosan egy szavazás is indul a Vera Jonas Music Facebook-oldalon, valamint Instagramon.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky