3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. december 14.

Zenetanárokat és előadóművészeket díjazott az Artisjus

Copyright:

Tíz zenetanárt és tíz előadóművészt díjazott az Artisjus komoly- és könnyűzenei kategóriákban 2020. december 11-én. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket ismert el, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra, valamint azokat a tanárokat díjazta, akik kiemelkedő munkát végeznek a zenei oktatásban.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A szerzők közös jogkezelő egyesülete két éve alapította a díjat azzal a céllal, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.

Az Artisjus Zenetanári Díjjal azokat a zenepedagógusokat jutalmazzák, akik tanári pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére. Missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét.

Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket.

Idén az alábbi művészek nyerték el a kitüntetést:

Előadói díjak – könnyűzene:

Lee Olivér: Énekes, gitáros, zenei rendező, producer. Először klasszikus zenét tanult, később fordult a könnyűzene felé. 2010-ben elnyerte az Év Legjobb Új Gitárosa címet a HANOSZ és a Sony Music országos gitárversenyén.  Szólókarriere mellett az ék nevű saját zenekarában és a Trillion nevű formációban játszik. Meghívott vendégként vagy session zenészként rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi eladók koncertjein, turnéin. Többek között olyan világsztárok hívták meg őt, mint Jon Lord (Deep Purple) és Ken Hensley (Uriah Heep). Szakmai körökben különösen értékelik szívvel teli játékát, magas felkészültségét és nem utolsó sorban professzionális zenész attitűdjét.

Szabó László: Dobos, gitáros, dalszerző. 11 éves kora óta játszik színpadon különböző formációkban és műfajokban, mint alternatív rock, grunge, jazz, melodikus hardcore-punk, extreme metal, pop stb. Számtalan hazai és nemzetközi fesztiválon, Európa számos országában és Japánban is koncertezett már. A Kőbányai Zenei Stúdió ütős tanszakán Sramkó Jánostól tanult, ahol 2007-ben végzett. Számos lemez közül a The Idoru zenekarral készített Face The Light nagylemezük 2010-ben Fonogram díjat kapott. Jelenleg a Jazzékiel; Trillion; The Idoru; Yzzo; Open Puszi és a Mezumm formációkban játszik. Dobjátéka attól kimagasló, hogy egyszerre van benne jelen a magas technikai tudás, a játékosság, ötletesség és a zenei szerénység, visszafogottság.

Szebényi Dániel: Zongora szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán. Fiatal kora óta számos művésszel dolgozott együtt színpadon és stúdióban egyaránt, köztük olyan hírességekkel, mint Howie Weinberg, Gary Willis, Federico Malaman, Scott Kinsey, Nicolas Viccaro, Cameron Webbel, Tátrai Tibor, Borlai Gergő, Dés László, Dallos Bogi, Fehérvári Gábor Alfréd ‘Freddie’. Turnézott Európában, Amerikában, Oroszországban. 2019-ben az év zenésze Petőfi Zenei Díj nyertese lett és megkapta a HANOSZ, az Év Zenésze – Öröm a Zene Díjat is. Jelenleg a Kowalsky meg a Vega, az Electrick Shock és az Ocean Hills tagja. 2020-ban Mike Gottharddal megalapították a Blues MD duot, és elkezdte a munkát első saját lemezén.

Szendőfi Péter: A hazai és a nemzetközi dobosvilág színterének elismert képviselője, előadó, jazz zeneszerző, hangszerelő. Az amerikai Ütőhangszeresek Világszövetségének egyedüli európai tagja. Rendszeresen lép fel világhírű zenészekkel itthon és külföldön egyaránt. A mainstream, fúziós vagy latin jazztől a popzenén át minden műfajban ugyanazt a magas színvonalat képviseli. Jazz előadóként kb. 220 hazai nagylemezen működött közre. Oktatói munkássága is kiemelkedő: hazánkban és külföldön is számos mesterkurzus, különféle iskolák, zeneművészeti egyetemek előadója. 2001-ben Artisjus-díjban, 2003-ben pedig Arany Dobverő-díjban részesült. 1992-ben megalapított saját zenekara napjainkban Fusio Group néven működik, 7 albumuk jelent meg. A zenekar 2007-ben eMeRTon-díjat kapott az „Év jazzegyüttese” kategóriában. 2005-ben Romhányi Áronnal megalakította a Loop Doctors nevű Drum'n'bass - Jungle - Breakbeat formációt. 2006-ban megjelent albumuk (High Voltage) 2008-ban Fonogram-Díjat kapott „Az Év Hazai Jazz Albuma” kategóriában.

Tempfli Erik: A fiatal erdélyi zongorista, billentyűs, zeneszerző 2015-ben kiemelkedő eredménnyel végezte el az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió zongora szakát, útja innen nívós koncerttermek, színházak és fesztiválok színpadaira vezetett. A játékából fakadó könnyedség tökéletes összhangban áll lényével, játékossága és zenei humora a legnagyobbakat idézi. Session-zenészként tevékenykedik, számos produkció tagja, több színházi előadás zenésze (József Attila Színház, Vígszínház, Budapesti Operettszínház stb.), zenei vezetője. 2016 óta a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola óraadó tanára. 2017 óta tagja az Abrakazabra zenekarnak, mellyel olyan neves előadókat kísérnek, mint: Charlie, Radics Gigi, Király Viktor, Keresztes Ildikó, Vastag Csaba vagy Tolcsvay László. Két aranylemezen is közreműködött (Magna Cum Laude: Gyulai Húszfeldolgozó, Junkies: Negyedszázad kockázat és mellékhatás). A Jazzma.hu olvasói szavazólistáján 2016-ban és 2018-ban ért el dobogós helyezést az év orgonistája kategóriában.

Előadói díjak – komolyzene:

Anima Musicae Kamarazenekar: G. Horváth László művészeti vezető, hangversenymester:
A „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018-2020 cím birtokosa. Hazánkban és Európa-szerte nívós koncerttermek fellépője, rangos fesztiválok visszatérő vendége. A zenekar tagjai klasszikus programjaikba is rendszeresen illesztenek kortárs műveket. Megálmodták és megvalósították a Für Anima elnevezésű, csak ősbemutatókat tartalmazó koncertsorozatot, 2020-ban pedig életre hívták az azonos elnevezésű zeneszerző-versenyüket is. Az ifjúság zenei nevelését missziójuknak tekintik. A G. Horváth László művészeti vezetése alatt működő együttes több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje: V. „Summa Cum Laude” Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál – vonószenekari kategória 1. helyezett (2011), Junior Prima Díj (2012), Torneo Internazionale di Musica – kamarazenei kategória 3. helyezett (2014).

Fejes Krisztina: Szólistaként és kamarazenészként is elismert zongoraművész. Gazdag és sokszínű repertoárja a barokk zeneművektől a kortárs alkotásokig terjed. Missziót teljesít abban, hogy a 20-21. század zongorazenéje a koncertélet szerves részévé váljon. Fellépett már Európa, Dél-Amerika és Ázsia nagy hangversenytermeiben, világhírű egyetemek mesterkurzusainak rendszeres előadója. A határon túli fiatal tehetségek felkutatására és támogatására 2020-ban megalapította a Fejes Művészeti Akadémia Egyesületet. Munkásságát számos díjjal elismerték: Yamaha verseny különdíj (2001), Földes Andor zongoraverseny különdíj (2006), Carl Filtsch nemzetközi zongoraverseny 2. helyezés (2007), Bartók Béla nemzetközi zongoraverseny 2. helyezett és különdíjak (2008), Fischer Annie ösztöndíj (2011), Artisjus-díj (2012), Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj (2017/2018).

Mindszenty Zsuzsánna: Karvezető, nyugalmazott egyetemi docens, 2012. óta KÓTA elnöke. 1978-ban szerzett énektanári és karvezetői diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1985-tól 2020-ig az ELTE Zenei Tanszéken karvezetést és kórusgyakorlatot tanított. 20 évig vezette az ELTE Nőikart, 8 évig az ELTE Pro Musica Vegyeskart. 1994-ben megalapította a Musica Nostra Kórust, amely nemzetközi szinten is elismert nőikar. Mindszenty Zsuzsánnát a kortárs zene iránti érdeklődés jellemzi, így a kórus egyik különlegessége, hogy számos kortárs magyar mű ősbemutatóját énekelte. 12 éve szerkeszti és vezeti az ELTE Zenei Tanszék és a Musica Nostra Alapítvány közös kortárs zenei koncertsorozatát az ELTE Kodály-teremben. Rendszeresen részt vesz magyar és nemzetközi kórusversenyek zsűrijében, továbbképzéseket és énekes műhelyeket vezet. 2007. és 2012. között több ízben kapott kortárs zenei előadói Artisjus-díjat egyénileg, illetve a Musica Nostra Kórussal. 2003-ban Liszt Ferenc díjban részesült. 2004-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen DLA fokozatot szerzett Summa Cum Laude minősítéssel.

Vajda Gergely: (*1973) karmester, zeneszerző, klarinétművész, a Huntsville Symphony Orchestra (Alabama, USA) és a Portland Festival Symphony (Oregon, USA) zeneigazgatója, az UMZE újzenei kamaraegyüttes művészeti vezetője, az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programigazgatója. Itthon és világszerte számos zenekar, operatársulat, zenei fesztivál visszatérő vendégkarmestere. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. 2002-ben karmesterként Gundel Művészeti Díjban, 2018-ban zeneszerzőként Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjban részesült.

Wiedemann Bernadett: A mosonmagyaróvári születésű mezzo-szoprán énekesnőt a Zeneakadémia elvégzése után rögtön az Operaházhoz szerződtették 1993-ban. Pályája során több nemzetközi énekversenyt nyert, számos oratórium és dalest állandó résztvevője idehaza és külföldön egyaránt. Külföldi vendégszereplései során Brazíliában, Japánban, Németországban, Svájcban, Franciaországban lépett színpadra, s olyan művészekkel dolgozhatott együtt, mint José Carreras, Jefim Meizel, Jurij Szimonov vagy Pier Giorgio Morandi. Híresen kimunkált énektechnikáját kortárs operaszerepekben, kantátákban, dalokban is rendszeresen kamatoztatja, így számos komponista volt haszonélvezője annak, hogy dalait milyen érzékletesen mutatja be – köztük Kocsár Miklós, Nógrádi Péter, Tóth Péter, Vajda János és Hollós Máté. Művészi munkáját többek között Juventus-díjjal (2000), Liszt Ferenc-díjjal (2006), valamint Artisjus-díjjal (2007) ismerték el. 2020-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozták neki.

Zenetanári díjak – könnyűzene:

Frey György: A pomázi Teleki-Wattay Alapfokú Művészeti Iskola basszusgitár és zenekari gyakorlat tanára. Zeneszerzőként, hangszerelőként és sessionzenészként is számos pop- és jazzformáció közreműködője. Egyéni stílusa néhány hang után azonnal felismerhető̋, lírai improvizációi magával ragadóak, hangszertechnikai tudása lenyűgöző̋. Pedagógusi munkája, a jazz műfaj népszerűsítése terén végzett több évtizedes munkássága kiemelkedő̋. 2004-ben a Jazzpression zenekar tagjaként eMeRTon-díjat kapott az „Év jazzegyüttese” kategóriában. 2009-ben Artisjus-díjban részesült.

Kárpáti Balázs - A Kodolányi János Egyetem jazz-tanszakán végzett summa cum laude 2012-ben. Még ebben az évben a Firkin zenekarhoz igazolt, akikkel az elmúlt nyolc év alatt „körbekoncertezte” Európát a Wacken Open Air-től a Montreux-i Jazz Fesztiválig. Az együttes 2016-ban Fonogram díjat nyert „Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele" kategóriában. Együttműködött többek között a következő zenészekkel: Jamie Winchester, Karácsony János (LGT), Szalóki Ági, Nagy Hunor Attila (Beatrice), Fehér Zsombor (Kerekes Band), Pál István „Szalonna", Szabó Attila (Csík Zenekar), Németh Alajos (Bikini). 2011-től folyamatosan aktív gitár-, zeneelmélet- és alapfokú zongora magánoktató Budapesten. Az elmúlt egy évtizedben rengeteg hobbizenész mellett elindította pályáján Fehér Fábió jazz gitárost (Fehér Fábió Trió).

Nyári László: Győr szülöttje, a magyar cigányzene képzés elhivatott zenepedagógusa és Dankó Pista életmű díjjal kitüntetett hegedűművész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1982-ben szerzett hegedűművész-tanári diplomát. 1984-ben alapította meg önálló együttesét, amellyel a világ számos országában (többek között Japánban, Kanadában, Olaszországban, Németországban, Hollandiában) vendégszerepelt. Művészi tapasztalatát 1990. óta, 30 éve a Talentum Zeneművészeti Szakiskola hegedű- és zenekari tanáraként és a Kis Rajkó Zenekar művészeti vezetőjeként adja át a felnövekvő muzsikus generációnak. Tanári, művészi pályafutása kiemelkedő és példaértékű - életművét a szív, a lélek és a muzikalitás szövi át.

Suba Sándor: Klasszikus gitárművész, zenetanár, a debreceni Rocksuli egyik alapító tanára és vezető pedagógusa. Népművelő-tanítói végzettsége mellé 1996-ban szerezte meg kamaraművész-gitártanár diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Évtizedek óta tanít klasszikus zenét, egykori tanítványai már többen kollégái. A Rocksuliban eltöltött munkája során az elmúlt évtizedek alatt fiatalok százait vezette be a gitározás tudományába, és adott számukra életre szóló szakmai útmutatást és emberi értékeket. A 90-es évek közepétől egy speciális csoportot szervezett Gitaro együttes néven, amiben fogyatékos és egészséges fiatalok zenéltek együtt. Ennek elismeréseként kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemkereszt ezüst fokozatát. A Debreceni Gitárkvartett tagjaként tevékenyen részt vesz a komolyzenei koncertéletben. A zenetanítás mellett kottakiadással foglalkozik, a zeneiskolai felhasználásra készült kottasorozat mellett több, szóló gitárra, illetve kamarazenélésre írt műve is forgalomban van, kottáiból az ország számos zeneiskolájában tanítanak.

Tornóczky Ferenc (posztumusz díjazott): A mai könnyűzenei élet legtöbb gitárosának kiváló oktatója életének 77. évében hunyt el. A Kőbányai Zenei Stúdió zenetanára, dszesszzenész. Kiemelkedő gitárosként az elmúlt évtizedekben számos nagynevű dzsesszzenésszel működött együtt, többek között Pege Aladárral, Fogarasi Jánossal, Jávori Vilmossal, Lattmann Bélával, Berki Tamással, és a jazz mellett számos más műfajú könnyűzenei formáció tagja volt. A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Kőbányai Zenei Stúdiójának alapító tanára, megszakítás nélkül itt tanított élete végéig. Hosszú tanári pályafutása során a lehető legmagasabb szintre fejlesztette tanítási módszereit, vidám, emelkedett hangulatú óráira sorban álltak a növendékek. Szinte hihetetlen szeretettel és odaadással adta át egyedülálló tudását diákjainak a jazz -improvizálásról és az akkorddallam játékról.

Zenetanári díjak – komolyzene:

Fülep Márk: Háromszoros Fischer Annie ösztöndíjas, kétszeres Artisjus- és Lajtha László-díjas fuvolaművész. A Zeneakadémián summa cum laude diplomázott 2000-ben. Több tucat fuvolafélén Fuvolaművészként egyedülálló, hogy köztük népi fúvós hangszereken is játszik. Fuvolaegyüttesének közel 100 művet hangszerelt. Hangszerelései között klasszikus remekművek átiratai, egyházzenék, népzenék ugyanúgy megtalálhatók, mint Dés László musicalje, Gerendás Péter dalai, Pethő Zsolt rajzfilmzenéi. Tanított alap-, közép- és felsőfokon, nyári zenetáborokban, közel ezer fellépése során kurzust tartott Kanadában, Svájcban, Romániában, USA-ban és hazánkban. Magyar Motívumok gálaműsort hozott létre, szólistaként nemzetközi fuvolafesztiválokon lépett fel, mint például az NFA 2017, amelyen MB ösztöndíjas vendég-előadóművészeként szerepelt. Játssza Eötvös Péter, Hollós Máté, Láng István, Madarász Iván, Matuz István, Nógrádi Péter, Sáry László, Sugár Miklós stb. műveit, több szerző komponált számára művet, miközben saját szerzeményeinek száma is gyarapszik. Nemcsak akként terjeszti, népszerűsíti a kortárs fuvolamuzsikát, hogy koncerteken műsorára tűzi, hanem tanári munkája fókuszába állította a mai zene oktatását.

Ittzés Tamás: Egyetemi docens, hegedű- és kamarazene tanár, jazz zenész. Komponistaként is tevékenykedik komolyzenei és jazz területen. Először hegedülni, majd zongorázni tanult, a Zeneakadémián a hegedű szakot 1993-ban végezte el. 2009-ben szerzett doktori fokozatot, 2007-től tanít a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, mellette itthon több bemutató tanítást, az USA több egyetemén pedig mesterkurzusokat tartott. Jazz-muzsikusként is aktív: a kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band alapítója és vezetője, hazai és nemzetközi fellépések, díjak fűződnek nevéhez. Pedagógusként a széles látókörű, kreatív oktatási formák elkötelezettje, továbbképzések, konferenciák közkedvelt és gyakori meghívottja.

Nemes László Norbert: Egyetemi tanár, a Liszt Ferenc Zeneakadémia professzora, 2008 óta a Zeneakadémia Kodály Intézetének igazgatója. Tanári munkája mellett a MTA és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös zenepedagógiai kutatási programjának vezetője. Gazdag előadóművészi pályát mondhat magáénak: 12 éven át volt a Magyar Rádió Gyermekkórusának társkarnagya, 2014 szeptembere óta az Új Liszt Ferenc Kamarakórus művészeti vezetője. 2018-ban Erdei Péter Érdemes Művésszel közösen megalapította a Nemzeti Ifjúsági Kórust. Világszerte tart mesterkurzusokat, valamint elméleti és gyakorlati szemináriumokat. Előadóművészi tevékenysége elismeréseként 2005-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott. 2017 márciusában a Magyar Érdemkereszt Aranykeresztjével tüntették ki. A Nemzetközi Kodály Társaság alelnöke, a skót Nemzeti Ifjúsági Kórus zenepedagógiai programjának védnöke, a Brit Kodály Akadémia tiszteletbeli tagja.

Puskás Levente: Kétszeres Artisjus-díjas klarinét- és szaxofonművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a budapesti Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola szaxofontanára, a Budapest Saxophone Quartet altszaxofon művésze és alapító tagja. Klarinétművész-tanári diplomáját a Zeneakadémián, szaxofontanári diplomáját Párizsban, doktori címét a Besztercebányai Egyetemen szerezte. Előadóművészi pályája igen gazdag, számos kiváló zenekarral lépett fel az elmúlt évek során (például: Budapesti Fesztiválzenekar, Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekara, MÁV Szimfonikus Zenekar, Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar, Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar stb.). A világ számos országában (pl. USA, Japán, Dél-Korea, Németország, Spanyolország stb.) koncertezett és olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Rost Andrea, Fischer Iván, Vadim Gluzman, Alexander Vedernikov, Heinz Holliger. A Budapest Saxophone Quartettel 6 önálló lemezük jelent meg. 2014-ben kollégájával és állandó kamarapartnerével, Váradi Judittal készítettek lemezt Saxon címmel, majd 2019-ben Tetra című lemezük jelent meg. Mindkét lemezen kortárs magyar zeneszerzők kompozíciói hallhatók. Hogy tanítása milyen értéket képvisel, jól mutatják külföldi mesterkurzusai is: Antwerpenben, Pozsonyban, Piacenzában, Splitben és Japánban.

Stébel Ildikó: Kodály-díjas mestertanár, zenei könyvtáros: a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium, Zeneiskola (közismert nevén a “debreceni zenede”) Kodály Könyvtárának megszervezője és több évtizeden át vezetője. Munkakörén túlnyúló érdeme, hogy sokat tett a kortárs zeneszerzőkért, sőt ezt közelmúltbeli nyugalomba vonulása után is folytatja. Nagy hangsúlyt helyezett a debreceni kötődésű kortárs komponisták bemutatására: Dobos Kálmánnak, Hollós Máténak, Jeney Zoltánnak, Keuler Jenőnek, Kocsár Miklósnak, Litván Gábornak és Pongrácz Zoltánnak is szervezett szerzői esteket. Ezek a programok egyszerre szolgálták az alkotók életművének megismertetését, és a város zenei hagyományának, kötődéseinek ébrentartását.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky