3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. szeptember 8.

Tom Odell Budapestre jön!

Copyright:

Tom Odell éppen fellép a Madison Square Gardenben Billy Joellel, Sir Elton Johnnal ebédel, harmadik albumának októberi megjelenését készíti elő, és közben egy vadonatúj koncertet rak össze az új turnéra, ami hazánkat is érinteni fogja.

Tom Odell bemutatkozó Songs From Another Love anyaga rögtön elnyerte 2012-ben az egyik legnevesebb angol zenei díjat, a BRITs Critics’ Choice Award-ot.

Tom Odell Sir Elton John zenéjén nőtt fel, de saját bevallása szerint David Bowie, Jeff Buckley, Bob Dylan, Arthur Russell, Leonard Cohen, Leon Russell, Billy Joel, Randy Newman, Tom Waits, Rodríguez és Bruce Springsteen dalai is hatással voltak rá.

Mostanra pedig „ő a kapocs Elton John és a Coldplay között”.

Tom Odell Chichesterben született, repülőgép pilóta édesapa és általános iskolai tanár édesanya fiaként. Gyermekkora egy részét Új-Zélandon töltötte, édesapja munkájának köszönhetően. Klasszikus zongoraképzést kapott, és már 13 évesen dalokat írt, de nem mondta el senkinek, mert úgy érezte, hogy ez egyáltalán „nem menő”.

Miközben megpróbált bejutni a Liverpool-i zeneakadémiára, gyakran vett részt tehetségkutató esteken, ahol „megtanulta, hogy lépjen fel és melyik dalok működnek”.

Még csak 22 éves volt, amikor Lily Allen felfedezte, aki szerint Tom „színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet”.

Debütáló lemeze vezette az angol slágerlistát, és azóta is lányok milliói őrülnek meg érte és jellegzetes hangjáért. Előadói képességeit pedig az egész világon elismerik.


„Mindent egybevetve, a lassú lírai számoktól a rock’n’rollon át, sőt a rock dalokig, Tom Odell képes mindenkinek nyújtani valamit, és a két és fél órás koncert egy pillanat alatt elrepül.” 

„Biztosan kijelenthetjük, hogy Tom Odellnek – ahogy mondani szokták – nincs szüksége flancos dolgokra ahhoz, hogy zseniális bulit csináljon. Csupán ez az egyetlen ember a zongorájával megteszi, így könnyen beláthatjuk, hogyan szerez ennyi rajongót magának.”


És most a magyar rajongók legnagyobb örömére, végre Budapesten is fellép 2019. február 8-án a Barba Negra Music Club színpadán!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky