3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. december 16.

Fél év után Curtis klip

Copyright:

Fél év hallgatás után mesteri klippel robban be Curtis. Az ország kedvenc ezerarcú rappere most új szerepben mutatkozik be, akciófilmbe illő jelenetekkel borzolja a kedélyeket.

Bár az idei év fellépésekben szerény volt, Curtis nem vesztegette az időt, saját szerzeményre fordította az időt, mesterien őszintén írta ki magából az eseményeket, így születtet meg a „Fáradt lélek”.

„Viharban születtem és ott is fogok távozni”- az énekes-rapper kendőzetlenül zenésítette meg érzéseit, a dallal pedig egy sajátos üzenetet is szeretne átadni: „Ez az év nem volt túl hálás hozzánk, sok mindenen kellett átmennünk, de ennek ellenére nem veszítettük el a hitünket. Hinnünk kell abban, hogy a holnap új irányt vehet és bízni abban, hogy szilárd talajt ér a lábunk”- mondta a dal születésével kapcsolatban Curtis.

A zenei alap zseniális lett, a rapper ismét Vígh Arnold dalszerző-producerrel dolgozott össze, az összhang pedig maximálisan hallható, hiszen a zene tökéletesen passzol a rendhagyó dalszöveghez. A klip magáért beszél, a díjnyertes rendező, Jimy J. Hollywood igazán magasra tette a mércét, hiszen filmeseket megszégyenítően profi anyag született, a közel négy perces klip igazi mestermű, Curtis pedig nem titkolja, a színészkedéshez is ért!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky