3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. november 25.

Megszületett a TULPA

Copyright:

A 2019-ben formálódni kezdett TULPA (a képzelet által teremtett lény) idén, 2020 novemberében testet öltött. 2019-ben Győri Attila a Trick egykori gitáros-énekese egy olyan produkción kezdett gondolkodni, ahol a kreativitását főleg a hangszerelés, dalszerzés és a gitározás csatornáin valósíthatja meg. Megannyi motívummal és dalkezdeménnyel a fiókjában kereste ehhez társait.

A dobos személye nem volt kérdés, Jáger Zolival már jól összeszokott párost alkottak, lévén a Trick-kel két nagylemezt is közösen készítettek az évek során. Progresszív, vehemens, képzett basszusgitár kellett az előre elképzelt hangképbe, így merült fel a Fish! és a Storm The Studio jól ismert bőgősének, Binges Zsoltinak neve, aki az első elküldött vázlatok után rögtön igent mondott. Így elkezdődtek a jammelések, próbák, zajongások, és hamar kiderült, hogy megvan a kémia a trióban.

A frontember megtalálása nem volt egyszerű feladat, fél év keresés után végül az Ozone Mamát, a Superunknowst, és a Random Tripet is erősítő Székely Marci lett a befutó negyedik tag, akinek motívumai, hangterjedelme és orgánuma tette véglegessé az akkor még kialakulóban lévő zenei atmoszférát.

A dalok próbáról próbára, nagy jammelések és nagy beszélgetések közepette formálódtak valami progresszív, itt-ott páratlan ütemmutatókkal bíró, olykor feszes, olykor lélegző és könnyed rockzenévé. Az első kiadvány felvételei 2020 júliusában, három nap alatt zajlottak a szegedi Miracle Sound stúdióban Vári Gábor vezetésével, aki nem csak hangmérnökként, de produceri minőségében is nagyban hozzájárult a végeredményhez.

A Tulpa nem szólókarrier, a szó legszorosabb értelmében közös gyermek, amibe minden tag a legjobbját teszi bele, s bár elég nagy a közös keresztmetszet, van némi különbség a tagok zenei megközelítésében, ami igazán érdekessé teszi a fúziót.

Olyan embereknek szólnak a dalok, akik igénylik a kiművelt, átgondolt, tudatosan letisztított, de ösztönös dolgokat. Akik szeretnek és tudnak “utazni” zenehallgatás közben, mindegy, hogy fókuszáltan szól, vagy csak a háttérben kíséri a hallgatót.

2020 novemberében elstartolt a zenekar az online térben. Mivel külön-külön is jól ismert zenészekről van szó, az első pillanattól fogva nagy figyelem övezi a bandát. Debütáló EP-jük a “How to create… Part One” bemutatkozó dala a “The hideaway” felülmúlta a srácok várakozásait a lejátszások tekintetében és a social media platformokon érkezett visszajelzések tekintetében is. Az első kiadvány öt dalt fog tartalmazni, melyeknek publikálása folyamatos és a “Part One” címke is sejtet valamit.

Mi is lehet a célja egy rock zenekarnak 2020-ban Magyarországon? Minőségi rockzenét készíteni és játszani, megszólítani minél több embert, amivel talán a közízlést is egy kicsit jobb irányba lehet terelni. És kitartani a pandémia idején és reménykedni, hogy mihamarabb véget ér ez az áldatlan állapot. Addig pedig publikálni a már meglévő anyagokat, tovább dolgozni új, már készülőben lévő dalokon és melegíteni a - reméljük minél hamarabb induló - koncertszezonra, hogy a Tulpa végre élőben is bemutatkozhasson a közönségnek.

Dalpremier 1.: 2020. november 1. @ Grungery
TULPA - The hideaway (official lyric video)

Dalpremier 2.: 2020. november 22. @ Lángoló
TULPA - down the roAd we go (official lyric video)

Rövid leírás:
Győri Atilla (ex-Trick) progresszív, olykor pszichedelikus rockzenei ötleteit először régi zenésztársával, Jáger Zolival (Jóvilágvan, ex-Trick) formálgatta, majd Binges Zsolti (FISH!, Storm The Studio) és Székely Marci (ex-Ozone Mama, Superunknowns) csatlakozásával vált teljessé a közösség, ami kialakította a TULPA hangzást.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky