3431 zenekar 12464 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. október 10.

Hangfoglaló Program - Nemzetközi pályázati kiírások

Copyright:

Három pályázati kiírás keretében, összesen 125 millió forinttal kívánja támogatni az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétét. A showcase konferenciákra igényelhető támogatásra 2018. október 17-ig, a nemzetközi turnékra, fellépésekre, valamint az elektronikus zenei altémára november 19-ig lehet jelentkezni az NKA honlapján keresztül.

A Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram a Hangfoglaló Program komplex támogatási rendszerévé nőtte ki magát. Az alprogram és az azon belül működő – szintén önálló branddé fejlődött – exportiroda, a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) évente több száz millió forintot fordít arra, hogy a magyar zene a nemzetközi zenei piac ismert és elismert tényezőjévé váljon. A komplexitás jegyében a 2017/2018-as etapban már nemcsak zenekarok külföldi koncertjeit, turnéit és promócióját támogatta az Alprogram, hanem hathatós segítséget nyújtott a magyar könnyűzene nemzetközi jelenlétének megszervezésében is. Ennek keretében showcase fesztiválokra juttatott el exportképes zenekarokat és zeneipari szakembereket, helyi ügynökségek bevonásával promótálta a támogatott formációkat, valamint felkészítő tréningeket szervezett a külpiacok felé orientálódó hazai zenészeknek.

A Hangfoglaló Program a 2018/2019-es évadban is többféle támogatási formával igyekszik segíteni a nemzetközi piacokra igyekvő előadókat, amelyhez kapcsolódva ezúttal három témában jelentek meg pályázati felhívások.

A magyar elektronikus zene nemzetközi érvényesülésének támogatására 10 millió forintos keret áll rendelkezésre. A Hangfoglaló Program történetében első alkalommal kiírt pályázatra elektronikus zenei műfajba sorolható együttesek, előadóművészek pályázhatnak, a támogatást pedig külföldi fellépésre és promócióra fordíthatják.

Százmillió forint áll rendelkezésre a külföldi élőzenei fellépések – vendégszereplések, koncertek, turnék – támogatására. Erre a pályázatra a könnyű-, jazz-, és világzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek, előadóművészek jelentkezését várják. A pályázat keretében fellépésenként akár 600.000 Ft-ot is igényelhetnek a jelentkezők.

Ennek a két pályázatnak az elkészítésére ezúttal hosszabb határidő áll rendelkezésre – november 19-ig várják a jelentkezéseket az NKA honlapján –, ugyanis a kollégium azt szeretné, ha a zenekarok és előadók hosszabb távú, nemzetközi koncepciót is mellékelnének az anyagukhoz. Ezeknek az elkészítésében kíván segíteni a HOTS október végi képzése. Az exportiroda második éve gondoskodik a piacserkentő, folyamatos nemzetközi jelenlétről, és az új pályázati kiírások mellett szeretné elérhetővé tenni azt a tudást és gondolkodásmódot, aminek köszönhetően a nemzetközi karrierre vágyó zenekarok megtalálhatják saját reális jövőképüket. Az első ilyen workshop a karriertervezésről és a kiadói rendszerről szól majd két nemzetközi vendéggel, az A38 Hajó Backstage-nek is otthont adó kiállítóterében. A képzés részleteiről hamarosan bővebb tájékoztatás válik elérhetővé a HOTS Facebook-oldalán.

Ezek mellett a harmadik, szintén most megjelent pályázat, a külföldi könnyűzenei showcase fesztiválokon, valamint könnyűzenei konferenciákon való részvételt támogatja: a tervezett keretösszeg összesen 15 millió forint. Ez a kiírás a magyar könnyűzenében dolgozó szakembereket kívánja segíteni a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében és elmélyítésében. Ennek a pályázatnak a benyújtására – amelyre szintén az NKA honlapján keresztül van lehetőség – egy hónap áll rendelkezésre, a beadási határidő 2018. október 17., éjfél.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. június 10.

Szexi klipet forgatott a Blahalouisiana!

A csapat a prágai Sono Records-ban rögzítette új dalát, amelyhez most egy menő klipet forgattak a Gresham Palotában. Tovább

2019. június 10.

Mozgásban a Néhai Bárány

A keszthelyi Néhai Bárány új EP-vel és klippel jelentkezik. Az NKA és a Hangfoglaló Program támogatott bandát legközelebb az Akvárium Klubban láthatjuk május 31-én. Tovább

2019. június 7.

Remixversenyt hirdet a Kelemen Kabátban

Március elején debütált a Kelemen Kabátban legújabb dala, a Kicsi Rigó, amelynek azóta már félmilliós nézettsége van a legnagyobb videómegosztó portálon és az országos, valamint a helyi rádiók is játsszák. Tovább

2019. június 6.

Megérkezett Berkes Olivér vadonatúj klipje

Berkes Olivér új szerzeménye igazi slágervárományos bomba. Fülbemászó refrénjének, modern alapjának, megjegyezhető szövegének és szívből szerethető klipjének köszönhetően biztosan a nyár egyik kedvenc felvétele lesz. Tovább

2019. június 4.

Energizálás hazai zenészek módjára

Ahányan vagyunk, annyi módszerünk létezik arra, hogy felpörgessük magunkat és új lendületre kapjunk. Odett, Düki, Pásztor Anna, és az AK26-ból Hiro és Giajjeno is elmesélte a Coca-Cola Energy-nek, honnan tesz szert pozitív energiára. Kitalálod, melyik idézet melyiküktől származik? Cserébe az inspiráló és felpörgető playlistjeiket is meghallgathatod a Spotify-on. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky