3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. november 23.

A Canshaker Pi hurrikánként csap le a Dürer Kertben

Copyright:

Az amszterdami banda pörgős, pimasz zenéjével vesz le a lábáról mindenkit 2018. november 26-án a Dürer Kertben. Előttük az ígéretes Shakin’ indítja a táncot.

A Canshaker Pi fenekestül felforgat mindent maga körül. Az amszterdami négyes hihetetlenül lazán hozza az amerikai középsulis filmekből ismert dallamos indie-rock hangzást, lobbanékonyak és pimaszok, miközben lassan nemcsak Hollandiában, de európaszerte egyre komolyabban veszik őket. A középiskolás csapatként indult formáció szinte egyből Amszterdam legendás koncerthelyszínén, a Paradisoban bizonyíthatott és egyből elfoglalta méltó helyét az ország legjobb koncert zenekarai között. A Canshaker Pi 2016-ban a Pavementből ismert Stephen Malkmus producer segédletével készítette el debütáló albumát. Az első lemez pedig rögtön meghozta a sikereket is, rengeteg fesztiválfellépést, januárban pedig a BBC Radio1 egyik műsorvezetője az év legjobb fiatal bandái közt emlegette őket. A Canshaker Pi tehát hurrikánként vette be Hollandiát és készek arra, hogy a Spiral Stairs-zel közös turnéjuk után ezúttal önállóan söpörjenek végig a kontinensen. A Canshaker Pi forgószélként érkezik november 26-án a Dürer Kertbe, előttük pedig a budapesti garázsrock trió, a Shakin’ nyitja a táncot.

 

 

A 10 éves Dürer Kert, a New Beat és az Ígéretes titánok bemutatja:
Canshaker Pi (NL)
Shakin' (HU)
2018. november 26. 19:30
Dürer Kert

Jegyárak: 1.000 / 1.500 Ft

Jegyek ITT!

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky